Újabb bántalmazás az éjszakában: besokalltak a rendőrök

Ráugrottak az arcára, leszakadt az állkapcsa

2013.02.17 16:00    |    jg  

Sokallják a rendőrök a jellemzően ugyanarra a kalocsai környékre koncentrálódó garázdaságok számát, így a jövőben a „maguk módján” igyekeznek majd elejét venni az erőszakos bűncselekményeknek. A január 12-éről 13-ára virradó éjjel, 2 óra körül egy helyi szórakozóhely udvarán esett egymásnak néhány huszonéves fiatal. Az eredmény: egy leszakadt állkapocs és két gyanúsított előzetesben.

– Az elkövető teli talppal ugrott az arcára az eszméletlenül fekvő fiatalembernek, aki súlyos arcsérüléseket szenvedett: leszakadt az állkapcsa, így sem rendesen beszélni, sem enni nem tud – mondta a Korona Fm100 hírműsorában Répási Tamásné. A Kalocsai Rendőrkapitányság szóvivője hozzátette: az ügy kapcsán egy 20 éves férfit már másnap elfogtak és kihallgattak – először abban a hitben, hogy egyedül követte el a bűncselekményt.

– Egyértelműen nem ismerte be a cselekmény elkövetését, sőt, azzal védekezett, hogy őt magát is bántalmazták. Ki kellett hát derítenünk, hogy vannak-e más lehetséges elkövetők – fejtegette a rendőrtiszt. A gyors nyomozás során rábukkantak a gyanúsított egyik barátjának nyomaira is. Mint kiderült, a két férfi rendszeresen járt „együtt szórakozni és garázdálkodni”, így a második őrizetbe vett, 22 éves személyt is azzal gyanúsították meg, hogy bántalmazta a sértettet, de ezt persze nem ismerte el. A férfiről egyébként már vaskos aktát vezetnek a rendőrök – a nevével elég gyakran találkoztak az elmúlt évek során.

Több eljárást is kezdeményeztünk már ellene, többek között garázdaság, magánlaksértés és súlyos testi sértés miatt. Jelen pillanatban felfüggesztett büntetése is van – sorolta az őrizetbe vett személy bűnlajstromát Répási Tamásné, kiemelve, hogy a rendelkezésükre álló bizonyítékok már elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a Kalocsai Járásbíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezze a verekedőket. A hatóság azonban nem nyugodt – a szóvivő szerint túl sok bűncselekmény történik, jellemzően ugyanazon a környéken.

– Készítettünk egy statisztikát a tavalyi év során elkövetett bűncselekményekről, és arra a megállapításra jutottunk, hogy ugyanennek a szórakozóhelynek a környékén nyolc olyan bűncselekmény történt, amely miatt eljárást indítottunk, és ennek mi a magunk módján szeretnénk most már valamilyen gátat vetni – zárta beszámolóját a rádióban Répási Tamásné.


A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás