Eltigani Omar „A Magyar Köztársaság Jó Tanulója, Jó Sportolója”

A sakk nem csak játék

2011.04.14 12:13    |    Csapai Lajos  

Ülünk a barátságos nappaliban, előttem a két Eltigani-gyerek, Omár és Amir, mellettem az édesapa, dr. Eltigani A. Magid, a kalocsai kórház radiológusa, és az édesanya, Eszter. Én meg zavarban vagyok, hogy’ is kezdjek hozzá a riporthoz, hiszen Omár eddigi életpályáját alig követtem nyomon, pedig a 14 éves sakkozó sikert sikerre halmozott 4 éves kora óta, amikor a kalocsai Logiku-sak(k) egyesületben Csupor Péter jóvoltából megismerkedett ezzel a fantasztikus játékkal.

Kezdetben úgy tűnt, Amir is a sakknak szenteli az életét, de mára más dolgok foglalkoztatják, ami rendjén is van egy gimnazistánál.

– Családunkban nem volt hagyománya a sakknak, inkább csak játéknak tekintettük, aztán amikor kezdtek jönni az eredmények, akkor kezdtük komolyan venni – mondja az édesapa, aki Szudánban született, ahol kétféle bőrszín az uralkodó: egyik a teljesen sötét árnyalatú, a másik – mint ő – inkább világosabb. A két fiú viszont fehér bőrű, talán csak szénfekete szemük árulkodik az afrikai génekről.

A kalocsai évek alatt Omár egy halom érmet, serleget gyűjtött be, köztük a magyar bajnokit is, aztán elérkezett az ideje, hogy egy olyan egyesületet találjon, amely nagyobb játékerőt képvisel, amely jobban szolgálja a fejlődését. Ezt a Duna túloldalán, Decsen találta meg, ahol a kezdetektől fogva a klub nagy reménysége, ami egy hatvanfős klubnál figyelemre méltó.

– Úgy kezdtem a sakkozást, ahogy mindenki más: mutattak egy táblát, nézegettem, aztán rájöttek, hogy jobb érzékem van hozzá, mint a többieknek, ezért aztán majdnem mindenkit megvertem. Persze, néha engem is elvertek, de én sokat tanultam a vereségeimből is – mondja Omár.

A kitüntetés, amit Budapesten vehettél át az oktatási tárca miniszterétől, azt a nevet viseli, hogy „A Magyar Köztársaság Jó Tanulója, Jó Sportolója”. Ezt nem adják ingyen, tehát esetedben sem volt elég, hogy kitűnő sakkozó vagy.

 

eltigani_omar_amir_300– Én most nyolcadikos vagyok, és az általános iskola minden osztályát kitűnőre végeztem. Ha befejezem a sulit, a kalocsai Szent István Gimnáziumba szeretnék beiratkozni, ahová Amir is jár, s persze tovább folytatom a sakk pályafutásomat is. Szeretném növelni az Élő-pontszámomat, s termé-szetesen megkezdem a kapaszkodást a mesterlétrán.

 

Miért van az, hogy a sakkozók között szinte alig találunk fenegyereket, azok inkább a fociban, kézilabdában szereznek dicsőséget?

– Talán azért, mert sakkozni csak fegyelmezetten szabad, ebben a játékban a legapróbb tévedések is végzetes következményekkel járnak. Például elkapkodok egy támadást, s mire észbe kapok, már késő. Én inkább védekező játékos vagyok, kivárom, amíg az ellenfél rosszat lép, és akkor lecsapok rá.

Amir, aki szereti és játssza is a sakkot, mégsem tekinti élethivatásnak.

– Bármilyen furcsán is hangzik, én egy kicsit beleuntam a sakkba. Túl sok az edzés, és amit kapok érte, az semmi. Még ha annyi energiát is fektettem volna a sakkba, mint Omár, szerintem akkor sem tudtam volna olyan sikereket elérni, mint ő. Ezért aztán másfelé fordult a figyelmem, mint például a horgászat, meg a foci – mondja az idősebb fiú.

eltigani_ermek_240– Omár mostanában felnőttekkel játszik, jó pár játszmát az interneten bonyolítanak, s ez nagymértékben segíti fejlődését. Egyébként a tanulásban az jelent komoly segítséget, hogy egy sakkozó képes arra, hogy ne csak 45 percig tudjon figyelni, hanem akár több órán át is. – jegyzi meg az édesapa.

A 2200 Élő-pontszámú Omár a decsi NB I-es csapat kilencedik táblása, tehát nyitva áll az út a felkapaszkodásra, a mesterjelölti cím és a többi mesterfokozat megszerzésére és persze a magyar bajnokság megnyerésére.

Amikor a két srácot arról faggatom, vajon legbelül magyarnak vagy szudáninak érzik magukat, Omár válaszolt, érződött rajta, hogy ezt a kérdést már régebben eldöntötte.

– Magyarnak tartom magam, minden ehhez az országhoz köt. Többször is jártam édesapám hazájában, tisztelem és szeretem azt a népet, de én ide tartozom, édesanyám nyelvét beszélem, mint ahogy édesapám is szinte már magyarnak számít.

Eltigani doktor a fiúk szobájába invitál. Az ablak melletti sarokban, mint valami szentély, a két fiú által szerzett érmek, serlegek, a falon fényképek és oklevelek sokasága, és hogy teljes legyen az összhang, a szoba közepén egy intarziás sakk-asztal áll, amelyen kérésemre a két fiú se’ perc alatt felállítja a bábukat, és egy fotó kedvéért úgy tesznek, mintha játszanának.

A két szülő büszkeségtől csillogó szeme többet mond minden szónál…


A környék hírei

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás