Olyan csendben kezdte meg munkáját július 16-án Molnár László alezredes, Kalocsa új megbízott rendőrkapitánya, hogy az állományon kívül szinte senki nem ismerte, nyugodtan elvegyülhetett volna a meccsen szotyolázók között. Akiknél járt az elmúlt időszakban, azok bajuszos embernek írták le, erre mit ad isten: a jól ismert szobában egy fiatalos, nem éppen szálfatermetű férfi fogad. Pechemre, előző nap leborotválta a bajszát, de a borostához azért ragaszkodik, e tekintetben rokonlelkek is lehetnénk. Mintha régóta ismernénk egymást, a beszélgetés kötetlen hangulatban indul, in medias res, csapjunk a közepébe.

Mindig érdekelt, miképpen tudatják az emberrel, hogy kiszemelték egy fontos posztra. Mondjuk, ül a halasi bűnügyi osztályvezetői székben, egyszer csak megcsörren a telefon, a megyei főkapitány van a vonalban és közli vele az új beosztást?

-  Majdnem így történt, azzal a különbséggel, hogy a tábornok úr az én kapitányomat hívta fel, hogy szeretne velem beszélni, s kérte, pénteken jelentkezzek nála. Kecskemétre utaztam, ő az irodájában hellyel kínált, elmondta, hogy mi történt Kalocsán, aztán azzal folytatta, hogy vannak emberek, köztük ő maga is, akik úgy gondolják, hogy én alkalmas vagyok arra, hogy kapitány legyek Kalocsán.

- Alezredesi rendfokozatából és korábbi beosztásából kiindulva már nem számít fiatal rendőrnek.

- 1984-ben őrmesterként szereltem fel a testülethez, tehát huszonnégy éve végzek rendőri munkát különféle beosztásokban, utoljára a halasi kapitányság bűnügyi osztályvezetőjeként. Érettségi után jelentkeztem a szentendrei katonai főiskolára, mert a középiskolában nagyon sok Matyassovszky-könyvet olvastam – neveti el magát. – Két évet jártam a BM-határőr-szakra,  aztán különféle okok miatt otthagytam. Leszereltem, jártam a Juhász Gyula tanárképzőbe, tanítottam a zsanai általános iskolában, aztán jött a lehetőség, hogy bekerüljek a rendőrségre, egyből a bűnügyi osztályra őrmesterként. Olyan kollégáim és főnökeim voltak, akik meghatározták további pályafutásomat. Utána elvégeztem a rendőrtiszti főiskolát, aztán egyre magasabb beosztásokba kerültem. 

-  Nekem egy kicsit „gyanús” a határőr-szak...

- Szerintem a rendőrségnek nem ártott, hogy más szemléletű vezetők érkeztek a berkeikbe. Másképpen látják a dolgokat, mert aki benne van egy vájatban, azok már nem nagyon tudnak más irányba menni. Itt a megyében nem vesztettünk, sőt nyertünk azzal, hogy sorainkba határőrök érkeztek, ráadásul sokakat személyesen is ismerek.

- Hogy reagált a família a megbízatás hírére?

- Azt gondolom, hogy egy ember életében mindenképpen jelentős lépésnek számít, ha első számú vezetőnek kérik fel. Amikor őrmesterként felszereltem, eszembe sem jutott, hogy belőlem valamikor rendőrkapitány lesz, már csak azért sem, mert a rendőrségen belül nem olyan nagy a mozgástér egy egy beosztás betöltésére. Gondoljon bele: egy kapitányságon négy-öt osztály van, ugyanannyi osztályvezetővel, plusz egy kapitány, a megyében összesen nyolc kapitány, ezért nagyon nehéz az előrejutás, legfeljebb kihalásos módon, de ezt persze nem a szó eredeti értelmében mondom. A családom örült a megbízatásomnak, és én is ambicionáltam az új beosztást. Amikor a tábornok úrnál voltam, higgye el, becs' szóra hirtelen nem tudtam, mit fogok neki válaszolni az ajánlatra, igent, vagy nemet. De aztán azt mondtam, hogy tartozom annyival a tábornok úrnak és a vezető beosztású embereknek azért, mert alkalmasnak tartottak erre a posztra, tartozom annyival a rendőrségnek és önmagamnak, hogy gondolkodási idő és feltételek nélkül  elfogadom az ajánlatot.

- Milyen instrukciókkal bocsátották útra?

- Igazából ilyenkor senkinek sem mondanak semmit, mert a rendőrkapitányoknak van akkora önállóságuk, hogy eldöntsék, mi lesz a feladatuk. A főkapitány úr a mi állományunk előtt mondta el, milyen elvárásai vannak velem és munkatársaimmal szemben, amelyeknek szeretnék megfelelni, annál is inkább, mert ezek nem teljesíthetetlenek. Nekem megvannak a saját elképzeléseim, látom hol lehet még javítani. Például az ügyek feldolgozása terén tovább kell a szakmaiságot erősíteni, fel kell ráznom kollégáimat, mert személyemben már egy más stílusú ember irányítja őket. Ami az elődeimnek jó volt, lehet, hogy én azt  másképp látom, s persze az utánam jövőnek sem lesz „jó”, amit én csináltam. Munkánkban vannak olyan részletek, amelyeken javítanunk kell és javítani is fogunk. Új módszerekkel fogunk dolgozni, az önállóság keretében alternatívákat is kínálok munkatársaimnak. Azt hiszem, hogy a kalocsai állomány ütőképes, olyanok, mint a bulldog, ha egyszer valamibe belekapaszkodnak, végig is viszik az ügyet.

- Az mb. a neve mellett azt jelenti: megbízott, vagy úgy is fogalmazhatnék, hogy ideiglenes. Meddig tart ez az időszak?

- Ameddig a tábornok úr jónak tartja. Elvileg egy évig szokott tartani, ezalatt ellenőrzésekkel vizsgálják a delikvens teljesítményét, s eldöntik, megbízható-e, alkalmas-e a tisztség betöltésére. Én azt hiszem, hogy akit felkérnek a kapitányi tisztség betöltésére, az rendelkezik annyi szakmai intelligenciával, tudással, hogy képes irányítani az állományt és eredményes munkát végezni. Remélem, hogy ez rövid idő múlva már érzékelhető lesz Kalocsán – mondta Molnár László alezredes, Kalocsa megbízott rendőrkapitánya.