A június 25-i, vasárnap reggeli esőzés rendhagyó körülményeket teremtett, ugyanis a nagyközség külterületén található Közös temetőbeli 1919-es emlékmű (amely alatt a kommunista terrorcsapatok áldozatainak tömegsírja van, és amely a szokásos Pataji Gyásznap megemlékező ünnepség helyszíne) nehezen megközelíthetővé vált. A megemlékezésre az általános iskola előcsarnokában került sor.

A helyszín szimbolikus is volt, hiszen a vérzivataros 1919-es hősies helytállásra figyelve a ’20-as évek közepén Dunapataj jelentős kormányzati támogatást kapott a polgári iskola felépítéséhez. (Az iskola építését a Kalocsán elhunyt és a kalocsai temetőben nyugvó Dulovits Árpád miniszteri tanácsos, ügyosztályfőnök, Klebelsberg miniszter munkatársa felügyelte.)

A megemlékezésen Gyulai Balázs Ady Endre Imádság háború után című versét szavalta el, népdalokat énekelt a Dunapataji Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület énekkara Szűcsné Török Ilona vezénylésével.

A megemlékezés ünnepi szónoka Pastyik Piusz volt, aki a szabadságról, a szabadság szeretetéről és az ősök üzenetéről kiváló stílusban, igényes nyelvezettel megírt beszédében feltette a kérdést: „Mit és hogyan üzenhetnek nekünk, tudnak-e üzenni nekünk, akik már a temetőben nyugszanak?”

– Történelmünk nagy tanulsága, hogy őseink bizony nagyon is sokszor szólnak hozzánk, csak nem mindig halljuk meg ezt az üzenetet. A hétköznapok taposómalmában gyakran azért nem vesszük észre ezt az üzenetet, mert esetleg olyanra figyelmeztetnek, ami mindig a közvetlen közelségünkben van, megszoktuk és már fel sem tűnik nekünk. Ilyen a szabadság – válaszolta meg a kérdést Pastyik Piusz. – Ezt mi az életünk természetes közegének érezzük, nekünk ingyen van. Ők viszont nagyon nagy árat fizettek érte, az életükbe került. Így hát nem is maguknak szerezték meg, hanem az utódaik kapták – utalt a kivégzettekre és a honvédő harcokban elesettekre Pastyik Piusz. Nagy kérdésként áll mindannyiunk előtt, hogy tudunk-e élni a szabad élettel, a szabad élet mindennapi apró örömeivel? Tudunk-e örülni a szűkebb, pataji környezetünk apróságainak, a bennünket körülvevő természetnek, falunak, az ember művelte tájnak, fesztelenül, szabadon. – Mi ez, ha nem szabadság? Mi ez, ha nem boldogság? És mi ez, ha nem lehetőség, hogy örülhetünk ezeknek a dolgoknak, és nem kell félni. Halljuk hát meg a hősök üzenetét, amely így szól: Nektek adtuk a szabadságot! Éljetek vele! Éljetek.

Az ünnepi megemlékezés végén Csorba József helyi plébános vezetésével mondtak el egy imát az áldozatokért, majd Nagy Dávid református lelkipásztor mondott áldást.

(Képünkön Pastyik Piusz mond ünnepi beszédet, mellette a Dunapataji Népdalkör énekkarának egy része látható. Fotó: Kovács Árpád.)