Látványos rendőrakció a sétálóutcában

2009.09.18 08:36   

Amikor csütörtök délután a rendőrök rajtaütésszerűen megjelentek a sétálóutca bejáratánál és az egyik „csíkos” felkaptatott az IBUSZ iroda előtti járdára, pillanatok alatt kalocsai mértékkel nézve óriási tömeg csődült össze, s figyelte, amint két fiatalembert lekaptak, összebilincselték hátul a kezüket, és gyorsan elszállították őket a rendőrkapitányságra.

A tömegben megindult a találgatás, mi történhetett, többen bankrablásra tippeltek, mások országosan körözött keményfiúk elfogásának gondolták a villámgyors akciót, de senki sem ütötte meg a főnyereményt.  Mindenesetre, az világosan látszott, hogy álmos kisvárosunk polgárai már ki vannak éhezve egy kis balhéra, különben hosszú percekkel az eset után vajon miért tárgyalták kis csoportokba verődve az eseményeket?

 Az intézkedő rendőrök ezúttal is mélyen hallgattak a részletekről, de telefonhívásunk idején nem sokkal több részletet tudott még Orovecz János, a Kalocsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője sem, akihez éppen akkor vitték be az előállított személyeket, hogy kihallgassák őket. Ennek során kiderült, hogy a három fiatalember közül ketten az egyik kalocsai szoláriumban az alkalmazott figyelmét elterelve ellopták az egyik vendég mobiltelefonját és pénztárcáját a benne lévő 30-40 ezer forint készpénzzel és iratokkal együtt, majd elmenekültek a helyszínről. Nem jutottak messzire, mert lakossági bejelentés alapján a rendőrök a tettesek használható személyleírását, valamint az elkövetéshez használt gépkocsi fajtáját és rendszámának töredékét is megkapták, így alig tíz perccel a bejelentés után megtörténhetett a két személy elfogása. Később as rendőrségen megjelent a harmadik is, aki a gépkocsi vezetője volt és a rendőrség által beszállított autóját kereste. Az előállított budapesti illetőségű személyek közül az egyiket az elfogatóparancs alapján őrizetbe vették, míg a másik kettő kihallgatása után szabadlábon védekezhet.


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás