Uzsorás a rács mögött
2011.10.05 12:38
Három rendbeli uzsorabűncselekménnyel gyanúsít egy 37 éves kalocsai férfit a rendőrség. A férfi 2005 óta folytat ilyen tevékenységet, a nyomozás eddigi adatai szerint három sértett sérelmére.
Uzsorabűncselekmény bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás egy 37 éves férfi ellen a Kalocsai Rendőrkapitányságon. Az október 4-én őrizetbe vett férfit a nyomozóhatóság azzal gyanúsítja, hogy 2005-ben, szorult anyagi helyzetét kihasználva, 15.000 forintot adott kölcsön, különösen aránytalan mértékű, havi 100%-os kamatra a sértettnek, akitől ezt követően 2011. év június hó 7. napjáig kisebb-nagyobb összegekben, körülbelül 100.000 forintot követelt és kapott vissza. A gyanúsított szerint a jelenlegi tartozás további 300.000 Ft, ami miatt további nélkülözésnek tette ki a sértettet.
2007. és 2010. év közötti időben, szorult anyagi helyzetét kihasználva több alkalommal, összesen körülbelül 40.000 forintot adott kölcsön különösen aránytalan mértékű, havi 100%-os kamatra egy másik sértettnek, akitől nagyjából három év alatt, kisebb-nagyobb összegekben körülbelül 800.000 forintot követelt és kapott vissza a kalocsai gyanúsított.
A nyomozás megállapította azt is, hogy 2010 novemberében, szorult anyagi helyzetét kihasználva 21.000 forintot adott kölcsön, különösen aránytalan mértékű, havi 100%-os kamatra az alkalmanként nála dolgozó harmadik sértettnek, akitől körülbelül 40-45 esetben a napi fizetéséből,
alkalmanként 3-4.000 forintot levonva, körülbelül 120.000 forintot követelt és kapott vissza. Amikor a sértett az elmaradt fizetését kérte, a gyanúsított bántalmazást helyezett kilátásba.
Az őrizetben lévő gyanúsítottal szemben a Kalocsai Rendőrkapitányság indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését.
Kék hírek
Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről
Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...
A tűzoltók szabadították ki a sérültet
A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kaptuk a hírt április 27-én, kedden a déli órákban, hogy...
A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak
A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...
A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak
Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...
Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...
A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak
A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...
Csalókat buktatott le a kalocsai cég
Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...
Még mindig „szeretünk” kockáztatni
Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...
Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében
Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...
Hogyan lesz egy becsületes megtalálóból egy biciklilopási ügy szereplője?
Mit tenne a Kedves Olvasó, ha arra lenne figyelmes, hogy egy kerékpár gazdátlanul álldogál már...
