Mindig nagy öröm, ha egy újabb tehetséges, helybéli fiatalról adhatunk hírt olvasóinknak. Ezúttal a kalocsai Baranyai Balázs izgalmas kutatásairól tudunk beszámolni, aki a greifswaldi Ernst-Moritz-Arndt Egyetem (Németország) lápokat kutató intézetében dolgozik a védett európai harmatfű-fajok szaporításán és így a jövő nemzedékeknek való megőrzésén.

– 2011-ben a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán szereztem diplomát, mint természetvédelmi mérnök – kezdte a bemutatkozást Balázs. – A magyarországi tanulmányaim befejezése előtt Erasmus ösztöndíjasként egy évig a németországi Freiburgi Egyetemen tanultam, mint erdőmérnök. Tanulmányaim befejezése után a német erdészeti- és természetvédelmi szaknyelv jobb megismerése érdekében Németországban maradtam. 2012-ben megnyertem egy német környezet- és természetvédelmi alapítvány (DBU – Deutsche Bundesstiftung Umwelt) kutatói ösztöndíját a greifswaldi Ernst-Moritz-Arndt Egyetem lápokat kutató intézetébe. Kutatási témám a védett harmatfű fajok (Drosera spp.) rehabilitált lápokban való szaporítása gyógyszerészeti célokra.

– Milyen növény a harmatfű, és hol terem?

– A világon található mintegy huszonötezer növényfajon belül körülbelül négyszáz növényfaj tartozik a rovaremésztők (amit a köznyelvben „húsevő növény”-ként ismerünk) közé, ezen belül a harmatfű 188 alfajjal képviselteti magát. Legnagyobb számban Ausztráliában fordul elő, de a mérsékelt északi égövön, így Közép-Európában is megtalálhatóak. Jellemző termőhelyük a nedvességtartó lápok világa. Magyarország lápvidékein két alfaj: a kereklevelű és az angol harmatfű volt fellelhető. Utóbbi sajnos mára kipusztult. A kereklevelű harmatfű hazánkban már csak pár élőhelyen, így Dél- és Nyugat Dunántúlon, valamint az Északi Középhegységben fordul elő – immár védett fajként. Sajnos, számuk folyamatosan csökken.

– Miért hívják harmatfűnek? Egyébként nagyon szép név!

– Szerintem is egy nagyon szép és találó név. A leveleken található mirigyszőrök kiválasztanak egy speciális ragadós nedvet, amely a napfényben megcsillanva, harmatcseppnek tűnik. Száraz, nyári napokon a víz után kutató rovaroknak ezek a cseppecskék ellenállhatatlan csábítást jelentenek – így esnek áldozatul a növénynek. A rászálló rovar beleragad ebbe a cseppbe, a növény a mirigyszőrökkel, majd a levéllemezekkel körülfonja, és az általa előállított emésztőenzim segítségével pár nap alatt megemészti áldozatát.

– Miért került veszélybe ez a növényfaj?

– A nagyüzemi tőzegkitermelés és a lápok lecsapolása vezetett ehhez az állapothoz – nemcsak hazánkban, de szinte mindenütt Európában, ahol a növény megtermett. Másrészt, mint gyógyszerészeti alapanyagot, mértéktelenül és meggondolatlanul gyűjtötték – gyűjtik napjainkban is –, ami szintén veszélyezteti a harmatfű fajok jövőjét. Az európai gyógyszeripar – becslések szerint – 7-10 tonna növényt használ fel évente, majdnem kizárólag a természetes élőhelyekről. A probléma szemléltetésére megjegyzem: egy kiló friss harmatfű alapanyaghoz öt-tízezer növény kell!

– Minek a kezelésére használja a gyógyszeripar ezt a növényt?

– A gyógyá-szatban a 13. század óta ismertek a harmatfűfélék. Elsősorban a felső légúti betegségek – tüdőbaj, asztma, hörghurut, köhögés – elleni szerként alkalmazzák, de a népi gyó-
gyászatban ezenkívül szemölcs, tyúkszem és szeplő kezelésére is használták. Tinktúrát, de likőrt is készítenek belőle, Olaszországban például ma is forgalmaznak ilyet Rossoglio néven. Megjegyezném, mint érdekességet, hogy a 19. században Németország bizonyos területein a parasztok frissen szedett harmatfüvet adtak a bikának, mint afro-diziákumot. Ezeken a területeken a növényt „bika-fűnek” is nevezték.

– Mit lehet tenni, min dolgoznak annak érdekében, hogy – „hála” az embernek –, ez a növényfaj ne sorakozzon fel a kipusztult fajok közé?

– A kutatásom fő célja, hogy a rehabilitált (vissza-állított) lápok által nyújtotta lehetőségeket kihasználva új alternatívákat találjak az Európában honos harmatfű fajok nagy mennyiségű szaporítására. Ha ez sikerülne, akkor csökkenne a még természetes élőhelyükön előforduló harmatfű populációk kirablása és ez által a faj rövid időn belüli kihalásának lehetősége. Ezen kívül a rehabilitált lápokban létrehozható erős harmatfű populációk magtermésükkel lehetőséget adnának a faj jövőbeni visszatelepítésére, olyan élőhelyekre, ahol korábban is előfordult, azonban valamilyen okból (gyűjtés, lecsapolás, vegyszerezés, stb.) kifolyólag végleg eltűnt.

– Akkor eléggé új, ismeretlen terület felfedezésére indult. Van ennek a munkának valamilyen tudományos, szakmai előzménye?

– A téma, mint a harmatfűfélék nagy mennyiségben való szaporításának kutatása, nem új dolog. Azonban a gyógyszeripar elvárásai a termesztett harmatfűvel szemben oly magasak, hogy ez idáig nem találtak megoldást európai kollegáim. A kísérleteim, amelyek jelenleg is folynak, egy teljesen új szemszögből közelítik meg a témát. Így munkásságom úttörőnek nevezhető. A kutatásaim során magyar nyelvű szakirodalmat eddig még nem találtam. Itt meg kell említenem, hogy a harmatfüvet, mint szobanövényt is lehet tartani – nemcsak Magyarországon, de Európa szerte léteznek klubok, amelyek a húsevő növények tartásával és „hobbiszintű” szaporításával foglalkoznak. Azonban az én munkásságom nagyobb léptékű, és így az ezen klubok által nyújtott információkat csak ritkán tudom felhasználni.

– Sok sikert kívánok a munkájához! Reméljük, hogy később is informálja a Kalocsai Néplap olvasóit ennek a különleges kutatásnak az eredményeiről!

– Köszönöm. Nagyon örülök annak, hogy otthonról érdeklődnek a munkám iránt. Nekem Kalocsa – és a nagyszüleim révén Felsőerek – az otthont, az elődök értékes örökségét jelenti, amelynek a gyarapításához a magam módján próbálok én is hozzájárulni.