Ünnepélyes megbízólevél-átvétel a Városházán

Dr. Filvig Géza: együtt tudjuk építeni Kalocsát!

2019.10.25 09:29   

Október 21-én, a Helyi Választási Bizottsági ünnepi ülésének keretében vette át megbízólevelét dr. Filvig Géza, Kalocsa Város polgármestere, illetve a képviselő-testület valamennyi megválasztott és listáról a Városházára jutott tagja, illetve a Nemzetiségi Önkormányzatok képviselői. A népes érdeklődő- és vendégtömeg sorai között foglalt helyet többek között dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek, megannyi önkormányzati egység, hivatal, oktatási és kulturális intézmény vezetője.

 

filvig1000pixel_1000_03

 

A Himnusz sorait követően Dr. Beszedics Orsolya, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette az október 13-i kalocsai helyhatósági választások eredményeit (amelyekről múlt heti számunkban részletesen olvashatott), majd egyesével szólította valamennyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati mandátumot szerzett tisztségviselőt a megbízólevelek átvételére.

 

Mint emlékezetes, Kalocsa polgármesteri tisztségét öt évig dr. Filvig Géza viselheti, dr. Körmendy Szabolcs, Simon Zoltán, Kákonyi István, Tihanyi Tiborné, Schmidt Rajmund, Pécsi Vivien, Jánosi György, Király Róbert, dr. Bagó Zoltán, Balogi József, Szabó Balázs képviselőkkel vezetve a várost.

A kalocsai Horvát Nemzetiségi Önkormányzat képviselői Mácsai Róbert Mátyásné, Ivó Mária, Markó Mónika lettek, míg a Német Nemzetiségi Önkormányzatban Fuszenecker Bernadett, Lovász Csabáné és Arnold Adrienn láthatják el a képviselői feladatokat, a Roma Nemzetiségi Önkormányzatban pedig Rostás Tünde, Sztojka Istvánné, Sztojka István, Sztojka Mariann és Egri András.

 

A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2019.10.25-én megjelenő 43. számában a 2. oldalon olvasható.

 


A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás