Dunapataj polgármesterét kérdeztük

A nyár vége a Szelidi-tó reménysugara

2020.04.22 10:24   

Tapasztalataink szerint valamennyi kalocsai járásbéli település vezetése a kellő fegyelmezettséggel és komolysággal kezeli a járványügyi veszélyhelyzetet – bár lenne ez ugyanilyen általánosságban elmondható a városi köztereket, Szelidi-tónál és a meszesi Duna partján idejüket múlatókra is – nincs ez másképpen Dunapatajon sem, azonban a nagyközség helyzete speciális. Fennhatósága alá tartozik ugyanis a Szelidi-tó és környéke, ahol ugyanúgy rendet kell tartani, mint a „faluban”, ami bizonyos szempontból magától érthető, más tekintetben komoly kihívásokat rejtő feladat, pláne napjainkban!

Dusnoki Csaba dunapataji polgármester kérdésünkre listázta mindazon intézkedéseket, amelyeket a központi irányítás javaslatára vagy szorgalmazására helyben is bevezettek a veszélyhelyzet és a kijárási korlátozás bejelentésével. Limitált ügyfélfogadási kapacitások, korlátozott nyitva tartási idők, „csökkentett módba” kapcsolt iskola és óvoda, átmenetileg felfüggesztett idősklub, hogy csak néhányat említsünk.

 

dusnokicsaba_450anyarvege_450

- Minden szükséges intézkedést meghozunk, ami hozzájárulhat a járványhelyzet kezeléséhez. Már a veszélyhelyzet kihirdetésének napján 5 millió forintot különítettünk el a költségvetésünkből az esetlegesen ebből adódó helyzetek kezelésére, de helyi összefogás eredményeképpen ez az összeg azóta további forrásokkal bővült. Szintén lelkes helyi segítők varrnak és készítenek arcmaszkokat. Intézményeink csökkentett módban működnek, a labortevékenységet is felfüggesztettük, a 75 év felettieknek számára igény esetén heti két alkalommal bevásárlásban segédkezünk, míg egy-egy alkalommal gyógyszertári, posta, vagy hivatali ügyeket intézünk – sorolja Dusnoki Csaba, a polgármester, akinek települése saját pataji koronavírus-tájékoztató profilt regisztrált a legnépszerűbb közösségi portálon.

A szigorú szabályozás a fegyelmezettebb viselkedést követel a helyiek mellett a Szelidi-tóhoz látogatóktól is. Dusnoki április 8-i riportunk alkalmával még úgy fogalmazott, hogy kizárólag a látogatók önfegyelmétől függ, hogy lezárják-e a nagystrandot, annak szabadidős és játszó parkjait, valamint a tóparti sétányt – amelynek lehetősége az első igazi tavaszias időjárású hétvégén látottak nyomán erőteljesen felmerült.

A tóra pecázni érkezőket is emlékeztetni, hogy a horgászhelyek között tíz méter távolságot kell tartani, és a horgászok érintkezése, csoportosulása is tilos, csónakonként pedig egy személy evezhet a vízen, kivéve, ha a benne ülők egy háztartásban élők – akkor lehetnek ketten is – így Dusnoki Csaba, hozzátéve, hogy ezekről egyszerűbb lenne a helyszíni tájékoztatás, ha az e célból kihelyezett táblákat nem rongálnák, illetve lopnák el passzióból rendszeresen.

A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.04. 24-én megjelenő 16-17. számában az 5. oldalon olvasható.  
 

 

A környék hírei

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Alapítványi segítség ötven családnak Fajszon

Ötven csomagot – bennük tartós élelmiszerek, tisztító és tisztálkodószerek, a gyerekeknek...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás