Solt nem lesz járási székhely

Kalocsa lesz Bács-Kiskun 11 járásának egyike

2012.01.28 20:31    |    Zsiga Ferenc  

Az Országgyűlés nemrégiben név szerinti szavazással fogadta el az Új Önkormányzati törvényt. Ezt követően az elmúlt pénteken megjelent az ezt letükröző kormányhatározat, amelynek egyik legizgalmasabb fejezete az új járási beosztás, az elsőfokú közigazgatás 168 székhelyének megnevezése. Az már bizonyosnak látszik, hogy az erős lobbi ellenére Solt nem lesz járási székhely. A kalocsai járás a lakosságszámot tekintve a középmezőnybe került. A szomszédos járási székhely, Kiskőrös – amelynek egy ideig még a léte is bizonytalan volt – utóbb jól kinőtte magát, a hozzá tartozó lakosok számát tekintve az élbolyba került, sorrendben a harmadik legnagyobb lett a megyében. Mindez azért nem érdektelen, mert a járási hivataloknál foglalkoztatott köztisztviselők számát a hozzájuk tartozó lakosság számának arányában osztják le.

jaras_bacs_336A tervezet szerint országosan, így Bács-Kiskun megyében is 2013-tól – egyes vélemények szerint már 2012. július 1-jétől, hogy a szeptemberi iskolakezdésre az általános- és középiskolák állami kézbe, a járási kormányhivatal irányítása alá kerülhessenek – 11 járás lesz. Ebből a legnagyobb a kecskeméti a maga 154.716 lakosával. A sorban a Bajai járás következik 74334, a Kiskőrösi 62166 fővel. Negyedik Kiskunhalas 48724, ötödik Kalocsa 47078, hatodik Kiskunfélegyháza 41688 fővel. Az 1950-ben induló, 1983-ban végleg megszűnt tanácsi járási rendszerrel ellentétben Dunavecse nem lett járási székhely. Az új beosztás szerint ezt a szerepet a Kunszentmiklósi járás a hozzá tartozó 31933-es lélekszámával tölti be. Tiszakécske, Bácsalmás, Kiskunmajsa közel azonos, húszezer körüli lakost számláló járási székhelyek lesznek. A legkisebb járás Bács-Kiskunban a 16830 lakost számláló jánoshalmi lehet.

A járási központok kijelölésénél alapvető szempont, hogy a területhez tartozó települések állampolgárai 30 kilométernél ne lakjanak távolabb a székhelytől – mondta Kerényi János kormánymegbízott az MTI-nek.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja az MTI-nek az elmúlt vasárnap adott nyilatkozatában arra is emlékeztetett, hogy az új közigazgatási koncepció alapján a járások területi államigazgatási egységként fognak működni a jövőben. A tervek szerint a kormányablakok ezeken a szinteken is ki fognak nyitni, és egyebek mellett ide tartoznak majd az okmányirodák feladatai is.

Kerényi János az interjúban fontos döntésnek nevezte, hogy 2013. január 1-jével az önkormányzat és az államigazgatás rendszere teljesen szétválik.

„A jelenlegi bürokratikus közigazgatási rendszert le kell építeni, mert drágán működik, ez azonban nem fog menni érdeksérelem nélkül” – fogalmazott Kerényi János.

Utalt arra is, hogy Bács-Kiskun megyében a tervek szerint hat egyéni országgyűlési választókerület lesz a jelenlegi tízzel szemben, és ezek nem a járások határaihoz igazodnak majd.

Mint emlékezetes, a választási körzetközpont tekintetében Kalocsa minden politikai befolyását latba vetette, hogy az a tervezettel ellentétben ne Kiskőrösön, hanem Kalocsán legyen. Akkor még nem volt ismert, hogy a Kiskőrösi járáshoz több mint 15 ezer lakossal több tartozik majd, mint a kalocsaihoz. Erre persze az is magyarázat, hogy Kiskőrös mellett három város is van, Solt, Kecel és Soltvadkert, de Császártöltés is a jelentős lakosságszámú, és az azt megtartó települések közé tartozik. Vélhetően azonban a politikai érdekérvényesítésnek is szerepe van abban, hogy a Kiskőrösi járás a megye harmadik legnagyobb járása lett, Kiskunhalast és Kalocsát is jócskán megelőzve.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint szeptember közepéig el kellett készíteni a járások kialakításáról szóló koncepciót, amelynek alapján a közigazgatási és igazságügyi miniszternek jövő év februárjában elő kell terjesztenie a törvényjavaslat tervezetét – áll ugyancsak az MTI közleményében.

