Visszatért a foci vérkeringésébe

Foktő: a labdarúgás Főnix madara

2016.08.19 09:20    |    MMSz  

Talán a címben olvasottak kicsit színpadiasnak tűnhetnek, de hogy e sorok írója még egy „klisével” éljen: Foktő esetében a név kötelez. A településen ugyanis majdnem hat év után Főnix Foktői Sport Egyesület néven új szárba szökik a labdarúgás, több más sportág mellett. A település újonnan megalakult gárdája már a 2016/17-es szezonban rúgja a bőrt a megyei III. osztályban.

Ez év januárjában László Zoltán hívó szavára érkezett (vissza) Foktőre Pákolicz László, aki a kalocsai focisuli, vagyis a Méhecskék SE trénere. Egy új csapat felépítése örömteli, izgalmas, de nagyon nehéz feladat. Igaz, ez esetben nem a semmiből kell építkezni, bár valahol mégiscsak. Az egykori foktői csapatot évekkel ezelőtt kellett szélnek ereszteni, a játékosok pedig vagy a kispályás bajnokságban, vagy más nagypályás, megyehármas csapatnál találtak helyet. Az ismeretség azonban futballberkekben megmaradt, így Pákolicz felvette a kapcsolatot régi és jelenlegi tanítványaival, egykori csapattársakkal, és már az év elején elkezdte összekovácsolni Foktő régi-új csapatát.

Rögtön az év elején, a település tornatermében egy 15-16 fős társaság találkozott, akik között voltak lelkes kezdők, de olyanok is, akik az elmúlt időszakban már szereztek nagypályás rutint. Majd, ahogy a megye III-ban véget ért a bajnokság tavaszi etapja, Pákoliczék felkeresték a környék „moz-gásban lévő” játékosait, felkínálva a lehetőséget egy új, szárnyát bontogató együttesben.

Kalocsai Néplap

Ennek eredményeként össze is állt a gárda: A foktői kaput az Öregcser-tőről érkező Sziládi Péter védi majd. Szintén innen érkezik két ballábas játékos, Maros Zsolt és Réczi István. A Kalocsai FC felnőtt csapatának tartalékkapusa, Péter Csaba is a Főnixnél folytatja, csakúgy, mint a testvére, Péter Márk. A kalocsai utánpótlásból a Méhek U16-os „csékája” Korsós Ádám is pályára lép a felnőttek között, míg Ordasról Heck Gyula, Duna-szentbenedekről pedig Csesznók István és Csesznók Adrián lesznek tagjai az új, foktői csapatnak. Mellettük visszatér Bréti Róbert és Blahó Richárd is.

– Eredményességi célunk nincs – kezdte Pákolicz László. – Szeretnénk egy olyan társaságot létrehozni, akik szeretik a focit, akik lelkesek, akik szeretnek együtt játszani és akik tartalmas szórakozást kínálhatnak kéthetente a hazai meccsek alkalmával a foktőieknek. Január óta készülünk, akkor heti egy edzésen, most pedig már hetente háromszor találkozunk és edzőmeccseken is készülünk az augusztus 13-án startoló bajnokságra. Július 22-én, pénteken 18 órakor a Ho-mokmégy csapatát látjuk vendégül, 27-én a KFC Ifjúsági csapatával játszunk Kalocsán, majd 29-én a Dunaszentbenedek, augusztus 5-én pedig a Fajsz csapatát látjuk vendégül. László Zoltán ötlete alapján pedig nem csak a pályán, hanem amellett is szeretnénk kapcsolatba kerülni a környék csapataival. Ezért edzőpartnereinket a felkészülési meccsek után az asztal melletti harmadik félidőre is vendégül látjuk. Várjuk és már előre köszönjük mindenkinek, aki szurkolóként eljön és támogatja új csapatunkat!


A környék hírei

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás