Pályázat segíti a Szent Kereszt új programját

Kórházban szokhatunk le a cigiről

2013.08.28 06:46    |    -r-s  

A kalocsai Szent Kereszt Tagkórház a megyei intézménybe integrálódva nagyobb eséllyel vehetett részt azon az uniós pályázaton, amely a hazánkban is félelmetes statisztikai adatokat produkáló dohányzás okozta betegségek megelőzését igyekszik elősegíteni – leszokással, orvosi felügyelet mellett.

A helyi kórház tüdőgyógyászati ambulanciájának nemrég megüresedett vezetői posztja ugyan e nélkül is okozott fennakadásokat az ellátásban, de vezető doktor nélkül a program elindítása eleve halott ügy lenne. Ezt a problémát azonban már orvosolta a vezetőség: a dr. Kiss Hajnalka távozása utáni űrt egy Kalocsára – mondhatni – hazatérő szakember tölti ki.

– Örömmel mondhatom, hogy megoldódott a főorvosasszony távozása miatt keletkezett, átmeneti nehézségünk: mostantól Halász Mátyás főorvos úr a hét három napján rendel, hosszú, nyújtott munkaidőben, de ezt, gondolom, a betegek már észlelték, hiszen egész júliusban már így volt. Nagy gyakorlatú főorvos, és egykor dolgozott is Kalocsán, igen fiatal korában, így szívesen jött hozzánk, mi pedig örömmel fogadtuk – szólt elismerően új kollégájáról a Korona Fm100-nak adott interjújában dr. Vadász Mária. A kalocsai kórház főigazgató-helyettese kijelentette: az ellátás most már biztosított és folyamatos, ám a tüdőgyógyászat új vezetőjére nem csak a maga szakrendelése vár; az intézmény legújabb, elnyert pályázatának projektgazdája is ő lesz. A szeptemberben induló, „nagy dohányzásról leszoktató programról” azonban dr. Vadász Mária ennél több konkrétumot – a még hátra lévő adminisztrációs teendők miatt – egyelőre nem akart elárulni.

– A támogatási szerződést még nem írtuk alá, de amint ez megtörténik, nagyon szívesen fogok róla többet beszélni – hárította előzékenyen a részleteket firtató kérdéseket a főigazgató-helyettes, hozzátéve viszont, hogy a siker nem „egyéni” eredmény; több kórház összefogásával vált lehetségessé. – Ez egy speciális tender: a Kecskeméti Megyei Kórház, valamint a kiskunfélegyházi és a mi kórházunk, mint integrálódott intézmények, együttesen nyújtották be a pályázatot, amely uniós forrásból finanszírozott, és 15 millió forint értékű. A dohányzásról való leszokásban fog nagyon konkrét segítséget nyújtani, mindazoknak, akik hajlandóak lesznek ezt igénybe venni, és reméljük, hogy nagyon sokakat meg is fogunk győzni erről – mondta bizakodva dr. Vadász Mária.

 


A környék hírei

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás