A legkisebbek védelmében

Gyermekülés használata közérthetően

2018.11.22 17:32    |    Lancelot  

Egyre gyakrabban és alaposabban ellenőrzi a rendőrség a gépjárművekben lévő gyermekbiztonsági rendszerek használatát. Bár a szabályok nem túl bonyolultak, sokan nem ismerik vagy nem alkalmazzák megfelelően őket.

Országosan nagy port ver fel és hatalmas felháborodást váltott ki az a 2018. júniusában történt baleset,  amelyben egy BMW gépkocsi nagy sebességgel haladt Akasztón a Csengődi utcában, majd lesodródott az útról és az árokba hajtott. A baleset során egy 3 éves kisgyermek kirepült az autóból, a mentők hosszú ideig stabilizálták az állapotát, mire el tudtak vele indulni a kecskeméti kórházba, ahol azonban később belehalt a súlyos, életveszélyes sérüléseibe. A rendőrség tájékoztatása szerint sem a jármű vezetője, sem utasai nem használtak biztonsági övet. Úgy tudják, hogy a biztonsági gyermeküléseket a rendőrök a csomagtartóban találták meg.

 

Mellyek a gyermekbiztonsági rendszerek helyes használatának szabályai ?

 

A gyermekek szállítására vonatkozó szabályokat a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) szabályozza

 gyermekbizt02

A gépkocsiban vagy a mopedautóban 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. […]

Ez azt is jelenti, hogy 150 cm testmagasság alatt akár a gépkocsi első, akár a hátsó ülésén utazik a személy (gyermek, törpe testalkatú felnőtt, hobbit, félszerzet), e rendszer használata kötelező. Véletlenül sem keverendő össze az ülésmagasítóval, ami nem minősül gyermekbiztonsági rendszernek.

 

 

De mit is jelent a "gyermekbiztonsági rendszer"?

Gyermekbiztonsági rendszerek két típusuk ismert: a nem integrált és az integrált.

 

- A nem integráltak csoportjába tartoznak azok a gyermekülések, amelyek övvel rögzíthetők és a gépkocsiban gyárilag nem kerültek beszerelésre. A nem integrált gyermekbiztonsági rendszer önmagában egy részleges biztonsági rendszer, amely a felnőttek számára szolgáló biztonsági övvel együtt használva teljes gyermekbiztonsági rendszert képez:

gyermekbizt07 


- Az integráltak csoportjába tartozóak hevederek vagy hajlékony elemek kombinációja, biztonsági csattal, beállító eszközökkel, tartozékokkal és egyes esetekben kiegészítő székkel és/vagy ütközésvédelemmel együtt, amit a saját beépített hevederrel vagy hevederekkel rögzítenek.

gyermekbizt06 

 

 A jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. (Bekapcsolt légzsáknál - csak menetiránnyal szemben szállítható)

Ennek oka az, hogy a légzsák működésbe lépése esetén nem megvédené, hanem sérülést okozna a babának. Menetirány szerinti beszerelés esetén a légzsák betölti védelmi funkcióját, de csak abban az esetben, ha a gyermekbiztonsági rendszer megfelelően rögzítve van.

 

gyermekbizt03     gyermekbizt04

 

A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. […]

 

Ezzel a szabállyal kapcsoltban meg kell jegyezni, hogy bekapcsolt légzsák esetében a jármű első ülésén, menetiránnyal szemben is szállítható biztonsági gyermekülésen a gyermek, azonban ez módot egyes  szakemberek azért nem javasolják, mert egy esetleges ütközésnél a gyermek fejletlen nyakizmai nem tudják megtartani a fejét, ami nyakcsigolya sérülés bekövetkezésének kockázatát hordozza.

 

Tehát  amíg lehet, érdemes menetiránynak háttal utaztatni a gyermeket, azonban Magyarországon ez nem előírás!

 

A 3 évesnél fiatalabb gyermek, mózeskosárban, ölben, karban még rövid útvonalon, kis sebességgel, forgalom nélküli útszakaszon (hogy ne lássa rendőr) sem szállítható, kizárólag gyermekbiztonsági rendszerbe becsatolva utazhat.

 

Amennyiben a gyermek feje kilóg az ülésből, mindenképp nagyobbra kell cserélni, függetlenül attól, hogy a testsúlyának még jó lenne-e.

 

A menetirányban használandó ülést kizárólag menetirányban lehet használni, csak az erre tervezett ülést szabad menetiránynak háttal berakni!

 

Forrás: totalcar.hu
 
A gyermeket nem kell gyermekbiztonsági rendszerben rögzíteni, ha a gépkocsi hátsó ülésén utazik, 3. életévét már betöltötte, legalább 135 cm magas és az üléshez beszerelt biztonsági övvel (testméretéhez igazodóan) biztonságosan rögzíthető.
 
gyermekbizt05
 
Fotók forrása: Pető Attila: Bírságmegelőzési Kézikönyv, 2017, Jogsiszoft Kft.
2018.11.22.


A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás