A téliesre forduló idő kedvez a vírus terjedésének

Élesítették az influenza figyelő szolgálatot

2018.12.01 17:32    |    -sist-  

Bár az utóbbi hetekben kifejezetten barátságos arcát mutatta az ősz, ha hinni lehet a meteorológiai előrejelzéseknek, egyik napról a másikra köszönthet be a „késő tavaszból” a kora tél. A megváltozott időjárási körülmények kedveznek a vírusok és kórokozók terjedésének is, amelyeknek eddig kifejezetten kedvezőtlenül alakult a szezon. Ezért is érdemes mielőbb élni az influenza elleni védőoltás nyújtotta immunitással, hiszen más hatékony védekezési mód nincsen a várhatóan két hullámban érkező betegséggel szemben.

 

influenza3

 

Erre int a Kalocsai Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya, amely tavaly örömteli fejleményként tudatta, hogy megtörve a korábbi esztendők trendjét, emelkedett azoknak a száma, akik igényelték akár ingyenesen, akár térítés ellenében a vakcinát.

Réfy Anita járványügyi szakügyintéző lapunknak elmondta, hogy az osztály október 19-én kapta meg a 7000 darab oltóanyagot, amely rövid időn belül ki is lett osztva a háziorvosok részére. Október második fele óta az tehát elérhető és kérhető a praxisokban.

- A háromévesnél idősebb kockázati csoportba tartozó személyek számára térítésmentes oltásokhoz felhasználható influenza vakcina, a 3Fluart vakcina,amely összetétele megfelel a WHO-nak az északi féltekére a 2018/2019-es influenza szezonra vonatkozó ajánlásának. A 3 éven aluli gyermekek számára a Vaxigrip Tetra vakcina áll rendelkezésre – mondta a szakember, tételesen ismertetve az oltandók körét is.

– Ide tartoznak a 3 évesnél idősebb krónikus betegségben szenvedők, a várandós nők, azok a nők, akik a gyermekvállalást az influenzaszezon idejére tervezik, az ápolást, gondozást, rehabilitációs átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben, lakóotthonokban, vagy egészségügyi intézményekben huzamosabb ideig ápolt, gondozott személyek, a tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyermekek és serdülők.

Szintén érdemes a 60 éven felülieknek egészségi állapotuktól függetlenül igényelni az oltást, ahogyan az egészségügyi és szociális intézményekben, oktatási intézményekben dolgozóknak – egészült ki a részletes felsorolás.

A Népegészségügyi Osztály munkatársa hangsúlyozta, hogy az oltás beadásától számított két-három hét szükséges a védettség kifejlődéséhez, ami ezután több hónapig kitart. Azért is fontos, hogy minél többen éljenek akár az ingyenes, akár a térítés fejében igénybe vehető oltóanyag nyújtotta immunitással, mert így szélesíthető minél népesebb lakossági körbe az influenza elleni védekezés.

- Az influenza figyelőszolgálat az előírások szerint októberben elindult, amelyben kilenc háziorvos vesz részt. Ők jelentik hetente a hozzájuk fordult betegek számát, illetve az influenza-szerű tünetekkel hozzájuk fordulók létszámát – mondta Réfy Anita. Megjegyezte, hogy eddig szerencsére nem volt sok dolguk, de a gyakorlat azt mutatja, hogy az első betegséghullám a karácsony utáni időszakban indul, míg a második akár márciusig is várathat magára.

-sist-


A környék hírei

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Folytatódott a kalocsai sikerszéria: a „Stadler városi” skalp is begyűjtve

Akasztó FC – Kalocsai FC 0-3 (0-0) A Kiskőrös mellett a Kohány Balázs vezette KFC az egyetlen...

20 millió forint vásárlóértéke a kalocsai ingatlanpiacon

Az ingatlannet.hu korábbi elemzésében Kalocsa ingatlanpiaci árainak elmúlt tíz éves változását...

Kisboldogasszony napján kettős ünnep Bátyán

Kettős ünnepet ültek Bátyán Kisboldogasszony napján: a templom búcsúját és egy húszmilliós projekt...

Könyvbemutató a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban

Dr. Czibulka Zoltán „Kalocsa sakktörténete” című könyve első részének nyilvános...

Egyházi fenntartású lett szeptembertől Géderlak és Ordas óvodája

Iskolája tavaly szeptemberi fenntartóváltása után Géderlak óvodája is egyházi fenntartás alatt...

Versenyképes Magyarországért Operatív Program

A következő uniós fejlesztési ciklus forrásairól és a Bács-Kiskun megyét érintő jövő évi...

Dr. Vincze András független jelölt győzött

Kalocsán a 7. számú egyéni választó kerületben szeptember 20.-án, vasárnap megtartott időközi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás