A fának lelke volt…

2015.12.22 09:39    |    -sch-  

„Czár János személyével egy álruhás angyali lény távozott közülünk a láthatatlanok világába. Pontosításként persze tegyük hozzá nyomban: igazából nem a mennybéli magasság elérhetetlen régióinak fennen röpködő s a föld gyarló porába időnként nagy méltósággal aláereszkedő küldöttjét csodálhattuk benne. Hanem kit is? Mit is?”

Buda Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő könyvajánlójából idéztünk, s ha véletlenül valaki nem ismerte volna Czár János fafaragót, népijáték-készítőt, az e héten megjelent kötetből hamarosan választ kaphat az előbbi kérdésére.

Kalocsai Néplap

Alig negyed éve, szeptemberben távozott szeretteinek, tisztelőinek köréből Jani bácsi, s vált „afféle gyalog-angyalból” igazivá. Hogy milyen sokan is voltak, akiket itthagyott, arra a legjobb példa, hogy ilyen rövid idő alatt közadakozásból létre tudott jönni egy impozáns kötet, amely méltó emléket állít Czár Jánosnak: az alkotónak éppúgy, mint az Embernek.

Tamás László, a kalocsai könyvtár igazgatója (s nem mellesleg egykori személyes jóbarát) még 2014 nyarán készített vele életmű-interjút, ez az írás képezi a könyv alapját, melyet a családi archívumból származó fotók és művészi portrék tesznek teljessé. A kiadványból nem maradhatott ki a könyvtár állandó kiállításának és időszakos tárlatainak bemutatása sem, mely alkotásainak egy metszetét mutatja be.

„(…) munkássága példaértékű, nyomon követése egy kalandra szólít, talán cselekvésre is sarkall bennünket. A Mester bemutatja az igazi játék, játékkészítés örömét, visszasegíti a gyermeket és felnőttet a játszó, az alkotó ember világába. Lelkünk mélyén áhított „homo ludens”-szé válunk. Reményeim szerint a kötet utat mutat egy szép, emberibb világhoz.” – így szól a szerző. – „Számtalan írás jelent meg Czár Jánosról a népművészről, méltató, népszerűsítő cikkek egész sora. A mostani írás az emberről szól, vallomása példaként állhat mindannyiunk előtt.”

Egy szeretetreméltó Emberről egy szeretni való könyv született. A könyv kiadói, a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár, valamint a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány december 15-én 15 órakor ünnepélyes keretek közt mutatják be a kötetet, s ugyanezen napon délelőtt fél tizenkettőkor a Martinovics utcai Iskolagalériában kiállítás is nyílik Czár János munkáiból, mely eseményekre szívesen látnak minden tisztelőt és érdeklődőt. Ha csak annyian jönnének is el, mint ahányan támogatták a könyv megjelenését, akkor teltházas rendezvényre számíthatunk, s Jani bácsi elégedetten formázhatja odafenn a karácsonyi bárányokat, s az égiek fényfonalából csillagokat szövöget, hogy advent éjszakáján bekandikáljanak az ablakon.


A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás