A homokmégyi Dózsa Vadásztársaság 60. jubileumi közgyűlésére, illetve ünnepségére gyűltek össze július utolsó hétvégéjén vadászok, meghívott vendégek a homokmégyi művelődési házban. Rigó Ferenc elnök köszöntötte a megjelenteket, majd stílusosan két vadászkürt nyitotta meg az ünnepi alkalmat és a Himnusz hangjai.

– Hatvan éves a homokmégyi vadásztársaság, és ez a kor egy ember életében is jelentős, számadásra késztet, s aki nem tekint vissza a múltjára, nem tartja számon azt, annak jövője sincs – e gondolatokkal kezdte ünnepi beszédét Rigó Ferenc elnök. – Nehéz, de annál szebb múltra tekintünk vissza, mennyi munka, küzdelem, tüzelem és remény áll a hatvan év mögött. Szeretettel és megbecsüléssel gondolunk a társaság alapítóira, akik örökül hagyták ránk ezeket a felbecsülhetetlen vadászértékeket. Tagságunk és vezetőségünk feladata adott: megbecsülni, továbbvinni és örökül hagyni a jövő generációja számára – foglalta össze a mindennapok teendőin túlmutató feladatot mindannyiuk számára.

Az elnök szavai után Agócs Péter, a társaság fővadásza (akinek nagyapja az alapító tagok között volt) készített átfogó beszámolót Gondolatok a Dózsa vadászterület vadállományának múltjáról, jelenéről és jövőjéről címmel.

"Tisztelt Vadásztársak!  Vendégeink és Tagtársak!

A homokmégyi Dózsa Vadásztársaságunk fennállásának 60. évfordulójára született ez a kis írásos összefoglalóm, elsősorban területünk adottságairól, aktuális vadállományáról, melyet most szeretnék megosztani veletek, hozzájárulva ehhez a jubileumi ünnepélyhez. Kérlek benneteket fogadjátok szeretettel, annak ellenére hogy –bár tudatában vagyok annak, hogy a hallgatóság között több vadászírót, szakírót üdvözülhetünk- mégis gondolataimat elbeszélő stílusban gyűjtöttem össze, nem írói ambíciók miatt, hanem az adatok felsorolások helyett egy könnyedebb, érthetőbb formát próbáltam választani.

Gondolatok a Dózsa vadászterület vadállományának múltjáról, jelenéről és jövőjéről

Tavaszodik. Társaságunk erdei szalonka monitoring standján várom a madarak érkezését, azonban korán érkeztem, naplementéig bőven van még időm, nagyon jó alkalmak az ilyenek, hogy az ember alaposan elgondolkodjon néhány dolgon. Persze gondolataim először e madárfaj körül mozog, vajon látok-e ma, itt vannak e már? Aztán eszembe jut, hogy vajon mennyi szalonka lehetett 50 évvel ezelőtt, bár még korábban nagyapámat kérdezve, nem volt hagyománya a vadászatának itt nálunk, később lett kedvelt ez a vadászati mód. Nem baj, vonulás közben zavartalan pihenőhelyet és táplálkozó-helyet találnak itt, még a legaszályosabb időszakokban is. Ugye ilyet is tapasztalhattunk, mert az idei év is hasonló. Évente mi is általában 10 alatti egyedszámú mintával, monitoring-megfigyelésekkel járulunk hozzá az országos kutatási projekthez.

Nyilvánvaló, hogy alapvetően az élőhelyek minősége határozza meg az ott élő vadfajok összetételét, mennyiségét. Ezen a téren kiemelkedő adottságokkal rendelkezik vadásztársaságunk. A közel nettó 12 ezer ha-os területünk gerincét a Turjánvidék déli részének nyúlványa, az Őrjeg alkotja. Hogy mi is ez az Őrjeg? Nehéz megmondani.. A szó eredetére sincs információm, helyiek csak így ismerik,  ráadásul, akárhányszor távolabbról érkezők megkérdezik, sosem tudom, szóról szóra ugyanazt a választ adni. De talán nem is kell. Egy biztos, az Őrjeg olyan lápvidéket jelöl, melyet a víz nagyban meghatároz, időszakos és állandó pangóvizek, csatornák erek, fokok egyaránt. Emiatt persze egy rendkívül vadregényes, növények szövedékével sűrűn benőtt, emiatt sok helyen áthatolhatatlan tőzeges lápvidékről van szó, melynek éles határa sincs. De egy biztos a víznek itt nagy szerepe van, hiszen ahol víz van, ott az élet is – szokták mondani.

A szalonka vadászata helyett inkább vízivad lehetett egykoron jellemzőbb, hiszen az itt megtalálható csatornahálózat, a fokok, kisebb kobolyák ideális élőhelyet nyújtanak a tőkés récének persze sok más vadrécefaj mellett, a Vörös-mocsár tőzegtavai pedig az elmúlt néhány évben a nyári lúdnak is.  A többi vadlúdfaj vonuláskor, átteleléskor jellemző. Ha a vizek javarészt befagynak, az összes madár a területet átszelő Duna-völgyi csatornán próbálja kihúzni a telet. Vadréce egyéni vadászata közkedvelt itt a területünkön, csatornákat járva élménydús vadászatban lehet részünk, persze vízi munkára képzett jó kutya hozzá nélkülözhetetlen. Évente mintegy félszáz tőkés réce kerül terítékre, valóban jól érzik itt magukat  – ezeken gondolkodom még mindig itt álldogálva az egyetlen monitoring standunkon –elég is egy stand- nyugtázom magamban, de gondolataimban már rögtön témát váltva, hiszen továbbra is van még időm bőven a húzásig.

Most a téli társas apróvadvadászatok jutnak eszembe, visszaemlékezve nagyszerű lövésekre, ügyes kutyákra, remek apportírozásokra, kiadós reggelikre, gyerekkori emlékeimhez hasonló, jó hangulatú és eredményes brigádvadászatokra.

Vajon lesz-e a területünkön fácán mondjuk újabb 60 év múlva?- teszem fel magamban a kérdést, hiszen bizonytalan, felgyorsult világban élünk, nehéz is erre válaszolni. Egy biztos, amíg táplálékban gazdag élőhelye lesz, és amíg a dúvadfajok is kordában vannak tartva, valamint ésszerű, fenntartható hasznosítással egészen biztosan! Az Őrjeg egésze országosan védett terület, Natura 2000 oltalom alatt áll, az ebből fakadó könnyen betartható gazdálkodókat érintő korlátozásokkal törzsállományunk és szaporulatunk megvédhető. Gondolok itt a későbbi időpontban való kaszálásra, a vadrisztólánc fontosságára, a hagyásfoltok kialakítására, cserjés-fás búvóhelyek megőrzésére, mind-mind a természetvédelmi célokkal szorosan összekapcsolódva ezt a célt szolgálják. E mellett agrárkörnyezet-gazdálkodási programok, a zöldítés, az utóbbi években megnövekedett ökológiai területek aránya, illetve egyre több helyen megvalósuló legeltetéses gyephasznosítás is biztosítja egyrészt a csökkentett vegyszerfelhasználásból adódó táplálékbázist, élhetőbb környezetet a szaporulat számára.

Már jó néhány éve nincs kibocsátás a területünkön, hasznosításunkra az óvatosság jellemző, hiszen sosem tudhatjuk, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok mikor tizedelik meg a törzsállományunkat. Na meg persze a módszeres, következetes dúvadgyérítés. Hivatásos állományunk mind fegyveres, mind pedig csapdás és különféle egyéb módszerekkel hatékonyan kordában tudja tartani, például az idei évben már most elejtett 100 egyed feletti szarka, 50 feletti dolmányos varjúval, több mint 80 rókával. Persze utánpótlásuk mindig van és lesz is a minket körülvevő vadászatra jogosultak területéről. Mindezek hatására fácánállományunk további enyhe növekedése figyelhető meg, kizárólag vadon nevelkedő szaporulatból. Tulajdonképpen így biztosított, hogy évente közel 400 fácánkakas kerülhet a konyhaasztalra. Őrjegi kakas -szoktam mondani mikor kompetenciamadaramat éppen a rokonságban adom át és nagy örömmel veszik is át.

Na és persze a fogoly. Téli apróvad vadászat közben felrebbenő alig egy tucatnyi példányból álló fogolycsapatot kettős érzelemmel fogadom. Hát itt vannak, megvannak, de nem sokan! Még nagyapám elmeséléseiből ismerem, hogy micsoda bőség volt fogoly szempontjából a területen és terítéken is. Mekkorát változott a világ ennyi idő alatt! Vajon van-e remény még arra, hogy ez a faj is stabilan megmaradjon, nem tudni? További próbálkozásokra van szükség.

Ebben a pillanatban kizökkent gondolatmenetemből egy hangtalanul és sebesen húzó szalonka, hiszen még továbbra is itt álldogálok az Őrjegi standunkon.. Hadd menjen!- nyugtázom magamban, kínosan körbenézve bár nem láét senki, hiszen elmélkedésem során csúnyán későn vettem észre. Csupán kutyán nézett egy kicsit szemrehányóan rám, kicsit méltatlankodva.

Ezután feszült figyelem, de rövid csend után gondolataim ekkor már a mezei nyúlon jártak, hiszen területünkön évente változóan, de stabilan és szép állománnyal van jelen, 1200 példányra becsüljük összesen. Évente mintegy 200 példány pár alkalommal nagyobb terítékű összevont társas vadászaton kerül elejtésre. Ezek jó alkalmak a vendégfogadásra, nem ritka a 60-70 példányos teríték is. A nyúl tekintetében az apróvadra jellemző, már említett pozitív adottságok és hatások biztosítják a törzsállományt. Az őzzel együtt azonban véleményem szerint inkább ragaszkodik a mozaikos, változatos agárkörnyezethez, ahol különféle kultúrák és gyepek, valamint kezeletlen területrészek (csatornák, útszegélyek, bokorsávok) tarkítják egymást. Mindkét vadfaj szintén odafigyelést és ésszerű hasznosítást igényel. Őzbakjaink bár évente változó fajsúlyok jellemzik a trófeát,  kiváló minőségűek. Terítékre évente mintegy 60 példány kerül, különböző korosztályok eltérő arányban, olykor-olykor idősebb korosztályban 500 gramm feletti trófeatömeggel. Belföldi és külföldi vendégvadászok ejtik el, de azért jut a tagság részére is.

A mezei nyúl és őz esetében elsősorban a nyílt területek fontosak, bár őznél az erdei fenotipus is megtalálható, azonban mindezen nyílt mezőgazdaság üdeségét, változatosságát maga az Őrjeg, mint vizes élőhely biztosítja. Már előzetesen hangsúlyoztam, hogy északi-déli irányú vonulatával egész társaságunk területét meghatározza ez a lápvidék, az orchideás láprétjeivel, zsombékosaival, nádasaival, rekettyefüzesekkel, puhafás ligeterdőkkel alkotta élőhely komplexum otthont ad vadászterületünkön belül egy rétisaspárnak, kerecsensólyompároknak, fekete gólyának, szalakótáknak, hollónak,  vadmacskáknak, vizei őshonos halfaunának, vidrának és még sorolhatnám mennyi állatfajnak egyaránt. A terület kiskunsági viszonylatban is kiemelkedő természeti értékek gazdagsága miatt.

Ezután egy közeli lövés zaja szakítja meg a gondolatmenetemet, visszazökkenek a valóságba, feszülten kémlelem az eget. Ezek szerint nem vagyok egyedül a monitoring standon. Kisvártatva megszólalnak körülöttem az aranysakálok. Először csak egy majd a többi is kórusban, éles üvöltéssel. Na ezek a zsigerre jöhetnek lövés után –gondolom- és már azon gondolkodom, vajon valóban elszaporodik-e még jobban a területen. Egy biztos és figyelemre méltó, hogy az elmúlt szezonban, évenkénti nagyjából 10 egyed helyett, már a duplája esett el. Elgondolkodtató… Lehet csak egy kiemelkedő év, vagy egy tendencia rajzolódna ki, mindenesetre odafigyelést igényel.

Ekkor éles reccsenésre, ropogásra leszek figyelmes, valószínűleg vaddisznók, talán egy koca a malacaival – nyugtázom magamban. Valóban ez a környezet a vaddisznó számára ideális, nyáron a nagyobb mezőgazdasági táblákban, télen a nádasokban, füzesekben talál nyugalmat. Évente 150-200 példány kerül nálunk terítékre, olykor nagyobbacska kanok is. A területen nehezen becsülhető vaddisznóállomány az egyre növekvő mezőgazdasági vadkár egyik legfőbb okozója.

Nem disznók, szarvasok! – ekkor egy gímszarvas tehén és egy feltehetően tavalyi borja lépett ki a nyiladékból, tőlem nem messze, már majdnem teljes sötétségben. Hát igen, vadászterületünk egyébként is sok mindenért, de hivatalosan a gímszarvas állomány megőrzéséért, kiváló genetikai állományának fenntartásáért kapta meg méltán a különleges rendeltetést vadgazdálkodási szempontból. Ilyen régen nem volt, jó pár évtizeddel ezelőtt se ennyi vaddisznó, se ennyi gímszarvas. Ez a vadsűrűséget a gyakori gépjármű elütés és fokozódó vadkár árnyékolja be. Azonban ezt végiggondolva, nehéz elképzelni a területet gímszarvas nélkül. Vajon hogyan fog ez változni a jövőben, mondjuk mi lesz újabb 60 év múlva, hát ezt nem tudni. Bátran elmondhatjuk, hogy területünkön lévő állomány világszínvonalú, a különleges rendeltetés többnyire előnyökkel kevésbé, inkább nagyobb felelőséggel jár, hiszen kor és ivararány-szabályozása bonyolult, a mellett, hogy mozgástere óriási, több vadászatra jogosult területét érinti. Nagy kiterjedésű, háborítatlan élőhelyek azonban itt mindig pihenőhelyet, élőhelyet nyújt, ezáltal területünk meghatározó az állományszabályozás terén. Vadkár fokozott, azonban minden évben kárpótol a szarvasbőgés időszaka, mind az élmény, mind pedig a terítékre került szarvasbikák szempontjából. Évente 20-22 elejtett példányból kerül ki 2-3 kapitális, idős bika, emellett 50-60 tarvad is. Többünkben megfogalmazódott az a gondolat, hogy az országos első is valahol itt nevelkedik, innen kerül ki. Ezt igazolja a tavalyi évben elejtett 14,68 kg-os trófeaúlyú egyed is, mely bírálati pontjával az országos listán előkelő helyezést ért el.

Most már rám esteledett, elhagyva a monitoring standunkat hazafelé néhány alapgondolat fogalmazódott meg bennem, ami eddig is, de a következő 60 évre is igaz lesz. Szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hogy egy ilyen, különleges adottságú területen élhetünk, gazdálkodhatunk, vadászhatunk. Mindezek óriási felelősséget ró ránk, illetve fokozott szakmai odafigyelést igényel. Kicsiben is igaz, mint ami bolygónkra, Földre, hogy ezt elődeinktől örököltük, és unokáinktól kaptuk kölcsön. Ezúton is megköszönve elődeinknek, hogy ilyen formában egybentartva, megőrzésre került területünk, aminek további megőrzése komoly a feladat a belső és külső támadások ellen. Kizárólag hosszú távon, fenntartható formában való gazdálkodás biztosításával, a környezet és –természetvédelemmel szorosan összekapcsolódva, elfogadva, az itt élő ember és természet harmonikus kapcsolatával, természetkímélő gazdálkodással képzelhető el területünk jelenlegi formában való megőrzése.

Köszönöm a figyelmet"

Ezután kitüntetések és ajándékok átadásával folytatódott az ünnepség. Az ünnepi gyűlésen a Hubertusz kereszt arany fokozatát adományozták Baksa László tagnak, Greksa Zsolt hivatásos vadásznak, Kállai Péter fővadásznak, Hodri Ernő vadásztársnak. Számos tag a jubileumi évforduló alkalmából a vadásztársaság nevével és 1957-2017 évszámokkal feliratozott értékes vadásztőrt kapott munkája elismeréséül.

Ezután az Országos Magyar Vadászati Védegylet és a Bács-Kiskun Megyei Vadász Szövetség közösen kiállított díszoklevelét vehette át a házigazda társaság vezetője, amelyen többek között dr. Semjén Zsolt, az országos szerv elnökének aláírása látható. Az oklevelet dr. Szigethy Béla, a Bács-Kiskun Megyei Vadász Szövetség képviseletében adta át, megköszönve az itt folyó felelősségteljes és eredményes vadgazdálkodást és természetvédelmet.

Az alapítók közül a ma is élő Halász László személyesen is tiszteletét tette az ünnepségen.

A program a település szélén lévő vadászházban folyatódott, ahol megkoszorúzták az elhunyt vadásztársak tiszteletére állított emlékhelyet. Itt Miskei Ferenc nyugállományú fővadász a Dózsa Vadásztársaság 60 évének történetét elevenítette fel. A történeti visszatekintést nem is 1957-től, hanem 1945-től kezdte, ugyanis az alakulás körülményeit és lehetőségét meghatározta a nagybirtok-rendszer felszámolása és a vadászatot, a vadgazdálkodást szabályozó törvény megszületése.

Miskei Ferenc visszaemlékezését teljes terjedelmében közöljük:

"60 év.

Tisztelt vendégek, tisztelt vadásztársak!

Ahhoz, hogy jobban megértsük az 1957-es alakulásunk körülményeit és lehetőségét, pár gondolattal vissza kell mennünk 1945-ig.

Az 1945 évi VI törvény megszüntette a nagybirtokrendszert. Alapvetően megváltoztak a tulajdonviszonyok, és ehhez alakították a vadászat rendjét is. Megszületett egy jogszabály, amely a vadászatot, vadgazdálkodást szabályozta.

A 4640/1945-ös miniszterelnöki rendelet értelmében a vadászati jog a magyar államra szállt át. Ez vonatkozott a mező és erdőgazdasági, községi és állami területekre egyaránt. A vadászatból befolyt haszon a magyar államot illette meg. Megszüntették a korábbi haszonbérleti szerződéseket, a vadászattal kapcsolatos minden intézkedés megtételére a földművelési minisztert hatalmazták fel. Kötelezték az alakuló társaságokat alapszabály készítésére, csak a földművelési miniszter által jóváhagyott alapszabállyal rendelkező vadásztársaságok tagjai vadászhattak. Apróvadas területen,-mint amilyen a kalocsai járási terület is volt,- egy tagra legalább 300 kh területnek kellett jutnia. Országos Egyesületet hoztak létre, Budapest központtal. A földművelési miniszter a társaságok felügyeletére megyei, járási felügyelőket nevezett ki. Ez a rendelet mondta ki, hogy a vadászterületek határát a miniszter állapítja meg. Miniszteri döntés alapján a bérleti szerződéseket 12 évre, 1957-ig kellett megkötni.

Az első ötéves terv ideje alatt szinte évről-évre átszervezték a vadászat irányítását, melynek vége az lett, hogy 1955-től az irányítással az Országos Erdészeti Főigazgatóságot bízták meg. A vadászat csak 1968-ban került önálló főosztályként ismét a Földművelési Minisztériumhoz.

Az 1957 évi 43 sz. rendelet kimondta, hogy a vad az állam tulajdona, az egész nép vagyona. A rendelet a vadászat tervszerűségét, a vadászterületek rendezését, kialakítását, a vadásztársaságok újbóli megalakulását írta elő. Megszüntette a 12 évre szóló haszonbérleteket, át kellett térni a 10 éves szerződésekre. Elrendelte a 10 évre szóló üzemterveket, ezen belül az éves vadgazdálkodási tervek készítését. Vadász csak az lehetett, aki vadásztársasági tagsággal rendelkezett.

A vadászok ismereteit az 1962-ben bevezetett állami vadászvizsgával igyekeztek növelni.

1945 után a 30 ezres vadászlétszám az ötvenes években 15 ezerre csökkent, később 20-30 ezer között mozgott és csak a 80vanas években került újra 30 ezer fölé. Ma már több mint 60 ezren vagyunk.

Az 1968-as új gazdasági mechanizmus bevezetése után a társaságoknál egyre inkább a pénzügyi szempontok kerültek előtérbe. Törekedni kellett a bevételre, amelyből a területi bért, a hivatásos vadászokat, beruházásokat, valamint vadászházakhoz jutást, annak fenntartását kellett finanszírozni. A vadásztársaságok ekkor már az ún. szocialista piacgazdaság keretei között gazdasági egységként szerepelnek.

Ebbe a környezetbe, ilyen viszonyok közé tegyük most társaságunk megalakulását, működését.

Régiónkban Kalocsa Járási Vt néven működött az elődünknek tekinthető egyesület. Az ide tartozó települések Kalocsa Miske Hajós Drágszél Homokmégy Öregcsertő voltak. Úgynevezett vadászbrigádokban történt a vadászat, ahány település, annyi brigád. A brigádok a községük közigazgatási határán belül vadászhattak, azt nem léphették túl.

Két alapvető rendelkezés 1996-ig változatlan maradt:

1.      A vad az állam tulajdona

2.      A vadászati jog az államot illeti meg.

Bács-Kiskun megyében 1954 január 1-től Horváth Jánost nevezték ki vadászati felügyelőnek. Az ő nevéhez fűződik az 1957 évi vadászterületek kialakítása, vadásztársaságok létrehozásának segítése, azok vadgazdálkodásának ellenőrzése és irányítása. A 10 éves bérletek lejártakor 1967-ben is az ő nevéhez köthető a területek rendezése, módosítása és újabb 10 évre történő bérbeadása. A bérleti díj 40 fillér volt holdanként. Ezt a tisztséget 1969 végéig látta el. 1970-től fia Horváth Zoltán 1982-ig  majd Nyúl-Tóth Pál, 1999-től Szenek Zoltán látja el.

Vadásztársaságunk 1957-ben, a területek újrarendezésekor vált ki a járási Vt-ból és Miske központtal 28000 kh-on, Miske-Hajós Vadásztársaság néven alakult meg.

Az alapító elnök Balogh József miskei szabómester.

Alapító tagjaink, akikre mindig jó szívvel emlékezzünk: Agócs István, Agócs János, Bényi István, Dézsi János, Falusi Lajos, Greksa Albert, Greksa István, Guttmann Jenő, Halász László, Kapitány Lajos, Nagy Károly, Nagy Mihály, Pandur András, Pechtinger Pál, Rideg László, Salacz Gergely, Sima Mihály, Szabó Béla, Szombati Lajos, Tóth József, Varga Antal, Vincellér Imre.

1964-ben az irányítás Homokmégyre került, elnök Dr Horváth Imre körzeti orvos.

Az új név Homokmégy Miske Hajós Vadásztársaság.

A Mezőgazdasági Szövetkezetek, Állami gazdaságok korát éljük. Vadásztársaságunkat ebben az időben a jól működő hillyei Dózsa Termelőszövetkezet patronálja, segíti gépekkel, takarmánnyal. Ebből eredően vettük fel 1968-ban a Dózsa nevet elnök pedig a hillyei Tsz elnök, Romsics Mátyás lett. Hosszú ideig nem, vagy csak 1-1 tagfelvétel történik, a 70-es években van egy jelentősebb létszámnövekedés. Utána több éven keresztül létszámstop volt, csak kieső tag helyére kerülhetett be új tag.

1985-ben Pécsi László az elnök, ő csak rövid ideig tölti be ezt a pozíciót. 1987 júliusától Bukor János az elnök, a társaság ekkor, különösen elnöksége első éveiben anyagilag erősödik. A bérvadásztatás már jól működik, ugyanakkor jelentősebb kiadások, vadkár még nincsenek.

1996-ban az új vadászati törvény alapvető változásokat hozott. Földtulajdonhoz kötötte a vadászati jogot, amit földtulajdonosi gyűlésen kellett érvényesíteni. Vadásztársaságunknak egy nehéz időszaka következett. 96-ban földtulajdonosi gyűlést hívtunk össze, ahol érvényes határozatokat hoztunk, az akkori jogszabályoknak megfelelően. A vadászati jogot meg is kaptuk, de ellenlábasaink akadtak. Különböző, köztük politikai kapcsolatok felhasználásával a terület megosztására, társaságunk ellehetetlenítésére törekedtek, sokszor megkeserítve tagjaink életét. A perek éveken keresztül tartottak, kétszer megjárva a Legfelsőbb Bíróságot is. Társaságunk érdekeit 2002-ig Bukor János képviselte, 2002-től Farkas Jenő, mint elnök. Ebben az időszakban vált ki a hajósi brigád is, több mint 1000 ha területtel. Hosszú évek pereskedése után végül is Farkas Jenő vezetésével sikerült nyerni és stabilizálni társaságunkat 12 ezer ha területtel.

2007-ben pályázaton nyert pénzen, amit Matos Attila volt homokmégyi polgármester segítségével nyertünk, valamint saját forrásból tudtuk megcsinálnia vadászházunk felújítását.

2008-2013 között Dr kákonyi Gábor az elnök, ebben az időben csitultak el azok a belső súrlódások is, amelyek a bírósági ügyek miatt óhatatlanul felléptek.

2013- tól elnök Rigó Ferenc akinek elnöksége alatt társaságunk gazdaságilag megerősödött, stabil lábakon állunk.

Társaságunk az alapítástól kezdve a közös vadászatokon túl szervezi a nagy sikerű vadászbálokat, juniálisokat, ahol feleségeinkkel, barátnőinkkel együtt szórakozva lehessünk, kifejezve nagyrabecsülésünket, amiért hobbinkat jó szemmel nézik.

Vadgazdálkodásról

már csak röviden. A megalakulási és az azt követő években a terület bővelkedett apróvadban. Mezei nyúl, fácán minden területrészünkön nagy számban élt, eredményes, jó hangulatú, szép vadászatokat folytattak alapítóink. Fogoly a terület vizenyős, mocsaras részei kivételével közönséges vadnak számított. Több kolóniában üregi nyulak éltek. 1987-ig évről-évre ismétlődő élőnyúl befogások történtek a vadászati hasznosítás mellett.

Nagyvadként egyedül az őz élt a területen.

A fácán létszámának viszonylagos csökkenésekor fácánnevelés és kibocsátás történt a Vt fácántelepéről, egészen a privatizációs évekig, amikor is az új tulajdonos nem engedélyezte a telep működését, le kellett bontani azt. Az 1980- as évek végi 1000-res teríték folyamatosan csökkent, 2004-ben érte el mélypontját, a nyúlterítékkel együtt. Azóta a folyamatos ragadozógyérítés, odafigyelés miatt újból elfogadható hasznosításunk van különösen mezei nyúlból.

Fogolyra, üregi nyúlra már régóta nem vadászunk.

Vizivad terítékünk is csökkent, egy alacsonyabb szinten stabilizálodott. Ennek részben oka a természetvédelmi területen a vadászati tilalom, valamint a libafélék megváltozott vonulási útvonala. A nagy csapatoknak a régi őszi vonulásukkal szemben ma már inkább csak tavasszal vissza költőhelyek felé esünk útba.

Az őz nagyon jó élőhelyet talál nálunk, jó trófeaminőség mellett stabil állománya él a területen, tagjainknak vadászati lehetőséget, a Vt-nek jó árbevételt biztosítva.

A szarvas és vaddisznónak a 70-es évektől van jelentősége. E két vadfaj terjeszkedésekor kiváló élőhelyet talált nálunk, és a terület lakója lett jól beállt törzsállománnyal. A vaddisznó egész évi vadászati lehetőséget biztosít, a szeptemberi szarvasbőgés pedig behallatszik a falukba.

Azt a folyamatot, hogy ezen a területen mi, itt élő, dolgozó, gazdálkodó emberek tudjunk vadászni, alapítóink indították el.

Vannak közöttünk, akik egy kellemes hét végi kikapcsolódás, séta, a közösség miatt vadásznak. Vannak, akik emellett több-kevesebb alkalommal egy-egy estét, hajnalt is áldoznak a Vt-t bevételhez juttatva, és vannak akiknek a vadászat életforma.

Életforma, amely együtt jár a vadgazdálkodással, a téli etetésekkel,a ragadozók gyérítésével,és nem utolsó sorban a természet szeretetével,aktív védelmével.

Egy valami azonban közös bennünk: a vad tisztelete,becsülése, a közös vadászatok öröme, az emlékek, amelyeket két vadászember ha találkozik, mindig felidéz.

Nagyon nagy öröm, hogy vannak olyan vadásztársaink, akiknek apja és nagyapja is itt vadászott.

Összefoglalóul:

Mint minden történetnek ennek is vannak tanulságai, ezekből szeretnék pár dolgot említeni.

A legfontosabb, Hogy vannak gyökereink. Az alapítók azok a gyökerek, azok az alapok, amire támaszkodva élünk. Utánuk következőként megvédtük a területet, és kiváló vadállományt neveltünk. Most eljött az aratás ideje, szebbnél szebb, nagyobbnál nagyobb bakok, bikák esnek. Nem véletlenül lettünk különleges rendeltetésű, gímszarvas génmegőrző terület. Kérem a ma irányítóit, hogy úgy gazdálkodjanak, hogy fiaink, unokáink is örömüket leljék majd itt. Szerencsések vagyunk, hogy olyan elnökök irányították ezt a társaságot, akik mind tudtak valami pluszt adni.

Balogh József aki vadásztársai segítségével mert nagyot gondolni és csinálni; Romsics Mátyás, mindenki Matyi bácsija az ő utánozhatatlan stílusával; Bukor János gazdasági eredménnyel, területünk védésével; Farkas Jenő a perek sokaságával és pozitív zárásával; dr. Kákonyi Gábor az ellentétek elsimításával, nyugodtságával; Rigó Ferenc munkabírásával, pénzügyi stabilitás megvalósításával.

Meg kell említeni azokat a hivatásos vadászokat, akik kiváló munkájukkal ilyen vadállományt hoztak létre:

Szabó Béla, vadőr, alapító tag, Markella Tamás vadászmester, Kegler István, a profi, Greksa Zsolt aki már 24. éve szolgálja vadásztársaságunkat.

Végezetül Széchenyi Zsigmond gondolatával zárom a megemlékezést.

A vadászat az ember és a természet sokrétű és bonyolult kapcsolatrendszerének egyik legkülönlegesebb és legnagyobb felelősséggel járó megnyilvánulása, amely nem csupán a természetben, de magában a vadászemberben is folyamatos változásokat indukál. Akkor tölti be hivatását, ha jobbá tesz. A vadászokat a kultúra és az erkölcs emelte fel az öldöklés szintjéről a nemes szenvedélyek és a vadállományok felelős kezelésének társadalmilag is igényelt és elismert szintjére, és a jövőt illetően is csak a kultúra és az erkölcs tarthatja fenn.

Tisztelegjünk az alapítók előtt, köszönjük, hogy itt lehetünk. Üdv a vadásznak!” – zárta visszaemlékezését Miskei Ferenc.