Pályázati pénzből jelentős fejlesztések Drágszélen

2020.03.19 09:42   

Drágszél Kalocsa környékének az egyik legkisebb települése, alig háromszázötvenen lakják. Mindazon általános jellemzők, mint szinte minden kistelepülést, őket is sújtják. Közös önkormányzati hivatalt működtetnek a szomszédos Miskével, iskola, óvoda nincs, a gyermekeket a falugondnoki autó viszi Miskére, vagy a szülők Kalocsára. Orvos csak keddenként rendel a településen, egyéb napokon és szükség szerint szintén a falugondnoki szolgálat hozza-viszi a betegeket. Pénzügyileg, mint mondja Pandur Gábor polgármester, rendben van a település, fejlesztésekre is jut, bár az utófinanszírozású pályázatok azért kemény próba elé állítják az önkormányzatot. Az utóbbi néhány évben több, nagyobb fejlesztés is megvalósult a községben.

 paly_450palya_450

TOP pályázati forrás jóvoltából, több mint 30 millió forintból Kulturális kiállítótér és Hagyományőrző műhely létesült egy régi ház felújításából, melyben a helyi népművészeti értékeket szeretnék összegyűjteni és bemutatni. Ezzel a házzal még további tervek is vannak, bővítenék egy szabadtéri fedett térrel, ami újabb közösségi rendezvények színtere lehetne, és akár még a kert részben egy kertészeti bemutató is helyet kaphatna.

Szintén TOP forrásból még idén a krematóriumhoz vezető, forgalmas, de igen keskeny út melletti csapadékvíz elvezető árkot szeretnék fedetté alakítani, ezáltal a közlekedést biztonságosabbá tenni.

A Jövőnk Energiája Területfejlesztési Alapítvány is számos fejlesztéshez nyújtott segítséget. Az alapítvány jóvoltából 20 millió forintot költöttek kommunális feladatok ellátásához eszközbeszerzésre. Szintén JETA forrásból sikerült a falu szelidi üdülőjének a felújítása, valamint útfelújítás önerejére pályázni, és a köztéri kamerarendszer kiépítése is alapítványi pénzből történt.

A temetőben 6,5 milliós összeget költhettek a ravatalozó előtti előtető létesítésére az adósságkonszolidációban nem részesült településeknek juttatott forrásból. A ravatalozó előtti út aszfaltozását is elvégezték, nagyobb részt saját forrásból, de a krematórium tulajdonosa is jelentős összeggel járult hozzá a munkákhoz.

 

A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.03. 20-án megjelenő 12. számában az 5. oldalon olvasható.   


 


A környék hírei

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Alapítványi segítség ötven családnak Fajszon

Ötven csomagot – bennük tartós élelmiszerek, tisztító és tisztálkodószerek, a gyerekeknek...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás