Az uszódi polgármesteri hivatal Kapugalériája június 2-án egy nagyon különleges kiállításnak adott otthont. Győri Andrea uszódi festő világjáró csatangolásai után most hazatért, és az út során gyűjtött élményeit festészetében egyéni, csak rá jellemző módon álmodta újra, és tárta egy kis részét a közönség elé.

– Szuggesztív megfogalmazásban az előtérben erős, élénk színfoltok rendeződnek növénnyé, virággá, szitakötővé, hallá, madárrá, a mikro- és makrovilág valóságává, Aztán, mint az álom előtti percekben azok, mint lila, kék, bíbor, zöld, sárga mozgó körök, ívek, egymásba kapaszkodás, ölelés, vadság és szelídség villannak föl az éjszaka hátterében – mondta ki-állításmegnyitó gondolatai között Kiss István rajztanár-festőművész. – Az éjszaka után jön a hajnal és nappal következik, együtt vagyunk a Nappal. Ez az újrakezdés ölt testet a növények, virágok, madarak fölfelé törő örvénylésében, hogy folytatódjék az örök körforgás. Győri Andrea képei kimondottan nőiesen szépek, derűsek és okosak. Lélek van a képekben, erő, szenvedély, melankólia, öröm, bánat, látvány és varázs – ajánlotta a zsúfolásig megtelt galéria közönsége figyelmébe az alkotásokat.

A festővel a megnyitó után beszélgettünk.

– Mit jelent számodra az alkotás?

– Örömet és szabadságot. Nyugodtságot, lelki békét ad. Valami nagyon mélyen lévő őserő hajtott, hogy ezzel foglalkozzam, hogy ebben teljesedjek ki. Szeretem, ha az emberek elgondolkoznak a munkáimon, szeretem, ha örömüket lelik benne, mint ahogy én is.

– Mesélnél a kezdetekről? Hogyan indultál a pályán?

– Nem nevezném pályának. Kicsi gyermekkoromban ámulva figyeltem a rajzoló felnőtteket. Emlékszem, hogy mennyire csodálva bámultam, hogy néhány vonalból egyszerűen és szépen lehet ábrázolni a felismerhető valóságot. Ez már valahol nagyon mélyen inspirált is. Elkezdett érdekelni, rajzolni kezdtem. Iskolába kerülve pedig tanáraim versenyekre küldtek, kreatív feladatokat bíztak rám.

– Úgy tudom, hogy porcelánfestést tanultál...

– Igen. Hódmezővásárhelyen szakiskolát végeztem. Kollégista voltam, tanultam az önállósodást. Amikor végeztem, visszajöttem Kalocsára. Első munkahelyem egy magántulajdonban lévő porcelánfestő üzemben volt. Sajnos, csak néhány hónapig, mert csődbe ment. Ezután rövid ideig kerámiafestés következett egy másik helyen.

– Aztán indult a világjárás...

– A magánéletem úgy alakult, hogy utazni kezdtem. Nagyon sokat, sok helyen, különböző országokban éltem, és valahogy háttérbe szorult a festés, amit előtte csináltam, amivel terveim voltak.

– A Kalocsai Szó és kép antológiabeli életrajzodból tudom, hogy még Dél-Afrikában is megfordultál. Mit csináltál ott?

– Ámultam és csodáltam a természet különleges varázsát. Lehetőséget kaptam porcelánfestőként dolgozni Fokvárosban, egy kis üzletben. A tulajdonosnak festőműhelye és az üzlete egy helyen volt, sokan ismerték, sokan jöttek hozzá. Munkát kellett végezni, ami jó volt, és nagyon szerettem. Porcelánt festettem, és ott adott, hogy milyen szín és formavilággal dolgozz. Nem lehet eltérő, nem lehet más, mert annak olyannak kell lenni, ahogy le van írva a Nagykönyvben. De ott volt a régi érzés, hogy önállót festeni, sajáton dolgozni mennyire más. Világjáró csatangolásaim alkalmával egyre erősebben kezdtem érezni, hogy festeni szeretnék.

Készítettem egy kollekciót, és megmutattam az embereknek a munkáim. Nehéz volt az utcán árulni, mégis megtettem, rengeteg élményt és tapasztalatot gyűjtve. Festettem, festettem és festettem. Az évek alatt erősödött a munkáim minősége. Sokat dolgoztam rajta, így szerencsére a változást mások is észreveszik. Hollandiában alkalmam nyílt arra, hogy egy huszonöt éve működő művészpiac tagja legyek. Ott történt, hogy ki kellett írnom, hogy „kézzel festett”, mert a képeimre azt hitték, hogy nyomatok.

– Ismerted már ekkor a Kalocsai Alkotóművészeket?

– Csak később. Egyik évben, mikor hazalátogattam, az uszódi, az ordasi és a szelidi alkotótábort végigjárva ismertem meg az itteni csapatot. Csodálatos embereket ismertem meg, művészetükben és emberségükben egyaránt. 2011-ben két kiállításra is sor került Kalocsán. Az egyik a Korona Étteremben volt, bekerültem a sikeres emlékű egynapos tárlatosok sorába, a másikat pedig a színház előcsarnokában rendezték.

– A jelenlegi is felkérésre szerveződött?

– Igen. Ez egy szép kezdeményezés az uszódiak részéről, hogy a Kapugalériájukban mindig egy környékbeli alkotó munkáit állítják ki. Most került sor rám, örültem a lehetőségnek, és annak is, hogy ilyen sokan eljöttek a megnyitóra.

Győri Andrea kiállítása Uszódon, a Kapugalériában július végéig látható. Ha különlegeset, szépet szeretnének látni, ha a mindennapokból egy rövid időre kiszakadni és belépni egy gyönyörű álom- és mesevilágba, akkor érdemes Uszód felé venni az irányt.