„Kalocsán nincsenek programok. Itt nem történik semmi”. Ismerős mondatok? A leggyakrabban olyasvalaki(k)től hallani ezeket a gondolatokat, akik nincsenek jelen a közösségi média felületein, nem olvasnak helyi sajtót, nem hallgatnak helyi rádiót és nem néznek helyi tévét – de meggyőződéssel állítják, hogy ez a város bizony mindig kihalt. Sajnos szélesebb lehet ez a réteg, mint gondoltam, amikor körülnéztem a Nicolas Schöffer Gyűjteményben, december 6-án tartott új, állandó kiállítás megnyitóján.

Valóban, volt más előadás is ezzel párhuzamosan (ahol állítólag ugyancsak, finoman szólva is kongott a tér), és igen, ezen a napon rendezett Mikulás-programokat a Művelődési Központ, ami kétségkívül szép számmal vonzott kisgyermekes családokat a sétálóutcába, de mi a helyzet az „idősebbekkel” és a „fiatalabbakkal”? A két kezem elég ugyanis, hogy számba vegyem, hányan álltunk ott a „Schöffer Miklós, az ember a művészet mögött” című, immáron folyamatosan látogatható tárlat megnyitóján. („Nem tudtam róla!” Válasz: hirdették Facebookon, a rádióban és más nyomtatott és online sajtófelületeken – aki ezeken nem találta meg, az tényleg abban a tévhitben élhet, hogy ebben a városban semmi nem történik. Szubjektív vélemény eddig!)

Érdemesebb ugyanis magáról az anyagról, a helyszínről és a megnyitó körülményeiről írni, hiszen a Kalocsa Szíve Program részeként újjáépült Nicolas Schöffer Gyűjtemény maga is egy „szelet Nyugat-Európa”, a Kárpát-medence kellős közepén – belső terei, installációi, a hely szellemisége egy olyan szigetre repít Kalocsa főutcájáról, átlépve a bejárati ajtó küszöbét, amit minden itt élőnek legalább egyszer érdemes lenne megtapasztalnia. Kiváltképpen most, hogy a város világhírű szülöttének műveit bemutató kiállítótér egy új mozzanattal gazdagodott az emeleten: bepillantást nyerhetünk a kibernetikus művészet meghatározó alakjának mindennapjaiba, ruhásszekrényébe, kiegészítőinek tárházába, könyvtárába, de még privát fotóalbumjába is.

- Kitűnő ötlet, hogy a műveket megalkotó embert is megismerhessük – hangzott Budai Viktória művészettörténész és a Viski Károly Múzeum igazgatójának, Romsics Imrének a köszöntőjét követően Simon Zoltán alpolgármester beszéde, amelyet Schöffer rövid életútjának az ismertetésével folytatott. – 1912-ben született és ezen a helyen állt a házuk, ahol gyermek- és ifjúkorát töltötte. Feltételezhetően hatott rá a kalocsai népművészet annak főbb színeivel. Jezsuita gimnáziumban tanult, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolára iratkozott be. 1936-ban, 24 évesen érintette meg Párizs, a művészeti irányzatok olvasztótégelye. Édesapám [Simon Emil néhai gimnáziumigazgató] gyakran mesélt arról, hogy 1937-től több éven át tanult ösztöndíjasként a Sorbonne egyetemen, ahol magyar diákként sok időt töltött Schöfferrel, sétáltak a Szajna partján, a diáknegyedben, jól megismerte a művészt. Barátjuk és kísérőjük volt Radnóti Miklós, aki édesapámnál töltötte párizsi hónapjait – hangzott a személyes élményekkel és emlékekkel tűzdelt beszéd.

A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2019.12.20- án megjelenő 51-52. számában a 9. oldalon olvasható.