Hartai jubileum

50 éves a Hagyományőrző Német Nemzetiségi Táncegyüttes

2013.05.10 10:18    |    Schill Tamás  

A német eredetű Harta komoly sváb hagyományokkal rendelkezik, erről számos könyv, néprajzi tanulmány tanúskodik. Ennek a hagyományrendszernek az egyik tartópillére a Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület és ennek tánccsoportja, a Hagyományőrző Német Nemzetiségi Táncegyüttes. A Táncegyüttes az elmúlt hónapban komoly jubileumi rendezvénnyel ünnepelte meg az ötven éves fennállását.

harta_nemet_490
 

Az ünnepség felvezetéseként március 22-én fotókiállítást rendeztek a hartai Hajósmúzeumban „Hagyományőrzés az 50 év tükrében” címmel. Ezen a kiállításon fotókkal, újságcikkekkel és emléktárgyakkal elevenítették fel a tánccsoport elmúlt fél évszázadát. Másnap kézműves foglalkozásokkal indult a délután, ahol hartai motívumokkal ismerkedhettek a gyerekek, majd sor került a tradicionális német sütemény, a „Salzkipfel” sütőverseny zsűrizésére az idősek klubjában.

A jubileumi gálaműsorra a művelődési házban került sor. Erről és a Hagyományőrző Táncegyüttes múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük Iván Andreát, az egyesület elnökét, a gyermektánccsoport vezetőjét.

harta_gyerek_csoport_320– A hartai Hagyományőrző Német Nemzetiségi Táncegyüttest Öhl János-né alapította 1963-ban. 1982-ben a tánccsoport művészeti vezetését Wünsch László koreográfus vette át, aki több mint 25 évig volt a felnőtt táncegyüttes koreográfusa. Egyesületként 1987-től működünk és 1982-től van gyermektánccsoportunk (a képen). Az együttes céljai között azok szerepeltek, amelyek ma is: a helyi hagyományos táncok, viselet, népdalok és tájnyelv megőrzése és továbbadása. Rendszeres résztvevői vagyunk a helyi, megyei és országos rendezvényeknek, sőt Németországban is többször jártunk, és fogadtunk német csoportokat. Úgy gondolom ezzel a belföldi és külkapcsolatok alakításában is részt veszünk, valamint a helyi közösség kulturális életben is tevékenyek vagyunk. A hartai svábbált pedig két éve szervezzük.

Milyen eredményeket ért el a csoport?

Többszörösen „Arany minősítésű”, Nívódíjas és „Kiváló” táncegyüttes. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség által rendezett országos bemutató színpadon két alkalommal kiválóan minősült címet ért el az együttes, valamint megkapta Bács-Kiskun Megye Önkormányzatának Nemzetiségi Díját. A legújabb megtisztelő felkérések közül meg kell említeni, hogy 2011-ben az Új Színházban léphettünk fel, 2012 tavaszán pedig a Sportarénában a nemes-nádudvari csoporttal együtt.

Hogyan lehetne jellemezni a hartai táncegyüttest?

– Röviden talán úgy, hogy ez egy nagy táncos család, ahol fontos a közösségi szellem, a barátság és a tagok életében fontos helyet foglal el a táncolás és a csapat. Például minden évben máshová szervezünk tánctábort, ami jó alkalom ennek a szellemiségnek erősítésére, természetesen számos élményünk is innen táplálkozik. A táncegyüttesnek jelentős közösségi összetartó, megtartó ereje van. Azt pedig különösen fontosnak tartjuk, hogy családok, generációk tudnak összefogni, együtt próbálni és szerepelni a színpadon. A táncegyüttes kor szerint nagyon vegyes, de ez is az egyik erőssége: generációról generációra adja át a tudást.

Milyen produkciókat láthatott a közönség az 50 éves jubileumi rendezvényen?