Mint megtudtuk, az önkormányzatoknál 2013. január 1-je után intézményként már csak a bölcsődék, óvodák, valamint az egészségügyi alapellátás, tehát a felnőtt és gyermek háziorvosi szolgálatok maradnak. Az általános és középiskolák, kollégiumok, de vélhetően még a szociális otthonok is állami tulajdonba, a kormányhivatal felügyelete alá kerülnek. Ez alól egyedül a kórház képez kivételt, ott a tulajdonosi jogokat az OEP jogutódja látja el. Ez egyes vélemények szerint azt is jelenti, hogy az önkormányzati tulajdon és befolyás megszűnésével ezeknél az intézményeknél forráscsökkenés történhet, hiszen az állami normatívát a tulajdonos önkormányzatok már nem egészítik ki. Ha például egy iskolát a csökkenő tanulólétszám miatt az állam megszüntet, azt nem lehet majd a helyi önkormányzaton, mint tulajdonoson számon kérni. Döntően a szakmai érvek dominálnak, az ügynek kevésbé lehet helyi politikai hangsúlya és színezete.

 


A környék hírei

Versenyeztek az ország fúvószene tanárai

A dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége versenyt hirdetett...

Megtartotta idei második kuratóriumi ülését az atomerőmű alapítványa

Eredményesen működik a térséget tavaly 4,3 milliárd forintos fejlesztési lehetőséghez segítő Jövőnk...

Elméleti és gyakorlati tudásban is megmérettek

A Kalocsa Városi Balesetmegelőzési Bizottság kerékpáros iskola kupát szervezett múlt héten a Miskei...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Új tisztségviselőket választott a Vöröskereszt

A Vöröskereszt tisztújító közgyűlést tartott április 25-én a Városháza dísztermében. Az...

Kalocsa-Art 2012.

Kalocsai és a régió képzőművészeinek alkotásaiból nyílt meg a Városi Galériában április 27-én,...

Ezrek előtt léptek fel a törökországi gyermekhéten

Szerencsésen ért haza 10 napos, a törökországi Izmirben töltött programjáról a Bokréta Népművészeti...

Véget ért a Nebuló jubileumi ünnepségsorozata

Az idei évben éppen 35 éve annak, hogy a városban gyógypedagógiai oktatás indult, és a speciális...

Internetes hisztéria a mentődobozok ellenőrzéséről

Elég a lejárt szavatosságú alkotókat kicserélni   Egyes közösségi oldalakon a közelmúltban terjedt...

Gazdit keresek

  Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...

A kalocsai Piros Rózsa a hétvégén Kúlában tündökölt

Egy kúlai kulturális fesztivál díszvendége volt április utolsó előtti hétvégéjén Kalocsa és a...

Búzaszentelés Kalocsa-Negyvenszálláson

A kereszténység búzaszentelő szertartásának első, hitelesnek tekinthető nyomai a IX. századból...

A cél az emberszerű robot megalkotása

A kalocsai Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár szervezésében indított Hazanézőben című sorozat...

A legutóbbi TISPOL-on 36 gyorshajtót fogtak

A Kalocsai Rendőrkapitányság múlt héten, keddtől csütörtökig nagyüzemben végezte a sebességmérést a...

Kalocsa hívja, várja a turistákat

Tavasszal az idegenforgalommal foglalkozó szakemberek a korábbinál is több ötletet, impulzust adnak...

A Suzuki díjazta fajszi partnerét

A fajszi székhelyű Pata József Gépipari Kft. rangos kitüntetést vehetett át a közelmúltban, a...

Kecel város kitüntetése Kovács László fazekasmesternek

Patachich Gábor kalocsai érsek rendelete alapján 1734. április 22-én alapították újra Kecelt....

Boldogok az irgalmasok

  „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek.” (Máté 5,7)Megfigyeltük-e,...

Rendőr viheti iskolába a lógós diákot

Éles szakmai, majd társadalmi vita bontakozott ki 2010-ben arról a szigorról, melynek alapján...

