„Hízelgő vereség” – Géderlak – DVSC 0-3

Derekasan helytállt Géderlak a Debrecen ellen

2015.10.30 11:48    |    (esem)  

Az elmúlt hét közepén a Magyar Kupa országos főtáblájának 3. fordulójára került sor, melyen Bács megyét egyedüliként képviselte a Géderlaki KSE, de nemcsak megyénket, az egész országban a megyei osztályokat is alig néhányan reprezentálták, a megyei III. osztályt pedig kizárólag a Duna-menti gárda.

Miután a tavalyi Bács Megyei Kupa döntőjébe jutva kivívta magának a jogot az országos főtáblán az indulásra, az első körben erőnyerő volt, a második kanyarban pedig a megyeegyes Tiszakanyárt ütötte el a továbbjutástól. A harmadik körben a Fortuna jóvoltából nem akármilyen ellenfelet kapott a tavalyi bajnokcsapat, hiszen az a Debrecen látogatott a Géderlaki Sporttelepre, mely hétszeres magyar bajnok, hatszoros Magyar Kupa győztes, ötszörös Szuper Kupa győztes és nem utolsó sorban az utóbbi tíz évnek az egyik legsikeresebb magyar egyesülete, rendszeresen pályára lép nemzetközi megmérettetéseken is.

Szinte teljes Géderlak megmozdult a mérkőzés hatására, hiszen nem akármilyen esemény ez egy ilyen kis település számára, mégiscsak az országos figyelem látókörébe került, ezúttal nem mint „Európai Virágos Városok és Falvak” versenyének győztese, hanem mint Magyar Kupa 3. körébe jutott egyetlen megyei III. osztályú labdarúgó csapat, ráadásul a „nagy” debreceni Loki ellen játszott. A mérkőzés felvezetésének rendesen megadták a módját a helyiek, a helyi iskolások zászlós szurkolótáborától kezdve a mobil lelátó telepítéséig minden együtt volt az igazi falusi hangulatú, ám komoly sportélményt kínáló labdarúgómeccshez. Nem is csalódtak a rendezők, az 1000 (más források szerint 1400) kilátogató szurkoló elégedetten mehetett haza a meccs után. A mérkőzést ugyan az öt osztállyal magasabban játszó debreceni gárda nyerte, valljuk be: ahogyan az várható is volt, ám a géderlaki csapat emelt fővel, elismerő szurkolói taps közepette jöhetett le a pályáról, ahogy egy hazai drukker foglalta össze a meccset: „hízelgő vereség”.

Kalocsai Néplap

A hajdúsági csapat az első perctől kezdve támadólag lépett fel, az elejétől kezdve ő diktálta az iramot, nem is kellett sokat várni, míg a hazai védelemnek az ötösön belül kellett tisztáznia. Élőben látni teljesen más volt, mint a kamera optikáján keresztül nézni azt a fizikai gyorsasági különbséget, hogy mit is jelent a profizmus, a heti 6-8 edzés, a profi kiválogatás és képzés, a technikai képzettség, a gondolkodásbeli gyorsaság, pedig ezekben a maga osztályában a Géderlak is kimagaslóan jó.

Az átlagosan egy fejjel magasabb vendégek biztosabban gyűjtötték be a labdákat, melyekből elég gyorsan támadtak vissza. A debreceni csapat többnyire a széleken erőltette a támadásokat, melyből az első gólt is szerezték. Az egyik szélső „lekettőzése” nem sikerült, az üres területen elfutó kemény középre adására az ötös túlsó sarkán volt érkező, aki a hálóba vágta a labdát. A Gé-derlak továbbra is masszívan védekezett, a vendégek nem nagyon találták, hogy hol tudnának áthatolni a hazai pajzson. A fordulás után aztán ismét egy pici védelmi baki, és a remek mélységi kiugratást gólra váltotta a vendégek támadója. Az idő múlásával az állandó koncentráció, a folyamatos küzdelem és a meglévő fizikai különbségek miatt egyre több lehetőséghez jutott az NB I-es bajnokság második helyén álló vendégcsapat, ám hol ők bakiztak bele a befejezésbe, hol a védelem tisztázott, és Vaszócsik kapus is megmutatta, hogy igazán komoly teljesítményre képes, volt, hogy a gólvonalon tisztázta a hálóba tartó fejest. A végén a vendégek légiósa egy baloldali kemény passzt rúgott az ötösön belülről a kapuba. A hazaiak elöl nem tudták megtartani a labdát a jobb fizikumú védők közt, amire tudtak volna alapozni, így igazán komoly lehetőségük nem volt.

Játékosok nagy részének életük egyik fontos tétmeccse volt ez a találkozó, melyen elsődleges cél a tisztes helytállás volt, ezt maximálisan teljesítették. Büszkén és emelt fővel, a szurkolók elismerése mellett mehetett öltőzőbe a Sümegi József által irányított csapat.

Szép volt Géderlak! Szép volt fiúk!


A környék hírei

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Folytatódott a kalocsai sikerszéria: a „Stadler városi” skalp is begyűjtve

Akasztó FC – Kalocsai FC 0-3 (0-0) A Kiskőrös mellett a Kohány Balázs vezette KFC az egyetlen...

20 millió forint vásárlóértéke a kalocsai ingatlanpiacon

Az ingatlannet.hu korábbi elemzésében Kalocsa ingatlanpiaci árainak elmúlt tíz éves változását...

Kisboldogasszony napján kettős ünnep Bátyán

Kettős ünnepet ültek Bátyán Kisboldogasszony napján: a templom búcsúját és egy húszmilliós projekt...

Könyvbemutató a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban

Dr. Czibulka Zoltán „Kalocsa sakktörténete” című könyve első részének nyilvános...

Egyházi fenntartású lett szeptembertől Géderlak és Ordas óvodája

Iskolája tavaly szeptemberi fenntartóváltása után Géderlak óvodája is egyházi fenntartás alatt...

Versenyképes Magyarországért Operatív Program

A következő uniós fejlesztési ciklus forrásairól és a Bács-Kiskun megyét érintő jövő évi...

Dr. Vincze András független jelölt győzött

Kalocsán a 7. számú egyéni választó kerületben szeptember 20.-án, vasárnap megtartott időközi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás