Eredetileg arról készültünk beszélgetni a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tánctanárával és a szakmári néptáncmozgalom meghatározó szereplőjével, hogy hová és milyen céllal indult útnak a múlt héten az utóbb említett csapattal. Végül egészen más fordulatot vett az interjú, kiderült ugyanis, hogy a „fesztiválozós pihenés” egyben egy közel két évtizedes közös munka lezárását is jelenti.

– Merre indultok és mi minden áll előttetek [interjúnk az indulás előtti napon, múlt szerdán készült]?

– A szakmári tánccsoporttal indulunk Horvátországba, egy nemzetközi néptánc fesztiválra. Split mellett lesz a szállásunk, a programról pedig annyit, hogy a forgatókönyv szerint négy napon át négy környékbeli városban mutatkozhatnak be a fellépők. Harmincperces műsorral kellett készülnünk, amelyeket estéről estére állítunk színpadra. A szakmári lakodalmas mellett kalotaszegi legényessel és foktői táncokkal készültünk, illetve az asszonyok fognak párnás táncot bemutatni. Tekintettel arra, hogy a várható meleg miatt a későbbi órákra szervezték a fellépéseket, napközben várost nézünk, pihenünk és strandolunk, tehát remek kikapcsolódás és csapatépítés is ez a pár nap a számunkra.

– Annál is inkább, hiszen mozgalmas és eredményes verseny-, illetve fellépésszezont tudhat maga mögött a szakmári csapat! A nyár a néptáncosok számára többnyire az éves hajrá aktív kipihenésének az időszaka. Készítettél arról számvetést, hogy mi mindent sikerült elérni a csoporttal az elmúlt hónapokban?

– Úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült ez az év. A tavaszi minősítőn először lépett fel új formációban a szakmári csoport. A hagyományőrzők magukba foglalták valamennyi korábbi csapatot, és kiválóra minősültek. El kell, hogy mondjam, hogy szeptembertől viszont nem én leszek a csoport vezetője. Tizenkilenc évig tanítottam Szakmáron, és most úgy döntöttem, hogy ideje átadni másnak ezt a szép feladatot. Nem hivatalosan ez az út a búcsú, hivatalosan pedig lesz egy augusztusi falunapi fellépés, amelyre felkészülünk és ezután köszönök el formálisan is táncosoktól.

– Milyen érzések kavarognak benned most, hogy ezt bejelentetted?

– Furcsa lesz, az biztos, de elhatároztam, hogy muszáj valamennyi munkát leadnom ahhoz, hogy könnyebben lássam a mindennapokat. Aztán az idő eldönti, hogy jól, vagy nem jól határoztam, mindenesetre pozitívan állok a dolgokhoz!

– Segítettél kiszemelni az utódodat, vagy hoztál egy döntést és ezt a csapatra bíztad?

– Természetesen az elmúlt tizenkilenc év sok idő és rengeteg munka van benne. Éppen ezért kerestem fel már a nyár elején Kővágó Zsoltot és a párját, Csánki Mónikát, akikkel azóta volt közös próbánk is, tehát a szakmáriak megismerkedhettek velük. Mindenképpen úgy szerettem volna elköszönni, hogy tudjam, hogy a csoport jó és biztos kezekben van.

– Az ő nevük pedig nem is ismeretlen számunkra. Ha jól emlékszem, legutóbb akkor szólaltathattuk meg őket, amikor az uszódi tánccsoporttal értek el szép eredményeket egy harkányi versenyen…

– Így van. Uszódon, Garán és más közeli-távoli csoportokkal foglalkoznak. Meg vagyok győződve arról, hogy az irányításuk alatt jó irányban halad majd a szakmári tánccsoport pályája.

– Mit szólt a csapat, amikor elmondtad, hogy döntöttél?

– Meglepődtek és először nem is akarták elhinni. Azt kérdezgették, hogy ezt biztosan komolyan gondolom-e. Sajnálják, hogy elmegyek, ami egyfelől jó érzés, hiszen tudom, hogy szeretnek engem és én is őket, éppen ezért hoztam meg nehezen a döntésem. Ugyanakkor szembesülnöm kellett vele, hogy a kalocsai főállásom és a családom mellett már nem bírok annyit vállalni, mint eddig.

– Ha visszagondolsz az elmúlt, közös, csaknem két együtt töltött évtizedre, melyek voltak azok a pillanatok, emlékek, amelyeket a legszívesebben idézel fel?

– Nem is tudom… éppen azon dolgozom, hogy videókazettákról másolom DVD-re az eddigi felvételeket, ami abban erősít meg, hogy nincsenek konkrét pillanatok, amiket meg tudnék nevezni. Ott van viszont az érzés, amikor visszaköszönnek a képernyőről vagy az életből olyan gyerekek, akik anno fiatalon kerültek a csoportba és láthattam őket felnőni, az életüket kiteljesedni. Ettől nincsen nagyobb öröm!

– Mi a helyzet az elért eredményekkel? Nyilván ezeket számon tartod!

– Persze, ezek is fontosak és a szívvel-lélekkel végzett munka előbb-utóbb mindig megtérült. Voltak persze hullámvölgyek, hiszen nem minden évet sikerült úgy zárnunk, ahogyan szerettük volna, de összességében úgy látom, hogy szép közös múlt zárul velük. Ugye az idei kiváló minősítés fontos mérföldkő volt, de korábban is többször szereztünk szakmai megmérettetésen aranyminősítést.

– Az tudatosult bennem, hogy azzal, hogy az év elején egy frissen összeállt szakmári csapattal kiváló minősítést szerezni mostanra egyet jelent azzal, hogy a csúcson köszönsz el tőlük?

– Szokás mondani, hogy mindent a csúcson kell abbahagyni, de az igazat megvallva ilyen szempontból semmilyen tudatosság nem volt bennem. A vakszerencse műve, hogy így alakultak a dolgok.

– A kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában továbbra is nagyon jó munkát kívánok!