A kislány a medencébe fulladt – a körülmények ma sem tisztázottak

Két év próbaidőre felfüggesztett 1 évi fogházbüntetésre ítélték azt a budapesti nőt, akinek szakmári...

VÉRADÓNAPOK

Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...

Ingyenes szűrés

A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

Rendkívüli felvételi eljárás

A kalocsai Szent István Gimnázium a 2012/2013-as tanév 9. évfolyamának humán tagozatú osztályába...

Oviolimpia Kalocsán

A Csokonai utcai óvoda kezdeményezésére 1999-ben indult az „Együtt egészségesen”...

A muzsika hangja

A Kalocsai Színház hivatalosan utolsó premierjét láthattuk április 14-én, szombaton, ahol a...

Országos kutyakiállításnak adott otthont Kalocsa

Vasárnap rendeztek CAC kutyakiállítást a kalocsai gyermekotthon foktői úti sportpályáján. Közel...

Egyre jobb ötletek a Városi Fordított Napon

A mintegy 10 év elteltével tavaly hagyományteremtő szándékkal újjáélesztett Városi Fordított Nap...

Érettségi tétel lesz a Varajti Gizella Színjátszó Kör

A Varajti Gizella Színjátszó Kört sokan ismerik a városban és a környékbeli településeken, hiszen...

Több mint kétszáz emberen segítettek a diákok

A Magyar Vöröskereszt Kalocsai Szervezete véradást hirdetett meg a városi középiskolákban a 18....

István Napok a gimnáziumban

A 247 éves Szent István Gimnázium idén is megrendezte hagyományos, kétnapos rendezvénysorozatát. Az...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Rendhagyó óra a Költészet Napján

A Költészet Napját – József Attila születésnapján, április 11-én – 1964 óta ünnepeljük....

Rekviem a parasztságért

A kalocsai Viski Károly Múzeum és a Kalocsai Múzeumbarátok Köre múlt héten szerdán mutatta be...

Francia napok az emlékházban

Mint arról már korábban is beszámoltunk a Mattis-Teutsch Waldemar műveiből nyílt kiállítás kapcsán,...

Három testőr biztosítja a hátországát

Óvónőként diplomázott, de nem bánja a pályamódosítást Répási Tamás Károlyné, a Kalocsai...

NÉPLAP ÉTLAP

Becsinált karfiollevesHozzávalók: 1 csomag szárnyasaprólék, 1 sárgarépa, 1 zöldség, 1 db kisebb...

Megnyugvás

  „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én...

A Költészet Napjáról…

… a Kalocsai Alkotók Köre című rendezvénysorozat keretében emlékeztek meg a Tomori Pál Városi...

Egy élet a szent zene szolgálatában

A nemzetközi hírnevű Leányfalusi Vilmos orgonaművész-karnagy hétfőn ünnepelte 75. születésnapját....

Leütötték, kifosztották

Egy dunapataji kocsmából tartott hazafelé egy férfi, amikor a sötétben leütötte és kifosztotta...

IX. Kamarakoncert a Pataji Múzeumban

A Vettermann Péter karnagy által inspirált és vezetett, változó tagokkal működő hartai zenekar...

Újraéledhet a kalocsai fűszerpaprika régi hírneve

Nincs olyan kalocsai lokálpatrióta, de talán kalocsai, környékbeli lakos sem, akinek ne dobogtatná...

Megvalósítás

Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...

Kalocsai sikerek a megyei szavalóversenyen

Ismét Kiskunhalason rendezték meg az általános iskolások megyei szavalóversenyét a Szűts József...

A Nagyasszonyunk tanulója nyerte a Mezzofantit

Amint arról lapunk is beszámolt, a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény 2012-ben is megrendezte a...

51 éves szolgálat az időjárási megfigyelésben

Az időjárás még a mai modern korban is alapvető fontosságú tényező, hatását minden nap érezzük,...

A kerékpárlopások megszaporodásától tartanak

A Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi főelőadója, sajtószóvivője a kora tavaszi időszak...

Megvalósulhat a múzeumpedagógiai program

A városi képviselő-testület április 2-i ülésén bebizonyosodott: a fenntartó váltás nem befolyásolja...

Velünk élő állatok: a görény

Egyre többször fordul elő, hogy az utcákon – főleg a nagyobb városokban – egy mozgékony,...

Húsvétváró Ordason

            Parrag Regina, a görkori-verseny bajnoka  Idén nagyszombaton először rendeztek a faluban...

„A családomtól kapott polgári értékrend meghatározta az egész életemet”

A Tomori Pál VFK Kalocsáról származó tudósok, művészek életét feldolgozó sorozatának ötödik részére...

Elkezdődött a tavaszi kullancsszezon

Igen sokat hallunk a kullancs-csípés veszélyeiről, védőoltásokról, a védekezés módjairól,...

Húsvétkor érkeztek a zarándokok Kalocsára

Húsvét vasárnap délután érkeztek a városba, majd rövid pihenés után a Zárdatemplomban tartott...

„Halhatatlanná válik az, aki a halhatatlannal társul”

Beszélgetés dr. Bábel Balázs érsekkel„A húsvét történelmi és természetfeletti eseménye is...

Ünnepvárás amerikai módra

A Martinovics utcai könyvtár programsorozata keretein belül a Dózsás diákok megismerkedhettek más...

Hogyan lehet több munkahelyet létrehozni Kalocsa térségében?

Tisztelt Olvasóink!Szerkesztőségünket megkereste Szabóki László, hogy vannak ötletei, hogyan lehetne...

Atomenergetikai Múzeum nyílt Pakson

Március 7-én nyitotta meg kapuit az Atomenergetikai Múzeum a paksi atomerőmű területének északi...

Megtartotta éves rendes közgyűlését az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2012. április 12-én megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a...

Mi Atyánk…

A Dózsa szakközépiskola Martinovics utcai könyvtára harmadik alkalommal telt meg érdeklődőkkel a...

Kinyílott Kalocsa Vadvirága

Régen várt album került a nagyközönség elé a múlt héten: Tamás László Kalocsa Vadvirága című könyve,...

Csalókat buktatott le a kalocsai cég

Találékony, de kisstílű és átlátszó: útépítéseknél felmart aszfaltot próbáltak meg újraértékesíteni...

Mezzofanti Országos Nyelvi Verseny 2012

A Mezzofanti Országos Nyelvi Versenynek tavaly is nagy sikere volt, így az idén is megrendeztük,...

50. házassági évforduló Ordason

A nyugdíjas klub tagjait 50. házassági évfordulójuk alkalmából hívták ünnepi vacsorára Gottschall...

„A határ nem elválaszt, hanem összeköt bennünket”

Kalocsán ilyen még nem volt! Ám ha a jó példa ragadós, az országban több olyan helyen lesz, ahol a...

A Kecskeméti Fotókör kiállítása

Nem a helyesírási tudásunkban keletkezett űr, nem is a technika ördöge tréfált meg: a Kecskeméti...

Hajósmúzeum és képtár nyílt Hartán

Több okból is örülhettem, amikor a hartai Hajósmúzeum és képtár megnyitójára Hartára, a Templom utca...

Ünnepélyes állománygyűlés a tűzoltóságon

Mint már lapunkban írtunk is róla, a katasztrófavédelem január 1-jétől megújult Magyarországon,...

Babaköszöntő ajtódísz hirdeti az új életet

Ritkaságszámba menő kis ünnepség helyszíne volt március 27-én, kedden a kalocsai Szent Kereszt...

Májustól állami kézbe kerül a Szent Kereszt Kórház

A legfrissebb hírek szerint az országban lévő 104 aktív ággyal rendelkező kórház közül 16 funkciót...

„Akkora öröm számomra, hogy azt el sem mondhatom”

A tojás, bár mindennapi életünkhöz, ételünkhöz tartozik, mégis őriz magában valami titokzatosságot....

A Magyar Királyi Testőrség tagja volt…

„Gőgh Gábor - Monostori Péter A Magyar Királyi Testőrség Képes Krónikája...

Ízek, illatok, látvány

Március 31-én és április elsején a kiskőrösi Városi Sportcsarnokban rendezték meg a házias ízek,...

Amatőrökre bízta „súlyos sérültjeit” a KEF

A kalocsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) e hónap végéig tartó előadássorozatának részeként...

Legyőztük a Balatont!

A Balaton Szupermaratont idén a március 15-i hosszú hétvégén tartották: csütörtökön kezdődött és...

Ne legyünk rosszmájúak!

