Csokinyuszi, hímes tojás, sonka, tojás, evés-ivás, locsolkodás – nagyjából erről szól az emberek nagy részének a húsvét. Külsőségekkel felkészülünk, de vajon hányunknál történik meg a belső, lelki felkészülés az ünnepre, hagyjuk-e, hogy megérintsen bennünket az ünnep misztériuma, beengedjük-e a megváltást a saját életünkbe. Elváró vagy odaadó szeretetünk van-e mások iránt?

Dr. Mészáros Istvánnal, a Szent István templom igazgatójával beszélgettünk arról az ünnep előtti héten, hogy telt egykoron és telik manapság az ünnep számára, és mit tart húsvét legfontosabb üzenetének.

– Egy pap, ha a saját életéről, ünnepeiről beszél, esetleg tud olyan szempontot is mondani, ami a többieknek egy kapaszkodó, egy új meglátás, és az Istennel való kapcsolatukat segít elmélyíteni – mondta István atya beszélgetésünk bevezetőjeként, majd megosztotta velünk a gyerekkori ünnep néhány mozzanatát.

– A gyerekkori húsvétok nem voltak annyira színesek, mozgalmasak, mint a karácsony, a betlehemezéssel, a Jézuska várással, itt az izgalom legfeljebb az volt, hogy a nyúl hova rakta a fészkét, azt kerestük az öcsémmel nagy szorgalommal és mindig volt egy-másfél napra egy hófehér piros szemű nyulunk, amíg gyerekek voltunk. Aztán ahogy jártunk hittanra és tanultuk a nagyhéttel, virágvasárnappal, a szent háromnappal kapcsolatos dolgokat, már kicsi ministránsként részt vettünk ezekben, onnan indult igazán. Örömmel mentünk, örömmel gyakoroltuk és úgy ünnepeltük a templomban, hogy valami egészen szép, egészen szent élmény lett ott ebből bennem. Most, amikor papként ünneplem a nagyhetet, húsvétot, ezek a gyerekkori dolgok visszajönnek, hogy hogyan készültük, mennyit kellett gyakorolni, hogy az a mozgalmas nagyszombati liturgia teljes legyen, és hogy tudtak velünk foglalkozni a papok, káplánok, pedig voltunk egypáran: a Győri Szent Imre Plébánia nagy volt, sok gyerekkel. Azt kifejezetten meg tudom fogalmazni, hogy ahhoz, hogy ünnep legyen a híveinknek, nekünk papoknak nagyon sokat kell dolgoznunk. De jól van ez így, mert nyilván ez élteti az embert, hogy tudjon adni, hogy olyan legyen a híveknek a húsvét, hogy az tényleg egy lelki élmény legyen. Ehhez társul még az ünnepi díszítés, itt a templomunkban húsvétkor mindig van tulipán, és a Szent Sírt is ilyenkor ünneplőbe öltöztetjük. Külsőségek, de ezek a belső tartalmat igyekeznek aláhúzni, hogy az ünnep tényleg szép, súlyos, komoly legyen, mert az megtölt, kiemel a hétköznapokból.

– Hogyan telik itt Kalocsán, a Szent István Lelkészségen a nagyhét, milyen programok, szertartások vannak?

– Itt a templomban nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton nincs szertartás, mert ezeket mindig az érsek úr végzi a főszékesegyházban, pár éve a felújítás óta a zárdatemplomban. Így tehát egy központi esemény van, a mi híveink is oda mennek ezeken a napokon. Ilyenkor itthon vannak a kispapok is, nagy az asszisztencia, én pedig ezeken a napokon helyettesíteni megyek olyan helyekre, ahol nincs helyben pap, vagy többet kell végeznie ugyanabból a szertartásból. Én ezzel segítek be, hogy ezeknek a híveknek is legyen szent háromnapjuk. Idén Kismányokra megyek, ez a Pécsi Egyházmegye területén van, ez egy székely falu, nagyon sokat köszönhetek nekik, van ott egy zarándokház, egy székely templom, gyerekkori élmények is kötnek oda. Úgy próbálom meghálálni nekik, hogy most már papként megyek hozzájuk és velük ünneplem ezeket a napokat. Húsvét vasárnaptól pedig ismét itt a templomban is folyamatosan lesznek misék. Visszautalva a gyerekkorra, fontos élmény volt számomra az ételszentelés a nagymamáéknál és otthon nálunk is, és ezt is így végzem itt húsvét vasárnap. Meghirdettük a híveknek, hogy hozhatják ide is kosárban, szakajtóban, ahogy régen szépen volt ez, és a szentmisében megáldjuk, megszenteljük az ételt, és ha innen hazamennek, akkor ebből a húsvéti megszentelt ételből fogyaszthatnak. Viszont már locsolkodni nem járok, fiatal káplán koromban volt még egy-két család, ahova elmentem, de mostanság a híveimet szoktam szenteltvízzel meghinteni húsvétkor.

– A városi programnaptárban a böjti időszak kezdetétől olvashattunk a pénteki keresztutakról. Mi történik ezeken a szertartásokon?

– Ez pénteki napokon délután három órakor a hívő emberek nagyon szép és köteles emlékezése az Úr kereszthalálára, hálaadással együtt a megváltás nagy ajándékáért. Ebben az időpontban ezért is szól a templomok tornyaiban a harang: emlékeztet. Nagyböjt péntekjein ennek pedig külön súlya van, aki teheti, összegyülekszik a templomokban és ott végzi a tizennégy stációnál – az Úr Pilátus előtti elítélésétől kezdve egészen az ő sírba helyezéséig, illetve a föltámadásig ezeket az eseményeket imádsággal, énekszóval, és közben egyik állomástól vonul a másikig. Van ebben egyfajta zarándoklat, úton levés, ami a földi életünket is jellemzi. Mindannyiunknak van keresztje; kinek kisebb, kinek nagyobb, és ezt egyesítjük az Üdvözítő keresztjével, hogy könnyebben tudjuk hordani, hogy legyen rajta áldás, és egy értékes keresztvállalás legyen belőle mindannyiunk számára. Itt a mi templomunkban, kezdettől igyekeztem ezt meghonosítani, ne a pap vezesse egyedül, hanem a híveink, egy-egy közösség vállaljon fel magának egy-egy pénteki alkalmat. Mindig a Kalocsai Fegyház és Börtön kezdi a keresztúti ájtatosságot, azok a fogva-tartottak, akik elhagyhatják a zárt világot, végzik ezt a többi fogvatartott nevében is, hiszen jórészük nem léphet ki a börtönből, csak a szabadulásukkor. De ugyanígy van keresztútja a Mária Kongregációnak, a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közösségének, a Kalocsai Gyermekotthonnak. Tizenhat-tizenhét fiatal végezte a keresztutat most a nagyböjtben, és ez egy hihetetlenül nagy és megható élmény tud lenni. Hogy kiben, mikor szökken szárba és majd hoz termést mindez, az az Isten titka. De lehet, hogy ez egy olyan élmény az ő számukra, hogy valamikor valami miatt eszükbe jut ez, és tesznek valamit, vagy nem tesznek meg olyat, amit nem volna szabad. A nevelésnek, a lélekművelésnek a gyümölcsei sohase rövid távon kézzel foghatóak, hanem hosszú évek múlva.

– Hogyan látja a ma emberének viszonyát húsvét ünnepéhez?

– A mai ember nagyon rossz irányba megy, elfelejt, vagy nem is tud, nem is akar ünnepelni. Ez nem elsősorban az ő hibája, az ő bűne. A médiumoknak ebben nagy bűnük van: elbagatellizálják az ünnepet, vagy nem az eredetit mutatják meg, hanem az edd meg, vedd meg, fogyaszd el, welnesszelj, kapcsolódj ki, mert húsvét van, holott a húsvétnak ehhez az égvilágon semmi köze sincs. Vagy ami miatt kifejezetten dühös szoktam lenni, ha például nagyböjtben zenés-táncos mulatságot rendeznek, vagy nagypéntekre, hamvazószerdára olyan eszem-iszom van rendezve, ami messze nem oda illő, az ünnepnek a lábbal tiprása. A régiek, a fölmenőink még tudták az ünnep lényegét, ebben a népben is él, hiszen már a viseletükkel is kifejezték, például tudták, feketevasárnapra hogyan kell felöltözni, vagy hogy a nagyböjtben nem viseltek cifrát – kivéve virágvasárnapon... de ez ma már messze nem tudatos... Nem mondom, hogy rossz szándékkal teszik, de akinek ezt nem mondták el, nem tanították meg, annál kimaradt egy láncszem, és a következőnek nincs hova kapcsolódnia, így nincs az ünnepnek súlya, tartalma, és nem az, aminek kellene legyen. Lehet, hogy bennünk papokban, hitoktatókban, szülőkben és nevelőkben is van hiba, mert nem kellő súllyal, kellő jelentőséggel tanítjuk a húsvétot. Nyilván a szenvedést, a kereszthalált nem tudjuk olyan élményszerűvé tenni, de anélkül nincs föltámadás, és az örök életünknek ez volt az ára. És úgy gondolom, minden ember előbb vagy utóbb találkozik a kereszttel a saját életében, hozzátartozói révén az elmúlással, és hogy hozzá tudja-e kötni a húsvéthoz? Ha kapott valamit otthonról vagy a hittan tanítás során, esetleg, de lehetne erről többet beszélni. Az is eszembe jut, hogy ahogyan karácsonykor mindegyik templomban ott voltak a betlehemek megépítve, feldíszítve és ahogy mentünk és gyerekként látogattuk, milyen élmény volt, ilyenkor húsvétkor a Szent Sír látogatása is ilyen lehet. Nem tudom, hány család van itt Kalocsán, aki megmutatja a fiókáinak, hogy ebben a templomban ez így néz ki, szép virággal díszítve. Itt Kalocsán ilyenkor szoktuk a legünneplősebb, legkomolyabb oltárterítőket feltenni a szent sírra, ami között Király Ilus nénié is bizony ott van. Kispapként a belváros összes templomát végigjártuk, és ez egy alkalom volt arra, hogy az ottani papokkal, plébánosokkal találkozzunk. Kalocsán is szokás volt ez egy ideig. A hívek örültek is, hogy látták az utánpótlást, akik énekeltek ott egyet, meglátogatták a Szent Sírt és mentek tovább. Ha az ember akarja, tud ebben a szent három-napban is olyan szépeket és élményszerűeket találni saját magának, hogy a hitét tudja tölteni, csak nyilván ez áldozattal jár. A húsvét messze nem csak a húsvéti sonkának, tormának az időszaka, persze az is, de csak akkor, ha tényleg volt előtte egy böjt, testnek és léleknek a böjtje, utána tényleg a bőség ideje lehet, csak tudnánk a helyén kezelni ezt is.

Húsvét van, a feltámadás ünnepe. Végezzünk lelki nagytakarítást, segítsünk másoknak akár csak egy beszélgetéssel, jó szóval keresztjük cipelésében, higgyük, hogy helyrehozhatjuk hibáinkat, hogy van újrakezdés, újjászületés. Szóljon erről húsvét ünnepe mindannyiunk számára.