Január 22-én és 23-án a Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény aulájában tartotta hagyományos szalagavató ünnepségét a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Csütörtökön a gazdasági és rendészeti osztályok, másnap pedig a műszaki részen tanuló diákok, illetve a szakiskolások kapták meg a négy év szimbólumaként ruháikra a kék szalagot.

Egy végzős diák számára fontos esemény a szalagavató. Nem csak azért, mert szinte kész felnőttként csinosan felöltözve, először feszül mellkasukon a ballagó öltöny és kosztüm. Nem csak azért, mert ilyenkor diáktársaikkal közösen táncolhatnak csodaszép ruhákban, és nem is csak azért, mert ilyenkor végighallgathatják iskolájuk igazgatójának és búcsúztató diáktársaiknak jótanácsait és gondolatait. A szalagavató, ahogy Vikker József intézményvezető is elmondta: „hagyomány, élmény és emlék” is egyben. Az az esemény, amikor egy végzős diák először szembesül azzal, milyen nagy feladat vár rá. A szalagavató nem a lezárása valaminek, sokkal inkább valaminek a kezdete. Olyan, mint amikor a hosszútávfutóknak a megkonduló harang jelzi az utolsó kör kezdetét. Ez mutatja, hogy az igazi nagy hajrá még hátra van.

(Fotó: Török Töce Tibor)

A végzősöket mindkét alkalommal 11. évfolyamos diáktársaik búcsúztatták. Ki verssel, ki saját gondolataival csempészett útravalót a „nagyok” kosztümjeinek, öltönyeinek zsebébe. Az anyaintézményben tanulókat Csordás Daniella 11.A osztályos tanuló búcsúztatta Ellen Nitt: Azt hittem című költeményével, majd Csóti Erika, Czirják Alexandra és Markó Dominik kívántak sok szerencsét az érettségire készülő diáktársaiknak. Másnap, a szakiskolai és a műszaki részen tanuló diákoknak Balogh Ádám és András Attila 11.D osztályos tanulók tolmácsolták baráti szavaikat Conrad Aiken: Semmi sem tökéletes című versén keresztül, illetve Fehér Patrik bíztatta vizsgára készülő társait.

(Fotó: Török Töce Tibor)

Feleletként a végzős diákok is visszaemlékeztek a hátuk mögött álló négy év pillanataira. A csütörtöki szalagavatón Noé Barbara és Dudás Roland meséltek arról, mit jelent számukra „dózsásnak lenni” és mit jelent számukra a szalagavató, amely mérföldkő minden egyes diák számára. Verset Miklai Andrea mondott a tizenkettedikesek nevében. Ő Goethe, Maradandóság a változásban című versét szavalta el, melynek hatására több diáktársának szeme sarkában megjelentek az első könnycseppek. Meghatottságból pedig bőven volt a pénteki ünnepélyen is, amikor Tamási Petra nosztalgiázott és elevenítette fel a nyílt napot, amikor diáktársaival először nézett szét megszeppenve az iskola falain belül. Szívesen emlékezett vissza Edit néni reggeli jó tanácsaira, a tízórai szünetben, a büfé előtt kígyózó sorokban történő beszélgetésekre, a könyvtári előadásokra, a gyakorlati órákra, a tanműhely jellegzetes illatára, a város megismerő sétákra, az osztályok közötti vérre menően izgalmas focimeccsekre, a matekversenyekre és arra az általános jó hangulatra, amely mindennap várta őket az iskolában. Mindezek az olvasónak csak sorok, a büszke szülőknek is csak hallott beszámolók, azonban a végzős diákok számára mind-mind emlék, amelyért köszönetet mondanak iskolájuknak, tanáraiknak, osztálytársaiknak. Ezt követően Tamási Petrán keresztül minden tizenkettedikes köszönetet mondott saját osztályfőnökének, akik olykor nevetve, máskor keményen harcolva dolgoztak együtt diákjaikkal, diákjaikért. A búcsúbeszéd után Fegyvári Zoltán és Bogdán Bianka 12.D osztályos tanulók köszöntek el egy-egy verssel.

(Fotó: Török Töce Tibor)

A diákok mellett az iskola igazgatója is összefoglalta jövőbetekintő gondolatait. Vikker József kiemelte, a feltűzött szalagok szimbólumai a hévnek, a lendületnek, amely akadályt nem ismerve tör előre, és amelynek neve: fiatalság. Az igazgató mosolyogva nézett végig a diákokon, kiknek szeméből azt olvasta ki, hogy most legszívesebben megállítanák az időt, annyira felfokozott, annyira elegáns és annyira megható esemény a szalagavató. És valóban! De vajon a szalagavató tesz felnőtté? – tette fel a kérdést Vikker József. „Talán az érettségi, a szakmai vizsga, az első szerelem, a megszerzett jogosítvány vagy épp az első görbe este, amely a mámoros hajnalon még az utcán talál? Nem! Akkor egy diploma, az első munkanap, vagy épp az első fizetés? Esetleg az első adóbevallás? Aligha. A felnőtt kor észrevétlenül lopódzik be a hétköznapok megszokásainak hátsó ajtaján, de csak, ha hagyjuk és akarjuk” – mondta az igazgató. Az intézmény vezetője a magasugró példáján keresztül kívánt jó felkészülést a vizsgák előtt álló végzősöknek: Egy jó magasugró nem nézi a lécet, nem nézi, hogy mekkorát is kellene ugrania. Egy jó magasugró csak nekifut, ugrik, amekkora erejéből és tudásából telik, majd visszatekint, hogy lássa: a léc felett mennyivel repült át. Emellett célt kívánt mindenkinek, amelyért megéri küzdeni, és amelyre majd teljesítés után jó lesz visszatekinteni és újabb célt kitűzni.

(Fotó: Török Töce Tibor)

A szalagavató hagyományos mozzanata maga a szalagtűzés, mely során előbb az intézmény igazgatója, majd az osztályfőnökök kapták meg a kék szalagot. Eztán minden osztályfőnök saját diákjának ruháját díszítette a kitűzött szalaggal. Itt bizony már több végzős diák is könnyes szemmel fogadta az osztályfőnöki jókívánságokat. Közben kivetítőn nézhették végig a meghívott vendégek a végzősök névsorát, és a szóban már felelevenített emlékeket, fényképes diasorozat képében.

Majd jött az est, vagyis – jelen esetben – az estek fénypontja, a végzős diákok tánca. A bécsi keringőt Farkas Éva tanította be a fiataloknak, akik a mesés ruhakölteményekben igazi hölgyek és elegáns urak módjára vonultak vissza a táncparketté vált aulába.

Ez volt az a pillanat, amikor nem csak a végzős diákok, hanem bizony a büszke szülők és a kísérők szemében is megjelent a meghatottság könnycseppje. Egy szülő számára talán a szalagavató az az esemény, ahol gyermeke mellett ő maga is szembesül a ténnyel, gyermekéből, akinek első lépésére is emlékszik, ma este már kész fiatalember, vagy épp kész fiatal hölgy… Már szinte felnőtt.

Az elegáns keringő után pedig jött az ismétlés, a tánc, mely végén a majdnem felnőtt diákok felkérhették szüleiket, hogy közösen tegyenek meg néhány tánclépést, és közösen éljék át a pillanatot, amikor valami nem véget ér, hanem elkezdődik…