Budapesti fesztiválon jártak a dunapataji csengősök

2020.04.01 12:02   

Negyedik alkalommal gyűltek össze az ország amatőr és profi csengettyű-, harang- és ütőegyüttesei, hogy március első szombatján együtt ünnepeljék e sokszínű hangszercsaládot, megmutatva kicsiknek és nagyoknak az együtt zenélés örömét.

csengo_450
 

Az egész napos fesztivál második éve viseli Balázs Oszkár, a két éve elhunyt műfajteremtő zenepedagógus, zeneszerző és hangszerkészítő mester nevét.

Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ egész napra kitárta kapuit, helyet adva minden zeneszeretőnek, kezdő vagy neves muzsikusnak.

A fesztivál délelőttjén csengettyűs csoportok mutatkoztak be, az óvodásoktól a szépkorúakig. Délután az ország csengettyű- és harangegyütteseinek műsorát hallhatta a közönség, este pedig jeles ütőegyüttesek zárták a napot.

A Faragó Viktória vezette Bell Canto Együttes, a délutáni koncert fellépőjeként, Mozart C-dúr szonátájának átiratát adta elő, nagy sikerrel.

A sikeres bemutatkozás, a helyi művészeti iskola és Dunapataj Önkormányzata segítségével valósulhatott meg.

                                                                                                    Marosi Mária



A környék hírei

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Alapítványi segítség ötven családnak Fajszon

Ötven csomagot – bennük tartós élelmiszerek, tisztító és tisztálkodószerek, a gyerekeknek...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás