Meghalt Tulipán

2009.05.29 09:44   

Életének 56. évében elhalálozott R. Imre, közismertebb nevén Tulipán, aki a város életének jellegzetes figurája volt. Holttestét kedden találták meg a vásártéren, valószínűleg már órák óta halott volt. Testén feltehetőleg állatoktól származó külsérelmi nyomokat találtak, ezért elrendelték igazságügyi orvos szakértői boncolását a halál pontos idejének és okának megállapítására. A rendőrség közigazgatási vizsgálatot folytat a rendkívüli haláleset ügyében.

 

tulipan_460

 

(Hát itt hagyott bennünket. Bármennyit szégyenkeztünk is néha miatta, akárhogy is igyekeztek a hatóságok, nem tudták kimenteni az Élet, az önmaga választotta szinte állati lét mocsarából. Halálával véget ért egy nem embernek való élet, s véget ért kimondhatatlan szenvedése is, amelytől talán ő maga sem akart szabadulni. Szörnyűséges magánya élete utolsó pillanatáig elkísérte s úgy halt meg, ahogy élt: egyedül és számkivetetten.

Míg élt, létét néha terhesnek éreztük, holtában mintha hiányozna.

A Szerk.)

 

(Kép: LP)


Kék hírek

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

A tűzoltók szabadították ki a sérültet

A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?

Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás