Augusztus 3-án délután hátizsákos csapatok gyülekeztek a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben, hogy másnap reggel útra kelve végigjárják az „Magyar El Camino” néven ismert zarándokút Kalocsa–Máriagyűd közti szakaszát. A középiskolás korú fiatalokból álló csoportban 130-140-en indultak el az önként vállalt lelki és testi feladat végrehajtására. Vezetőik Guba András és Szabó László atya, akik az esti mise előtt adtak felvilágosítást a zarándokúttal kapcsolatban.

– Az idei már a tizennyolcadik „Barátok útja”. Ez a zarándokút akkor szerveződött, amikor II. János Pál pápa Magyarországon járt – mondta Szabó László beszélgetésünk elején. – Minden évben máshonnan indulunk el a fiatalokkal, akik az ország legkülönbözőbb részeiből összegyűlt középiskolások. Fontos, hogy mindig újabb és újabb tájakkal és emberekkel ismerkedjünk meg. Igyekszünk különböző népcsoportokkal, felekezetekkel találkozni.

– Nemcsak hazai, de a történelmi Magyarország területét érintő útvonalakat is szoktunk kitűzni – szúrta közbe Guba András atya. – Tavaly külföldről indultunk, idén olyan programot választottunk, amely a nemrégiben kiépített hazai zarándokutat foglalja magában.

– Egy előre megfogalmazott, konkrét lelki feladatot tűznek ki maguk elé egy-egy zarándokút alkalmából?

– Minden zarándoklatnak van egy témája, amit feldolgozunk az út során – ismét Szabó Lászlóé a szó. – Minden nap van szentmise, közös reggeli imádság, kiscsoportos beszélgetések, amelyek e köré épülnek fel.

– Idén az a mottónk, hogy „gyere, lépj közelebb” – Guba András szedte össze a lelki feladat fogalmát. Lépj közelebb Jézushoz, másokhoz, önmagadhoz. Keressük a módokat, hogyan tudunk közelebb jutni Jézus tanításaihoz, hogyan tudunk kapcsolatot építeni az úton részt vevők között, és megismerni azokat, akikkel az út során találkozunk. A legfontosabb a barátságok kialakítása, erősítése, és másként gondolkozó közösségek megismerése. Gyakran keresünk meg olyan embercsoportokat, akik valamiért gondok, feszültségek között élnek, hogy megbeszéljük ezeket a jelenségeket a megértés és a szeretet jegyében.

– Egy út szervezése már előző év végén elkezdődik – Szabó László világítja meg a folyamatot. – Mielőtt megérkezünk a gyerekekkel, mi végigjárjuk az érintett településeket, beszélünk az ottani polgármesterekkel, az egyház képviselőivel és mindenkivel, akivel kapcsolatba kerülünk majd. Mire a zarándokokkal odaérünk, már ismerjük a helyet és az embereket, tudjuk, kikre és mire számíthatunk.

– Amikor felvetjük egy adott helyen a zarándokok odaérkezését, már látjuk, hogy felcsillan-e a fogadók szeme – mosolyog Guba András. – Csak oda megyünk, ahol azt érezzük, hogy szívesen látnak minket, megértik és elfogadják a céljainkat.

– Tartós barátságok is születnek egy-egy út folyamán?

– A zarándok közösségben biztosan, hiszen nem most találkoznak először, már megjártunk együtt több utat is, és év közben is megtaláljuk a módját, hogy a különböző városokból és iskolákból összetevődő csoport találkozhasson egymással – válaszolta Szabó László. – Például a karácsonyt együtt ünnepeljük. A vendéglátókkal ritkábban, de többször érezzük, hogy visszatérve egy adott helyre, emlékeznek ránk és szívesen fogadnak minket, sőt, ajánlják ott élő diákoknak, hogy csatlakozzanak hozzánk.

– Azt látjuk a diákokon, hogy ezek az utak jelentős mintát jelentenek számukra. Azt itt megélt lelki folyamatok későbbi életüket is meghatározzák. Mi megadjuk a lehetőséget a barátkozásra, a többi az ő dolguk – mondta csöndesen Guba András. – Később, más közösségbe kerülve, erre az alapra építve azt a nyíltságot és őszinteséget keresik, amit itt megélnek.

– Ezt az utat a gyerekek választják, vagy a szülők?

– Az a jellemző, hogy a gyerekek egymást vonzzák be a közösségbe – mondja Szabó László. – Ha megtetszik egy diáknak, következő évben már hozza a barátait, osztálytársait. Többnyire ők döntenek ebben.

– Egy ilyen út azért fizikailag is megterhelés. Szülők, tanárok gyakran emlegetik, hogy mennyire edzetlen ma a fiatalok többsége. Hogyan bírják a zarándoklat most éppen több mint 170 kilométeres gyalogútját?

– Meglepően jól – szögezi le Szabó László. – Napi 20-25 kilométert megyünk. Sokat jelent, hogy együtt megyünk, és hogy milyen szellemiség vezérel minket, mert ez erőt ad. Olyan gyerekek is végigjárják gyalog az utat, akikről nem is gondolnánk, hogy bírni fogják. Ez az út nem a teljesítményről szól, hanem az együttlétről, beszélgetésről, barátságról.

– Van úgy, hogy elered az eső – fűzi hozzá Guba András. – nem az történik, hogy behúzódnak tető alá, hanem vidáman elkezdenek játszani az esőben. Sokszor hihetetlen nekünk, felnőtteknek, hogy mennyire nem számít az út nehézsége, mert húzza, viszi őket a közösség ereje, az együttlét hangulata.

– Máriagyűdön lesz még egy közös ünnepi esténk 10-én, egy záró szentmisével, és másnap vonatozunk Budapestre, onnan térnek haza a családjukhoz – mondja végezetül Szabó László, és mindketten elindulnak, hogy felkészüljenek az esti szentmisére, amely az első közös együttlét az út előtt.