„Ez egy hétköznapi, 21. fesztivál lesz, nem hétköznapi művészekkel, nem hétköznapi közönségnek ezen a júniusi hétvégén…” – ezt ígérte Lakatos György a műsorfüzet elején megfogalmazott gondolataiban.Mese és valóság színes textilképekbe szőtt csodálatos világa fogadott minket június 7-én, amikor a Város Galériába lépve B. Boros Ilona kiállításának – és egyben a fesztiválnak – a megnyitójára érkeztünk.

 A rendezvénysorozat házigazdája, Bayer Ilona köszöntötte a közönséget, és ettől kezdve minden műsorszám előtt egy-egy verssel járult hozzá az ünnepi hangulat megteremtéséhez. A megnyitón közreműködő Sonus Ütő-együttes zenéből és pantomim-mozgáselemekből felépített produkciója egészen különleges élménnyel ajándékozta meg az egybegyűlteket. A kiállító művészt dr. Bánszky Pál művészettörténész, az MTA tagja méltatta. Este a Nemzeti Énekkar megrendítő és csodaszép hangversenye volt a Szent István templomban Fassang László orgonaművésszel és Antal Mátyás karigazgatóval, utánuk Geszti Péter új együttesével, a Gringo Sztárral lépett fel a Tomori Pál Főiskola udvarán.

A Göncölszekér együttes gyermekműsora szombat délelőtt a Városi Színházban varázsolta el a kicsiket, hogy aztán aprók és nagyok átadhassák magukat a sétálóutcai forgatagnak: a népművészek vására közepette a csengelei művészeti iskola, és a kalocsai Liszt AMI fúvósai adtak vérpezsdítő térzenét a solti mazsorettek közreműködésével.

Szombat este Esterházy Péter előadásában hallhattunk részleteket az Ünnepi Könyvhétre megjelent (!) legújabb könyvéből (melynek hamisítatlan Esterházys címe: Egyszerű történet vessző száz oldal), amelyhez Dés László (szaxofon) és Lakatos György (fagott) szolgáltatott annyira fantasztikus zenei hátteret, amelynek leírásához kevés a szó. Esterházy a könyveiben mindent elmond, amit meghallgatni érdemes, amiről elgondolkodni érdemes, sőt, muszáj. És amitől azt érezzük, talán mégis lehet élni ebben a magából kifordult világban…

És megint zene: Szekszárd Jazz Orchestra, majd vasárnap: Falusi Mariann és Lang Györgyi – hogy mindenki megtalálhassa, ami kedvére való, amitől sírni vagy nevetni tud, amitől a lába elindul, és egyre csak dobol, dobol benne a ritmus.

Épült, és minden előadással szépült az a szivárvány, ami vasárnap este ragyogott fel összes színében nekünk, amikor a Mendelssohn Kamarazenekar (koncertmester Kováts Péter) és Érdi Tamás zongoraművész hangversenyét meghallgattuk. Ennél jobban közönség elkényeztetve nem lehet. Olyan muzsikusok adták tudásuk legjavát a katolikus iskola aulájában megtartott koncerten, akik egyszerűen mindent tudnak a hangszerükről, akik a zeneszerzőkre és a közönségre egyaránt figyelnek, és olyan hatalmas örömmel játszanak, ami a hallgatókat is boldogsággal töltötte fel. A legutolsó szám: Pehr Henrik Nordgren finn zeneszerző „Vidéki hegedűs portrék” című műve telitalálat volt, olyan technikai bravúrokkal, hogy az ember csak ámult.

Lakatos Györggyel, aki kicsit mindig belehal egy-egy fesztivál szervezésébe, hétfőn próbáltuk összegezni a programmal kapcsolatos benyomásait és tapasztalatait.

– Vasárnap este, a záró koncert után úgy éreztem, a három nap zenei anyaga egy szabályos ívet alkot, amely felölel stílusokat, korszakokat – tudatos volt ez a részedről?

– Amikor egy háziasszony, vagy vendéglős összerakja az ételsort, figyel arra, hogyan következzenek egymás után a fogások, mikor és mennyit tálaljon, hogy az egész kívánatos és ehető legyen. Így van ez a zenével is, örülök, hogy érezhető – és élvezhető! – volt a szándék.

– Pedig nagyon sokféle előadást kellett egymás mellé tenni.

– Így van ez jól. Amióta – 22 éve – működik a Kék Madár Fesztivál Kalocsán, felnőtt egy új nemzedék, hozzájuk is meg kell találni a hangot. Fontos, hogy minél több embert tudjunk megszólítani, behívni, és örömet szerezni nekik. Mert ez a fesztivál nemcsak a bevételről szól, hanem erről is. Ha megfigyelted, nagyon erős kontrasztok voltak a programban: A Sonus – Nemzeti Énekkar – Geszti Péter, vagy a jazz – Falusi Mariann – Mendelssohn együttes ellentétei egymásnak, és éppen azért egészítik ki egymást, mert annyira más kort, stílust képviselnek. Vagy egy előadáson belül: az Esterházy esten én kötött darabokat játszottam (Lully, Corelli, Kurtág), a Dés improvizált, és amikor az egészet összeraktuk, Esterházy Péter mondta, hogy ezt folytatni kellene, mert még ő is másként látja a saját könyvét általa!

– Nemcsak összeraktátok, szétszedés is volt, konkrétan az egyik betétnél darabokra szedted a fagottot, és minden darabkájával játszottál külön-külön – hát az hihetetlenül érdekes volt!

– Igen, kell néha a játékosság is, ezt mindenütt nagyon szereti a közönség. A fesztivál egészét nézve: sok visszajelzést kaptam a nézőktől, amelyek megerősítettek abban, hogy jó a programmal kapcsolatos elképzelésünk, ez fontos. Nagyon komoly eredménynek tartom, hogy két évtized után is meg tudtuk őrizni a színvonalat és a sokoldalúságot egyaránt. A helyi közönségnek igénye van arra, amit csinálunk, ezt érzem, és ez továbbvisz minket.

– Pedig elhangzott, hogy bizony lehettek volna többen is olykor a nézőtéren.

– Nézd, el kell fogadni a kort, amelyben létezünk. Az emberek nehéz körülmények között élnek, ezért nagyon sokra tartom, hogy emellett mennyien eljöttek, és tudom, értük érdemes ezt csinálni. Sosem rutinból, mert az megöli az egészet. Szeretettel, örömmel, gondosan. Ezt a fesztivált már ismerik művész körökben, és akiket meg szeretnék hívni, azoknak nemigen kell magyaráznom, mi a Kék Madár. Ez kötelez minket. Köszönöm a szüleimnek és a szervezők csapatának, hogy minden évben mellettem állnak, és már egymás gondolatát is ismerve együttműködnek velem ebben a munkában. Máris tervezem a jövő évi programot, amelyben helyet kap például Péterfi Bori, valószínűleg Halász Judit, töprengek Presser Gáboron és Rudolf Péteren – van sok ötletünk, lesz hát folytatás.

(A Kék Madár Alapítványhoz idén 66 család nyújtott be támogatási kérelmet, közülük ötvenöten feleltek meg a feltételeknek, és kapnak támogatást.)