Alapítványi segítség ötven családnak Fajszon

2020.05.07 11:41    |    V.E.  

Ötven csomagot – bennük tartós élelmiszerek, tisztító és tisztálkodószerek, a gyerekeknek édesség – osztottak szét április utolsó hetében Fajsz Községért Alapítvány kuratóriumi tagjai azon helyi családoknak, akik a vírushelyzet miatt bezárt munkahelyek, rövidített műszakok, helyi kisvállalkozások szünetelése miatt kerültek nehéz helyzetbe, és két vagy több gyermeket is nevelnek.

 

fajsz_csomagok3

 

 

Mint Csere Károlyné Ágnes, az alapítvány kuratóriumának elnöke lapunknak elmondta, a mostani krízishelyzetben úgy gondolták, segíteniük kell, hiszen az itt élők közül is sokan nehéz helyzetbe kerültek a „kényszerpihenők” miatt – indokolta mostani akciójuk apropóját.

 

Felhívásukra azonnal a kezdeményezésük mellé állt a Pata Gépipari Kft., dr. Pata Ildikó ügyvezető a pénzadományon túl még a szervezésben is segítséget nyújtott. De a községből számos vállalkozótól, őstermelőtől és magánszemélytől is kaptak még támogatást, így sikerült az alapítvány költségvetéséből erre a célra megszavazott összeg mellé összegyűlt többszázezres összegből ötven tartalmas, viszonylag magas értékű csomagot összeállítani.

 

A kuratórium tagjai és fő támogatójuk is készítettek egy-egy listát, melyet „összefésültek”, így alakult ki a jelenlegi akció támogatottjainak köre, az az ötven család, akiknek április utolsó hetében ki is szállította a csomagokat Cseréné Ágnes elnök és Richterné Taba Csilla, Domine Lajos kurátorok.

 

A régóta működő Fajsz Községért Alapítvány tevékenysége az utóbbi hat évben megélénkült, számtalan jótékonysági akció fűződik a szervezethez. Húsvéti és karácsonyi csomag- és ételosztás, adventi programsorozatok, cipősdoboz akciók, jótékonysági estek, műsorok szervezése (például gyerekszínház). Jótékonysági akcióik célközönsége általában a szegényebb, szociálisan rászoruló réteg, ezúttal viszont a vírushelyzet miatt nehéz helyzetbe kerülők segítségére siettek. Mottóul Teréz anya egyik gondolatát választották: „ebben a világban nem tehetünk nagy dolgokat, csak kicsiket nagy szeretettel” – s ez tökéletesen jellemezte mostani akciójukat is.

 

Két nap alatt sikerült mindenhova eljuttatni az ötven csomagot, ahol nagy örömmel fogadták őket. Cseréné Ági azt mondta, továbbra is folytatják a gyűjtést, második körben is gondolkodnak, mert úgy látják, lesz rá igény. Bíznak abban, hogy az adomány jó helyre került, és a nehéz helyzetbe jutott családok mindennapi szükségleteihez egy kis hozzájárulást tudtak adni. Még a napokban előttük álló feladat, hogy egy fajszi kötődésű vállalkozó által felajánlott, a községbe már meg is érkezett háromszáz szájmaszkot kiosszák, hiszen országosan, de a környék településein is sok helyen kötelezővé tették a használatát.

V.E.

 

 

A környék hírei

Pünkösd régen és ma

Amikor eljött pünkösd napja (Apostolok Cselekedetei 1.-2.), mindnyájan együtt voltak. Mindnyájan,...

Bölcsődére és idősotthonra is szükség lenne

Fajsz egyike a Kalocsai Járás azon településeinek, ahol ősztől új polgármester vehette át...

Hétfőtől nyitva az óvodák és a bölcsőde

Múlt héten derült égből érkezett a Kalocsán néhány nappal korábban látogatást tett Maruzsa Zoltán...

Meghívásos megemlékezés a honvédelem napján

A rendszeresen résztvevő katonaszervezetektől csak egy-egy képviselőt hívott meg a honvédelem napján...

Csökken a házi karanténok száma a városban

A járvány elleni védekezés miatt hozott állami intézkedések lassú feloldása után friss helyi...

Május 13-tól újrakezdték az edzéseket Homokmégyen

A Koronavírus-járvány keresztülhúzta homokmégyi Storks Amerikai Football csapat eddigi lehetőségeit,...

Kínai-magyar videókonferencia a koronavírusról

Bács-Kiskun megye és a kínai Yunnan tartomány képviselői, egészségügyi vezetői és epidemiológia...

Kiemelt fejlesztési térségbe került Kalocsa és további 28 Bács-Kiskun megyei település

Az Országgyűlés május 5-én, Font Sándor országgyűlési képviselő törvénymódosító javaslatát is...

Felszámolják az osztatlan közös földtulajdont

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában, ennek...

Népszerű vloggerrel kampányolt a rendőrség

A Kalocsai Rendőrkapitányság felkérésére érkezett a városba Nasz Dániel, a népszerű rémi YouTuber,...

Csak lassan indul újra az ingatlanpiac

Legfeljebb kiugró esetekben kel el ár alatt egy-egy kalocsai ingatlan, akkor, ha vélhetően anyagi...

Dr. Hajdú Zoltán: Ne adjunk esélyt a vírusnak!

Múlt hétfőtől megszűnt a kijárási korlátozás Budapesten kívül, azonban az országos járványügyi...

Államtitkári látogatás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában

Május 6-án illusztris vendégeket fogadott a veszélyhelyzet miatt egyébként májusban szokatlanul üres...

Milliárdos fejlesztéscsomag 400 milliós többletigénnyel – folyamatban!

Május 5-én a Városházán tartott sajtótájékoztatót dr. Filvig Géza polgármester és Boromisza Viktor,...

Megérkezett Brüsszel jóváhagyása a talajelőkészítő munkákhoz

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is...

Alapítványi segítség ötven családnak Fajszon

Ötven csomagot – bennük tartós élelmiszerek, tisztító és tisztálkodószerek, a gyerekeknek...

Újjáéledőben a drágszéli Rózsafűzér királynéja templom

Örömhírről és nehézségről egyaránt számot adhatott felkeresésünkkor a Kalocsa-Kecskeméti...

Dr. Kovács Antal: ez az alapítvány a térség támogatásáért van

A paksi atomerőmű égisze alatt működő Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány Kuratóriuma...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás