Egyházi iratok szerint 1960-ban a nagykékesi egyházközség területén a Dunapatajtól és Hartától keletre elterülő pusztákon több mint 600 fő lakott. Pár évvel később, a lezajlott téeszesítésnek és tagosításnak köszönhetően, jelentősen megcsappant a tanyai lakosok száma. Mára, leszámítva néhány házat, gyakorlatilag teljesen lakatlanná vált az egykor munkától, gyerekzsivajtól, szekerek zörgésétől, állatok hangjától hangos határ. Az egykori tanyalakók a környező településekre húzódtak: Patajra, Hartára, Kiskőrösre, Akasztóra, Kalocsára és más falvakba, városokba. A nagy becsben tartott tanyai közintézményeket, az iskolákat, még jószerével a téeszesítés alatt lebontották. A sokadik csapás után ezt hozta a 20. század annak a több száz, több ezer embernek, akik a tanyai emberek szép, de küzdelmes életét választották, illetve tanyára születtek.

Erre az életre, az itt folyó munkás hétköznapokra, ünnepekre, az iskolákra, a hívő életre jöttek össze megemlékezni már harmadszorra az egykori szilidi, szentkirályi, őrjegi, miklai tanyai lakosok. A találkozót szeptember 7-én Dunapataj Nagyközség Önkormányzatának üdülőjében, a Szelidi-tónál található Holdfény kempingben tartották.

Az első Szentkirályi találkozót még 1994. augusztus 20-án rendezték meg, amikor felavatták a volt szentkirályi iskola helyén a kőből készült emlékművet. Ezt a találkozót és az emlékmű építését volt tanyasiak szervezték. Érdekességként kell megemlíteni, hogy az emlékmű azóta kultikus hellyé és fontos tájékozódási ponttá vált a pusztaságban. A második találkozóra 17 évet kellett várni, az 2011-ben a Szentkirályi Baráti Társaság ötlete és szervezése nyomán jött létre. A Szentkirályi Baráti Társaság egykori tanyaiak leszármazottai, jelentősen kiveszik a részüket a tanyai élet és a tanyák emlékének megőrzésében és fenntartásában. Ez a munka vezette őket a harmadik Szentkirályi Találkozó megszervezéséhez, továbbá az, hogy az egykori, idős tanyai lakosok kérték és várták a lehetőséget az újabb összejövetelre. A szervező csapat segítségére voltak most is Szlovák András kiskőrösi és Répási György ordasi lakosok.

A gyülekezés és a találkozás örömei után az egybegyűltek a bakodi lovas-centrum lovaskocsijaival mentek a szentkirályi emlékműhöz, ahol kis megemlékezést tartottak a tanyákról és a tanyai iskolákról, kápolnákról. A szikrázó napsütésben az egykori tanyák helyét keresték a művelt földeken és réteken a tanyaiak. Jól látható, hogy az egykor volt, mozgalmas és élő tanyavilág az emlékeikben még élénken él.

A megemlékezés keretében köszöntötték Újvári Ignácot, aki 1957–1961-ig őrjegi tanító volt, majd Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere mondott ünnepi beszédet, melyben elmondta, hogy az ilyen alkalmak adnak lehetőséget arra, hogy felidézzük őseink emlékét, visszataláljunk gyökereinkhez és megemlékezzünk munkájukról. A tanyai életforma azt jelentette, hogy a természettel együtt éltek, folyamatos alkalmazkodás volt a természet erőihez. A magyar tanyarendszer egyedülálló volt Európában, kár, hogy csak most jön rá a politika, hogy ezt nem kellett volna szétverni és felszámolni. A polgármester évszámokkal és létszámadatokkal érzékeltette ennek a tájnak a 20. századi változásait. Végül virágcsokorral köszönte meg a találkozó fő szervezőjének, Csókásné Pavelkó Gizellának a munkáját. A megemlékező műsor végén Répási György Petőfi Sándor Szülőföldem című versét szavalta el, majd megkoszorúzták a Szentkirály-pusztai emlékművet. Rég szállt már a pusztában tárogató hangja, de a kis ünnepség alatt két népdal is megelevenedett Rumi Zsolt tárogatós előadásában.

A pusztából visszafelé tartva a résztvevők betértek Bévárdi Pál tanyájára, aki vendéglátással fogadta az egykori tanyai lakosokat.

A megemlékezés megható mozzanata volt, amikor számítógép és kivetítő segítségével megidézték Király András volt tanyai lelkész 1994-es, az emlékmű avatásánál tartott beszédét és áldását. A szemcsés videófelvételt néma csöndben hallgatták az egykori pusztai lakosok, majd a Miatyánkot már együtt mondták néhai lelkipásztorukkal. Ha rövid időre is, itt teljesen összekapcsolódott múlt és jelen.

A nap további részében a jó ebéd elfogyasztása mellett a jókedvű beszélgetésé volt a fő szerep. Előkerült néhány régi fénykép és dokumentum, ami a nem halványuló emlékeket hozta még közelebb.

(Képünk a Szentkirály-pusztán elhelyezett iskolai emlékműnél készült.)