A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című rendezvénysorozata újabb állomásához érkezett március 7-én, amikor Moretti Gemma költő volt a bemutatkozó vendég.

Házigazdaként Tamás László intézményvezető kettős minőségében köszöntötte Moretti Gemmát: mint nyugalmazott könyvtáros kollégát és mint lírikust, akinek a „Felhők viszik az időt” és a „Tűnékeny üzenet” című kötetek után jelent meg „Csendes kikötő” címmel a legújabb verseit tartalmazó gyűjteménye.

Moretti Gemma különleges neve mögött egy olasz édesapa rejlik, aki éppen Törökországban dolgozott, amikor megismerte a kalocsai hölgyet – szerelem szinte azonnal, majd házasság, és három gyermek.

– Gyönyörű gyermekkorom volt – mondta Moretti Gemma. – Édesanyám többnyire egyedül nevelt engem és két bátyámat, mert apám csak télen tartózkodott itthon – amúgy külföldre szólította a munkája. Apám gyönyörű hangú, gyors beszédű ember volt, mindig azt hittem, veszekszik, amikor olaszul beszélt, pedig csak mondta a magáét. Sokat énekelt nekünk, szerencsére örököltük muzikalitását és hallását, legalábbis én és két fiam mindenképpen.

A költőnő elmondta még magáról, hogy Kalocsán végezte iskoláit, óvónői, majd könyvtáros képzettséget szerzett. Mindkét minőségében dolgozott élete során, de igazi hivatásának a könyvtárosi munkát tekintette. Leghosszabb ideig Nagyatádon és Szombathelyen élt, ma Baján lakik. Két házasságából négy gyermeke született, többszörös nagymama, sőt dédnagymama.

Első verse 1943-ban éppen a Kalocsai Néplapban jelent meg, és a karácsonyról szólt – ahogyan megfogalmazta – picit irredenta, picit karácsonyi tartalommal.

A visszaemlékezések mellett a szerző előadásában meghallgathattunk az időről, szerelemről, természetről szóló törékeny, szép, dallamos verseket is. Elsőként előadott költeményét az Érsekkertről írta – a hallgatóság örömmel fogadta a város egykori legnépszerűbb pihenőparkjáról született alkotást, hiszen az idősebb korosztály szinte minden tagjának szép emlékei fűződnek a helyhez.

– Hívő ember vagyok – mondta Moretti Gemma a meghitt, bensőséges hangulatú est végén –, bár nem járok rendszeresen misére, mert úgy tapasztaltam, hogy a templomba járók egy részének élete egyáltalán nem tükrözi a keresztényi értékeket: hitet, szeretetet, segítőkészséget. Néha beszélgetek a fölöttem lévővel, akiben valóban hiszek, mert számomra már többször bebizonyosodott, hogy valaki vigyáz rám.

Ars poeticáját „A verseim” című költeményében fogalmazta meg:

„Nem mélyenszántó filozofálás, nem okoskodás életről, halálról, csak néhány megőrzött érzés, hangulat, /életemből, az „egyszer van” csodából. /Életemről szólnak szelíd soraim, /semmi különös, élet mint a többi.

…

Volt rossz és jó, tövis és virág is, /jaj, mennyi széptől kell majd elköszönni. /Jártam sárban, virág közt, sírtam, örültem. /Fél-tem sötétben, ébredtem a nappal, /megfürödtem fényben, holdringató tóban, /betakart az éj csillagtakaróval. /Ezekről meséltem, egyszerű szavakkal.”