Előbb pálinkát ivott, aztán megfojtotta áldozatát
Bíróság előtt az újteleki gyilkos
2009.12.10 11:39 | Csapai Lajos
A Bács-Kiskun megyei Bíróságon dr. Sárközy Tibor tanácsa előtt december 9-én, szerdán megkezdődött annak a román férfinek a tárgyalása, aki 2006. március 16-án, Újteleken megfojtotta a Damjanich utcai lakásában élő 77 éves idős asszonyt. Ezt követően hosszú ideig bujkált a felelősségre vonás elől előbb Romániában, mígnem idén január 2-án feladta magát a vállaji határállomáson, s még ugyanezen a napon beismerő vallomást tett a megyei rendőr-főkapitányságon. A megyei főügyészség nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt bocsátott ki ellene vádiratot.
Az áldozat holttestét saját lánya találta meg pár nappal később. A holttesten elvégzett szakértő vizsgálat szerint az idős asszonyt halála előtt bántalmazták is, de a halál közvetlen oka fojtogatás volt. A helyszíni szemle során azt is megállapították, hogy a házból különféle ékszerek, illetve pénz is eltűnt – értesült lapunk a BAON törvényszéki tudósítójától. A rendőrség gyanúja azonnal egy román állampolgárságú férfire terelődött, de hiába bocsátottak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot, nem akadtak a nyomára, két és fél éven át sikerrel bujkált, mint később kiderült, Romániában.
Az első tárgyaláson a 43 éves Ioan H. nem akart vallomást tenni, ezért a tanácsvezető bíró lejátszotta azt a videofelvételt, ami akkor készült, amikor a vádlott a rendőrség előtt vallomást tett. Ebből kiderült, hogy a vádlott a fővárosban a Moszkva téren álldogált, amikor hozzálépett egy férfi és felajánlotta, szegődjön hozzá és vigyázzon újteleki házára. Az ajánlatot elfogadva Újtelekre utazott, ahol előbb megivott fél liter pálinkát, később a kocsmában játékgépezett és vesztett. Később betért egy italboltba is, ahol tovább ivott, majd betért az idős asszony házába.
Vallomásában elismerte, hogy pénzt követelt áldozatától és összekötözte, de azt tagadta, hogy fojtogatta volna az asszonyt és azt sem tudta megmondani, hogy mitől keletkeztek a sérülések a nő testén, sőt azt is határozottan állította, hogy amikor elhagyta a helyszínt, az áldozat még életben volt. Az igazságügyi orvosi szakértő szakvéleménye szerint a halál oka fojtogatás volt, az ügyészségi vádiratban pedig az szerepelt, hogy a férfi többször megütötte áldozatát, majd rátérdelt a mellére és hátára, aminek következtében eltört a bordája is. Kezeit összehúzta a lábával és bekötötte a száját, ne tudjon segítséget hívni. A vádirat szerint lehúzta az asszony ujjáról a gyűrűt és elvitt a lakásból 90 ezer forint készpénzt. Elvitt két üveg pezsgőt is a házból, amit út közben megivott.
Az esetet követően Ioan H. azonnal összecsomagolt és Romániába utazott, de a tévében látta, hogy körözést bocsátottak ki ellene, ezért még nagykárolyi (Carei) házába sem mert hazamenni, attól tartva, hogy ott elfogják.
Érdekes fordulattal zárult az első tárgyalás. A videofelvétel megtekintése után a tanácsvezető bíró megállapította, hogy a felvételről hiányzik egy órányi anyag. Nem hangzik el az a rész sem, ahol a vádlott arról beszél, hogy a rabolt ékszereket Romániában eladta, noha ez szerepel az írásos jegyzőkönyvben. A pontatlanság tisztázására a megyei bíróság megkeresi a megyei rendőr-főkapitányságot.
A három és fél éve történt homokmégyi rablógyilkosság ügyében jövő tavasszal várható elsőfokú ítélet.
(Forrás: BAON)
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