Napjainkban a világ szinte minden pontján rengetegen szenvednek a „népbetegségként”...

Két igazgatóhelyettes lesz a gimnáziumban

Részben az új közoktatási törvény rendelkezéseivel, valamint a Szent István Gimnáziumban...

A tojásfestés művészete

A Dózsa György középiskola könyvtárában a húsvét közeledtére hangolták a diákokat. Farkas Sándorné...

Igazi „forróvérű” teltházas koncert

Dolhai Attila már többször tartott telt ház előtt nagysikerű musicalestet városunkban kitűnő...

Az elméleti részben Szakáll Máté nyert

Hagyományt teremtett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága: más...

Iskolába hívogató Patajon

Több évszázados hagyományt elevenítenek fel Dunapatajon kereken tíz éve, Kopasz Gáborné vezetésével...

Újraindulhat a komp Gerjen és Kalocsa között

Az Alföldet a Dunántúllal összekötő Gerjen-Kalocsa közötti kompjárat évtizedeken át működött, és a...

Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!

Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...

Nyertek az Eperfák

A Lakiteleki Népfőiskola minden évben nagyszabású történelem versenyt rendez, melyre az egész...

Kutyajó élet

Házi kedvenc Golden retriever kutyapárunk már 5 éve minden tavasszal megajándékoz minket kölykeivel,...

Tavaszi vidámságok

A Liszt Ferenc AMI tanárai és növendékei hagyományos tavaszköszöntő műsora megfelelt a...

Katasztrófavédelmi ifjúsági verseny

Katasztrófavédelmi ifjúsági versenyt rendezett a kalocsai polgári védelmi kirendeltség általános és...

Disputaverseny fiataloknak

A címbeli program tulajdonképpen egy különleges tanulmányi verseny, ahol nem a tényanyag a lényeg,...

110 millió forintból szigeteltek

A kalocsai Kaloplasztik Műanyag- és Gumiipari Kft. központi állami költségvetésből és uniós...

Jézus él!

Gyermekkorom legnagyobb élményei közé tartozott, amikor húsvét másnapján elindultunk a lányokat...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

Dr. Körmendy László

 (1928 – 2012) Ismét szegényebb lett Kalocsa városa: 2012. március 31-én, életének 84. évében...

A tízparancsolat régen és ma

Folytatódott a Dózsa György szakközépiskola könyvtára által indított Bibliatörténeti előadássorozat,...

Gerjen, a meglepetésfalu

A Szülőföld Akadémia utolsó előtti programja Gerjen bemutatkozása volt. A Duna túlsó partján álló...

Változatos programok egy héten keresztül

Az értelmi fogyatékosság néven összefoglalt rendellenességekkel küzdő gyermekek speciális –...

Félévzáró a Hétszínvirág népzene-néptánc tanszakán

A Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény a Városi Színházban tartotta meg a...

A szerelmes nagykövet

Mondok valakinek újat azzal, ha megállapítom: elég kinézni az ablakon, és annyi rosszkedvű embert...

Ugyanannyian mennének, jóval kevesebb helyre

Az idei évtől drasztikusan lecsökkentett államilag finanszírozott felsőoktatási keretszám ellenére...

A héten kezdődik a paksi atomerőműben az idei karbantartás

Rövidesen leállítják a paksi atomerőmű egyes blokkját, hogy elvégezzék rajta az évente szokásos...

Együttműködik a Gödöllői Egyetem és Kalocsa város

A képviselő-testület március 12-i ülésének végén, a polgármesteri tájékoztatóban. Török Ferenc arról...

Még mindig „szeretünk” kockáztatni

Az autóba ülés utáni első rutinszerű mozdulat még mindig sokak számára nem rutin: két nap alatt 22...

A legfontosabb mustrán bizonyítottak a Liszt AMI „bokrétásai”

Rangos (a műfaj legrangosabb) rendezvényén mutatkozhattak be a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú...

Állandó tárlattal nyitott új helyén a Magyar Fűszerpaprika Múzeum

Ideiglenesen új helyre költözött a kalocsai Magyar Fűszerpaprika Múzeum, mely költözését egy állandó...

Nyílt nap a Katolikus Intézményben

Nyílt napon ismerkedhettek leendő általános iskolájukkal, és talán későbbi gimnáziumukkal azok a...

Megtartotta alakuló ülését a GYIÖK

Nemzeti ünnepünk délelőttjén tartotta a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat alakuló ülését a városháza...

Ünnepi megemlékezés március idusán

Hagyományos fáklyás felvonulással kezdődött a dunapataji március 15-i ünnepi megemlékezés. Ezt a...

Homokmégy bemutatkozásával ért véget a rendezvénysorozat

  Az általános iskola alsó tagozatos kisdiákjai léptek elsőnek színpadra a homokmégyiek részéről, és...

Rendhagyó történelemóra az ünnep előtt

    Jó pár év óta a dunapataji általános iskola diákjai rendhagyó történelem óra keretében...

Emlékplakett Küű Jánosnak a nemzeti ünnep alkalmából

A fővárosi Grassalkovich palota adott helyet annak a Honvédelmi Minisztérium által szervezett...

A Bokrétások Izmirbe utaznak

A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület és a Liszt Ferenc AMI „Bokréta-csoportja”...

Megdöbbentő fordulat a bajai méregkeverő ügyében

Új eljárást rendelt el a Kúria a most kihirdetett harmadfokú döntésével egy bajai férfi ügyében,...

Bemutatkozott Horváth Nándor, a lovagkor szerelmese

A Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola és szakiskola autószerelőként végzett egykori...

Ünnepség Pakson a Szabad Sajtó Napja alkalmából

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven a Szabad Sajtó Napja alkalmából Paks Város Önkormányzata és a...

Sárkány szépségverseny

Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...

RAJZPÁLYÁZAT

Intézményünk rajzpályázatot ír ki iskolánk 35. évfordulója és a Föld Napja alkalmából

Egyházi vezetők a közéleti kereszténységről

Katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők többek között a keresztényég közösségi...

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak

„Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.” (Máté...

Nemzetközi delegáció hitelesítette a Paksi Atomerőmű biztonsági jelentését

Az MVM Csoporthoz tartozó Paksi Atomerőműben tavaly lezajlott Célzott Biztonsági Felülvizsgálat...

Kiállítás, mely a szeretetről szól

Miskén, a Kisközben lévő óvodában a múlt héten egy nagyon különleges kiállításra várták az...

Kiss István és Dávid Attila mutatkozott be a városi könyvtárban

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár „Alkotók Köre” című sorozatában legutóbb Kiss...

Kalocsa az Utazás 2012. kiállításon

Idén a testre pingált kalocsai motívum volt az egyik legnépszerűbb attrakció az Utazás kiállítás...

A húsvéti ünnepkör Kalocsán éri majd a zarándokokat

Második alkalommal indulnak zarándokok a Magyar Zarándokúton március 30-án Esztergomból, akik 17...

Egyre többen adják vissza a vállalkozói igazolványt

A kalocsai, de a megye más településein lévő okmányirodákban is egyre többen adják vissza a...

Népbutítástól tart az LMP

Összességében tartja rossz iránynak a magyar kormányzat munka- és oktatáspolitikáját a Lehet Más a...

Szállítói nap a paksi atomerőműnél

A Paksi Atomerőmű Zrt. (PA Zrt.) immár 13. alkalommal rendezte meg a Szállítói napot, amelyen...

A dohányzási tilalomról

Nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló...

A polgármester az időszaki választásokig nem hívja össze a képviselő-testületet

Nincs költségvetés, nincs SZMSZ, nincs egyetértés FoktőnA múlt héten tartott sajtótájékoztatón...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

Május 17. csütörtök 16.30 óra: Baba-mama klub. Vezeti: Répási Erika védőnő17.00 óra: Kalocsai...

Gyógyszertári ügyeleti rend

 Május 7-13-ig: BELVÁROSI Gyógyszertár, Kalocsa, Szt. István út 57., Telefon: 78/466-895Május...

Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltsége állásajánlatai

 Kalocsa:- 1 fő gépészmérnök- 1 fő elektronikai mérnök - 1 fő főiskolai adjunktus- 2 fő területi...

Elismerés a támogatóknak

Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a Nebuló EGYMI nevelői és tanulói nevében a Te is...

Dobogóra állhattak az országoson is

Ha tavasz, akkor egészségvédelem, egészségnevelés – ifjúsági versenyek a Vöröskeresztnél.

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás