Jó látni és jó hallani, jó tudni arról, hogy egy Kalocsa méretű vidéki kisvárosban laknak olyan emberek is, akik számára az ízléstelenség nemtetszést vált ki, akik értetlenséggel vesznek tudomást az olyan, szinte mindennapos emberi megnyilvánulásokról, mint az egymás iránt tanúsított rosszhiszeműség, a törvény mögé bújtatott aljasság, a szellemi és lelki tehetetlenség és az ezzel járó értelmi és érzelmi sivárság. Mivelhogy ezek az emberek olyan jövőképet képzelnek el maguknak és családjuknak, ami az említett „értékeket” nem tartalmazza. Éppen ezért egy olyan elvi társadalmi berendezkedésben ahol a szellemi és lelki építkezés és nem a rombolás az irányadó mérce ennek a napról napra megfogyatkozó emberrétegnek a megmaradása kulcsfontosságú lenne.

Kivételek természetesen itt is vannak, ezek erősítik a szabályt. Bár tudjuk hogy a mai művilág nem a magyar népmesék jótett helyébe jót várj, vagy elnyerte méltó büntetését értékrendjén alapszik, azért egy minimális jó szándék az adófizetők pénzén eltartott állami hivatalokban is, szerepkörtől függetlenül mindenkor, de legalább esetenként elvárható lenne. Próbálkozások már vannak az emberi gondolkodás és együttérzés serkentésére és a felmerülő kérdések mielőbbi megoldására állami szervek szintjén is- pl. perbeszéd helyett párbeszéd-, de ezek is valószínűleg csak addig a szintig működnek, amíg nagyobb érdekeket nem sértenek.

Amíg a közpénzekből fenntartott állami szervek a működésük, ügyintézési folyamatuk során közömbösséget mutatnak a józan paraszti észnek természetes emberi magatartás iránt, addig nincs mit csodálkozni azon, hogy egy városvezetésnek nincs szándéka társként kezelni a területén működő és adózó cégeket és esetenként érdekükben cselekedni, amikor azok védelmi pénzeket kényszerülnek fizetni a fennmaradásukért. És ez a közöny tovább lefelé gördülve a családok mindennapi életébe is befurakodik, ahol sok esetben a rokkantságot okozó, daganatos, alkalomadtán halálos megbetegedések előfordulását statisztikai módszerrel magyarázzák, függetlenül attól, hogy gyerekről vagy idősebb személyről van szó. Ahelyett, hogy átgondolnánk, miért hallgatnak arról, hogy milyen nagy a környezetünkben is a levegő és a vizek szennyezettsége, miért silány az élelmiszerek minősége, mi és kik okozzák ezt és mit lehetne tenni ez ellen, ahhoz, hogy az újabb megbetegedések számát valamennyire csökkenteni tudjuk? Mert egy ilyen esetben az utolsó alkoholista és a dúsgazdag is ugyanazt az utat járja be nagyjából, és a pályázati pénzeket senki nem tudja egy súlyos betegség esetén gyógyszer helyett használni.

Az állat és az ember között állítólag a legalapvetőbb különbség a jövőkép hiánya, de ma már nem tudni, kinek a javára. Ezek a magatartás és gondolkodásminták melyeket idomításunk során felöltünk sokszor éppen az emberi lényegünket semlegesítik meg. E nélkül és a kölcsönös törődés és segítség nélkül jövője egyik településnek vagy emberi közösségnek sem lehet. Ezt a lelki és szellemi mocsarat először ki kéne szárítani, ahhoz, hogy elkezdhessünk bármiféle építkezést. És ez nem pénz kérdése, ez egy belső folyamat eredménye kell legyen amihez gondolkodásunkat és az érzelmeinket kéne fejlesztenünk, nem pedig az igényeinket anyagi szintre süllyesztenünk.