Mély fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt Csapai Lajos író, újságíró, a Kalocsai Néplap egyik alapítója, meghatározó személyisége, volt főszerkesztője.
Emlékét megőrizzük!
Temetése május 30-án, pénteken du. 2 órakor lesz az ordasi temetőben.

A Kalocsai szó és kép című antológia eddig megjelent, két kötetében saját maga foglalta össze az életét:

„Ordason született, szeretetteljes családi környezetben, amelynek emlékei végigkísérték 45 éven át tartó újságírói, szépírói munkásságát. Ez idő alatt a legkülönfélébb műfajokban legalább negyvenezer cikke, irodalmi riportja, tárcája, novellája, dokumentumsorozata jelent meg az országos és a helyi sajtóban. Főszerkesztőként nyolc éven át vezette a Kalocsai Néplapot. Tagja a kalocsai Katona István Társaságnak. Sajtóbeli tevékenysége mellett hobbiként baráti zenekarban muzsikál szaxofonosként, tizenhét éven át aktív labdarúgó, ötszörös megyei ifi válogatott volt. Három felnőtt gyermeke van.”

Azután megáll a kéz a klaviatúrán, mert emlékek százai villannak fel: jellegzetes gesztusok, szúrós tekintet a szemüveg fölött, indulatos szavak, mert igazságtalanságot látott, összevont szemöldök, az ismerős nevetés, majd a hang május 15-én a telefonban: ma délben meghalt, csendesen elaludt.

Mondd, Lajos, hogy tehetted ezt? Hogy ejthetted ki a kezedből a szavakat, amelyektől helyrebillent kicsit a világ, miért adtad meg magad a betegségnek, amikor engesztelhetetlenül üldöztél mindent, ami legyőzheti az embert?

Miért, miért, miért? Nincs válasz, mert a konokul bezárkózott, csalódott ember ledobta a betegségtől gyötört testet, és már egy másik dimenzióból néz vissza azokra, akik most hiába keresik a szót, ami kifejezhetné a hiányt, a fájdalmat, a tehetetlenség érzését: talán lehetett volna, talán, ha…

Nem. Koppan a szó: vége. A búcsú van már, az istenhozzád, és máris emlékké vált, aki tegnap még velünk volt.

A szeretett szülőfalu, Ordas adjon zaklatott lelkének békét, nyugalmat, és fogadjuk el: Luigi elköszönt. Elragadták egyik gyönyörű novellájának fekete paripái, szavak és zene elárvultan némulnak el, és egyet újra lép az idő, immár nélküle.

Nyugodj békében!