– Sokszínű volt az ötvenéves jubileum. András István, Harta Nagyközség polgármestere köszöntötte a vendégeket, majd a nemesnádudvari id. Kishegyi Simon, a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének alapító tagja mondott köszöntő beszédet. A gyermektánccsoport kis külön előadást tartott. Rövid páros táncokkal köszöntötték a hartai táncegyüttest az adonyi, mezőfalvai, madocsai, szalkszentmártoni barátaink, valamint a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség tagjaiként a miskei, nemes-nádudvari, császártöltési, kalocsai táncegyüttesek. Természetesen nem marad-hatott el a Hartai Német Nemzetiségi tánccsoport műsora, melyre a művészeti vezetőnk, ifj. Kishegyi Simon készített fel bennünket.

Hogyan látja a táncegyüttes jövőjét?

– A jubileum után is ugyanolyan intenzitással szeretnénk tovább dolgozni a hagyományok ápolásán, ez közös feladatunk és érdekünk. Továbbá szeretnénk a kultúránkat minél több helyre elvinni és több helyen megismertetni. Ki kell emelni, hogy ez a táncosok szorgalmas munkája és a támogatók, a község vezetői, a művészeti vezető, a zenészek nélkül elképzelhetetlen lenne.

A táncegyüttes művészeti vezetője ifj. Kishegyi Simon, Kalocsán élő, nemes-nádudvari származású tánctanár. Ő hat éve vezeti a hartai tánccsoportot, emellett a miskei-drágszéli és a nemesnádudvari táncegyüttesek művészeti vezetője is. Sok éven keresztül vezette a kalocsai Piros Rózsa Táncegyüttest, illetve a Homokmégyi Hagyományőrző Együttest. A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnökségi tagja, 19 kiválóan minősült koreográfiájából kettő hartai. A jubileum kapcsán kérdeztük a hartai tánccsoportról.

– A hartai viselet és a táncok is teljesen egyediek a magyarországi svábságon belül. A közeli bácskai svábokétól is elüt a táncuk, elnevezésben és előadásmódban is. A hartai hagyományokat ez a tánccsoport folyamatosan megőrizte és őrzi. A magyarországi német fesztiválokon szerepel a csapat, illetve a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség rendezvényein, minősítőin és Táncház-találkozókon. A színpadra vitt koreográfiákban a hitelességet tartom szem előtt, így egy-egy táncolás kidolgozását rengeteg kutatómunka előzi meg. Nagy értéke a hartai táncegyüttesnek az összetartó baráti közössége és a generációs átadás és együttlét.

(A fotókat Gál Zoltán készítette.)


A környék hírei

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Folytatódott a kalocsai sikerszéria: a „Stadler városi” skalp is begyűjtve

Akasztó FC – Kalocsai FC 0-3 (0-0) A Kiskőrös mellett a Kohány Balázs vezette KFC az egyetlen...

20 millió forint vásárlóértéke a kalocsai ingatlanpiacon

Az ingatlannet.hu korábbi elemzésében Kalocsa ingatlanpiaci árainak elmúlt tíz éves változását...

Kisboldogasszony napján kettős ünnep Bátyán

Kettős ünnepet ültek Bátyán Kisboldogasszony napján: a templom búcsúját és egy húszmilliós projekt...

Könyvbemutató a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban

Dr. Czibulka Zoltán „Kalocsa sakktörténete” című könyve első részének nyilvános...

Egyházi fenntartású lett szeptembertől Géderlak és Ordas óvodája

Iskolája tavaly szeptemberi fenntartóváltása után Géderlak óvodája is egyházi fenntartás alatt...

Versenyképes Magyarországért Operatív Program

A következő uniós fejlesztési ciklus forrásairól és a Bács-Kiskun megyét érintő jövő évi...

Dr. Vincze András független jelölt győzött

Kalocsán a 7. számú egyéni választó kerületben szeptember 20.-án, vasárnap megtartott időközi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás