Hétről-hétre olvashatják lapunkban a Kalocsai Gerillakertészek hirdetését, hogy szombaton 16 órától füvet nyírnak a Vajas parton. Beszélgetőtársam Bolvári Ferdinánd, akinek neve az utóbbi időben szinte egybeforrt ezzel a furcsa elnevezésű csapattal.

– Ferdinánd, beszéljünk először arról, hogy kik vagytok és mit jelent a nevetek?

– Tisztelettel köszöntöm a Kalocsai Néplap olvasóit! Nevünkben a kalocsai szót gondolom senkinek nem kell magyaráznom. A Gerillakertész Mozgalom elnevezés pedig egy hirtelen nekem szegezett kérdésre adott villámválasz eredménye. Természetesen a mögötte rejlő tartalommal maximálisan azonosulni tudok. Két hete a TeSzedd akción beszélgettem nevünk ihletőjével, aki maga sem tudott erről a „kitüntető” címről. Dr. Magóné Tóth Gyöngyivel három éve a Kék Madár Fesztivál egyik rendezvényén beszélgettünk. Néhány kenus barátom, ismerősöm társaságában előző évben segítettem Gyöngyinek az augusztus 20-i vízi fáklyás fölvonulás megszervezésében és újra fölkért rá. Amikor találkoztunk, néhány hete már nyírtuk a füvet a Vajas parton. Koncert közben támadt az az ötletem, hogyan lehetne támogatókat szerezni ehhez a tevékenységünkhöz. Szünetben megkerestem Gyöngyit, és mondtam neki, hogy szeretnénk a Sárkányhajó verseny mintájára egy kajak-kenu versenyt rendezni a Vajason augusztus 20-án. Ha már a fáklyás fölvonulás miatt úgyis ott lesznek a csónakjaink, üssünk két legyet egy csapásra! Láttam a hatalmas érdeklődést, ami a sárkányhajó futamokat övezte, és azt gondoltam, a mi műfajunk is sikert arathat. Gyöngyi érdeklődve meghallgatott és csak annyit kérdezett: – Rendben, segítek, de kik is vagytok ti? Mit írjunk a plakátokra? Egy másodperc habozás után ezt böktem ki: – mi a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom vagyunk.

– Erre a bizarr névre azért sokan fölkapják a fejüket...

– A május 1-jei csónakáztatásunk utáni napon egyik kedves ismerősöm írt rám a Facebookon: – A kisfiam látta a zászlótokon a feliratot, és nem hagy békén, hogy miért ez a nevetek? A válaszom az volt: – azért, mert ahhoz, amit csinálunk, nem kérünk engedélyt senkitől. Váratlanul lecsapunk a Vajas partra, rendbe tesszük és már ott sem vagyunk. Mint a gerillaharcosok a háborúban. No, meg jól is hangzik! – mondja nevetve.

– Azt írtad neki, hogy váratlanul lecsaptok a Vajas-partra, az utóbbi időben meg azt tapasztalom, hogy előre meghirdetitek az újságban. Nincs itt valami ellentmondás?

– De igen! Szakítanunk kellett a régi hagyománnyal. Több konfliktusunk akadt a parton, és jobbnak láttam, ha elébe megyünk a dolgoknak.

– Konfliktus? Nem mondod komolyan! Van ember, aki kifogásolja, amit csináltok?

– Mint az élet minden területén, itt is előfordulnak érdekellentétek. A horgász azért megy ki a vízpartra, hogy a hétköznapi rohanás után egy kicsit nyugalomra leljen, csöndben elmélázhasson, kikapcsolódjon. Egész héten erre készül, odajön, elhelyezkedik és akkor jön egy csapat gyerek, nő és férfi, akik zajonganak, kiabálnak, és még ezt megtetézve nem átallnak a vízben kajakozni, kenuzni. Az elmúlt három évben több konfliktusunk akadt, mely nem volt kellemes, sőt elrontotta a rendezetté varázsolt Vajas-part fölött érzett örömünket. Bosszankodtunk sokat, hogy nem hogy megköszönnék azt, hogy utánunk szép környezetben horgászhatnak, hanem még látványosan utálnak minket, mi meg viszonozzuk ezt. Beszélgettünk róla és arra a megállapításra jutottunk, hogy nekik is igazuk van! Pihenésre készültek, mi meg belerontunk a terveikbe. Kiből ne hozná ki az ilyen váratlan esemény a rosszabbik énjét? Úgy döntöttünk, előre fölállítunk egy „Gerilla naptárt”, melyhez „gerilla-társaink” és a horgászok is tudnak igazodni, tudnak vele tervezni.

– Gerillanaptár? Érdekesen hangzik. Megtudhatjuk a részleteket?

– Igen, sőt kérem is az érintetteket, hogy tervezzenek vele, mert így, ahogy a népi mondás tartja: „A kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad!” Szóval: a gerillakertészek minden páratlan hét szombatján, 16 órától megjelennek a Kubikus szobornál, előbb dolgoznak, majd szórakoznak!

– És működik a naptár? Kevesebb a súrlódás?

– Azt kell, hogy mondjam: működik. Természetesen voltak fokozatai, de a harmadik negyedik hirdetés után szinte üres partot találtunk. Szoktam is tréfásan mondani társaimnak: olvassák a Néplapot a horgászok! Ezúton is köszönjük nektek ezt az önzetlen segítséget, és nekik pedig köszönjük, hogy együttműködnek velünk! Persze azért van, amikor találkozunk kivétellel, mint most szombaton. Egy fiatalember kipakolt egy olyan hosszú bottal, hogy majdnem átérte a Vajast. Láttam rajta, hogy ellenségesen méreget bennünket, de egy idő után összepakolt és szólt, hogy azon a helyen is lenyírhatjuk a füvet. Köszönjük neki, hogy nem hátráltatott bennünket!

– Hányan vagytok? Mindenki kalocsai?

– A Kalocsai Gerillakertész Mozgalomnak nem csak kalocsai aktivistái vannak. Azért nem tagot mondok, mert mi nem vagyunk egy tagsági viszonyhoz kötött szervezet, gyakorlatilag egy állandóan változó társaság vagyunk. Szóval vannak köztünk bátyaiak, közülük is megemlíteném Antal Attilát, kinek a segítsége nélkül a sok hajót igénylő rendezvényeink nem jöhetnének létre. Néha Homokmégyről is jön egy család, de volt már győri, budapesti, székesfehérvári segítőnk is. De hadd említsem meg a legkülönlegesebbet, tavaly volt egy Rio de Janeiro-i lány is.

– ???

– Ő egy üzletfelünk barátnője volt. Lejöttek hozzánk Budapestről vásárolni. Amikor eljött az idő, én mondtam nekik, hogy ne haragudjanak, de programom van. Amikor átöltöztem az egyenruhánkba és elmondtam, miről van szó, szívesen velünk tartottak. Egyébként a létszámunk általában alkalmanként 20-30 fő között mozog. Körülbelül 70-80 fő az összlétszám, aki megfordul közöttünk. Ez egy családi program, tehát felnőttek, gyerekek vegyesen. A gyerekek segítenek a szemétszedésben, utána pedig a játszótéren szórakoznak, vagy eveznek. Segítenek még száraz gallyakat gyűjteni a szalonnasütéshez.

– Manapság mindenki arra panaszkodik, hogy semmire sincs ideje. Nektek, hogy jut erre, honnan veszitek el az erre szánt időt?

– Nem akarom a szokásos közhelyet használni, de mindenkinek arra van ideje, amire igazán akarja! De segítek annak, aki hagyja: a mi családunknak már három éve nincs tévéje. Az így megmaradt időnket értelmesebb dolgokra használjuk. Például közterület rendberakásra… És a gerillakertészek között nem mi vagyunk az egyedüli „tévétlen” család! De még egyszer elmondom, ez egy családi program. A gyermekeinkkel szedjük a szemetet, és nyírjuk a köz füvét. Nem tanultam pedagógiát, de otthon azt látom, hogy az anya cica megmutatja a kölykeinek, hogyan fog egeret. És nem fogod elhinni, azok az iskolázatlan kismacskák utánozzák az anyjukat. Az embergyerek is azt fogja csinálni felnőtt korában, amit a szüleitől lát….

– Kaptok-e valakitől valamilyen segítséget, mit szólnak egyáltalán az emberek amikor ott látnak benneteket?

– Viccesen azt szoktam mondani, aki nem akadályoz bennünket, az már segít. Ez alatt a már említett horgászokat, az önkormányzatot és a hatóságokat értem. Már volt három olyan rendezvény, ahol a Polgármesteri Hivatallal együttműködtünk, és anyagi segítséget is kaptunk. Ezek a nemzeti ünnepek alatti csónakáztatások voltak. Volt már, aki megtankolta a fűnyírónkat, voltak, akik húst, zöldséget, innivalót ajánlottak föl részünkre. De amivel egyre gyakrabban találkozom, az a köszönetnyilvánítás! Sétálnak el mellettünk emberek, és odakiáltják, hogy „Kö-szönjük szépen!” Ez majdnem olyan jólesik, mint mikor valaki a nyári forróságban egy tálca hideg sörrel lep meg bennünket!

– Hogyan tud támogatni benneteket, aki szeretne?

– Bármit szívesen elfogadunk, ha szívesen adják!

– Három év hosszú idő! Milyen érzésekkel tekintesz vissza rá?

– Három év az ember életében sem elhanyagolandó periódus. Egy önerőből működő, önkéntes munkát végző mozgalom életében maga az örökkévalóság. Tisztelet, hála és szeretet érzése keveredik bennem, ha azokra a társaimra gondolok, akik hétről hétre félreteszik velem együtt a „józan eszüket” és eljönnek a Kubikus parkba. Ugyanezt érzem a családom irányába, akik velem tartanak, ha nekik máshoz van is kedvük. Egyszer-egyszer viszonylag könnyű embereket rávenni valami szokatlanra, az viszont, hogy mi ilyen múltra tekinthetünk vissza, az már maga a csoda.

– Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

– Három éve, amikor a Vajas-part örökbefogadásunkat bejelentettem a sajtóban, másokat is arra buzdítottam, hogy tegyék ezt egy másik közterülettel. Sajnos ez egyelőre nem valósult meg. Voltak ugyan próbálkozások, de tudomásom szerint, egy idő után abbamaradtak. Azt tudom, hogy mi, akik rendszeresen összejövünk, jól érezzük magunkat egymás társaságában. Szeretjük Kalocsát, szeretjük a természetet és szeretjük a Vajast. Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni ezt az életérzést. Szeretnénk, ha a kalocsaiak megtanulnák értékelni a Vajast, és kihasználni azokat a lehetőségeket, amiket kínál.

– Sok sikert és még sok együtt töltött évet kívánunk!