Egyre népszerűbb a Hajoscher Tracht und Tanztag

Országos rendezvénnyé fejlesztik

2017.11.02 13:27    |    -r-s  

A július utolsó szombatján tartott Hajósi Népviselet és Tánc Napját fél évszázados jubileumának megünneplésére és egyszeri alkalomnak szánta a Hajósi Hagyományőrző Sváb Néptánc Egyesület, még évekkel ezelőtt. A látványos nemzetiségi ruházatokat és koreográfiákat felvonultató esemény közkívánatra lett rendszeres, és a szervezők már azt szeretnék, ha az egész ország megismerné.

– 2013-ban volt ötvenéves a tánccsoport és ez alkalomból egy hajósi sváb lakodalmat elevenítettünk fel, egy nagy, népviseletes felvonulással. Annyira jól sikerült, olyan látványos volt, hogy megfogalmazódott: mi lenne, ha minden évben megrendeznénk? Így született meg a Hajósi Népviselet és Tánc Napja – emlékeztetett Mayer Edina, a rendezvény egyik szervezője. – A tavalyi évhez képest sokkal többen öltötték magukra a hajósi sváb viseletet, rengeteg vendégünk volt vidékről is. Az ünnepségre pedig sokan érkeztek más német nemzetiségi településekről és egyesületektől – mesélte.

 

tancnap_450
 

 

A Hajoscher Tracht und Tanztag során szó szerint megáll az élet a városban és mindenki csak a hagyományőrzőkre figyel, ahogy a főútvonalat lényegében teljes szélességében lezárva felvonulnak, menettáncot lejtenek. A már ötödik alkalommal megtartott esemény résztvevőinek számát csak százas nagyságrendben lehet mérni, és mindenki abban bízik, hogy ez tovább növelhető. Ezért szeretnék az országhatáron belül minél szélesebb körben terjeszteni a hírét.

– Kezdi kinőni magát a rendezvény, mi pedig annak örülnénk, ha minél több nemzetiségi tánccsoporthoz eljutna a hír. Szeretnénk országos rendezvénnyé növelni – fogalmazta meg a célt Mayer. – Az lenne jó, ha beállna az országos német nemzetiségi rendezvények sorába, amelyek évről évre megrendezésre kerülnek – fogalmazott.



A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás