A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (azaz AMI) néptánc csoportjai a tavaszi napéjegyenlőség napján mutatták be a színházban félévzáró műsorukat. Szerencsére gyönyörű idő volt, így a Negyvennyolcasok terén bőven elfértek a fellépésre váró csoportok, mert a színház némileg szűkösnek bizonyult egyszerre majd’ kétszáz táncos számára.

Hát igen: a nagyszerű műsor mellett üröm vegyült az örömbe, mert úgy a nézők, mint a fellépők szempontjából kényelmetlen volt megoldani, hogy mindenki számára jusson hely. Néhány tanulság is megfogalmazódott a jövőre nézve, amelyeket a legközelebbi bemutatkozás előtt érdemes lesz feleleveníteni…

Délután négy órakor öt csoport lépett fel a zsúfolásig megtelt (és ez ezúttal nem költői túlzás) nézőtér előtt: Ifjúsági, Szakajtó – ők azok, akik a „Fölszállott a páva” című országos vetélkedőn képviselik Kalocsát – Mákszemek, Palánta, Bokréta, valamint a csoportok szólótáncosai, illetve Ambrus Balázs, aki a „Söprűs kalocsai” című tánccal szintén „pávás” versenyző. Szívmelengető érzés volt látni a szebbnél szebb koreográfiákat, viseleteket, a fegyelmezett, mégis parázs hangulatú előadást. Az már kevésbé volt örömteli érzés, amikor egy-egy csoport szereplését követően a hozzátartozók nagy garral-zajjal felkerekedtek és elvonultak, látványosan demonstrálva, hogy őket bizony a saját csemetéjükön kívül más ugyan nem érdekli. Szinte hallom, hogy felhördülnek: alig várták, hogy kimehessenek a tömegből – mely tömeg azért keletkezett, mert hiába adtak el ugyanannyi jegyet, ahány szék van, azért akinek valakije táncolt, mindenképpen helyet foglalt magának és olykor népes családjának, ami bizony elég fejfájást okozott a szervezőknek.

Ambrus Balázs

Délután hat órakor újabb előadás kezdődött, ezen a Görömke, Négykézláb, Dusnok, Eperföld és a Gyerökök csoportjai mutatták meg, mennyit gyarapodtak tudásban a tanév eleje óta.

A két műsorban körülbelül háromszáz gyermek lépett fel, felkészítő tanáraik Dudás Szilvia, Illésné Koszta Krisztina, Mihó Erika, Tóth Zoltán, Illés Zoltán, Horváth Katalin és Kővágó Zsolt voltak. Három prímás húzta a zenekarban a kalocsai népi zenekar élén: Sztankovics Mariann, Wolfárt László és Pogrányi Miklós.

A műsorokat Horváth Katalin, a Liszt AMI igazgatóhelyettese vezette. A szünetben sikerült néhány percre elhívni, hogy szót váltsunk az iskola örömeiről, gondjairól.

– Nagyon hiányzik Kalocsán egy akkora fedett hely, ahol gond nélkül megtarthatnánk a bemutatkozó műsorainkat – sóhajtott fel, amikor megemlítettem a nézőtéren és a színfalak mögött szerzett, hervasztó tapasztalataimat. – Mindent megpróbáltunk, hogy elérjük: megfelelő számú néző üljön be a programokra, és kértük, hogy várják meg az összes csoport műsorát a szülők, nagyszülők. Én is láttam, hogy ezt sajnos nem sikerült megvalósítani.

– Én is megerősítem ezt – telepedett mellénk Fehérvári István, a Liszt AMI igazgatója. – Nagyon röstelltem, hogy én ülök, miközben a nézők állnak, de kénytelenek vagyunk tudomásul venni a helyzetet. Az valóban zavaró volt, hogy műsor közben elmentek a szülők, viszont lett hely a nézőtéren, ami ugyan kényszermegoldás, de enyhült a helyzet. Tanultunk az esetből, valószínűleg négy előadást kellene csinálni a mostani kettő helyett.

– Voltaképpen hány tanulója van az iskolának? – fordultam ismét Horváth Katalinhoz.

– 227 fő van Kalocsán, Dusnokon 96, Kiskőrösön 100, Érsekcsanádon pedig 40. Kiskőrösön már korábban megvolt a bemutató. Dusnokra és Érsekcsanádra Mihó Erika és Tóth Zoltán járnak ki, Kiskőrösön Kővágó Zsolt és én tanítok, illetve Kalocsán is egy-egy csoportot tanítunk Zsolttal. A többi csoporttal Dudás Szilvi és az Illés házaspár dolgozik. Azt látom a versenyeken, hogy az országos élvonalban vagyunk a gyerekeinkkel, és ez egy ekkora település esetében, mint Kalocsa, nagyon nagy dolog. Nyíregyháza, Miskolc, Győr, Székesfehérvár és Szekszárd a legerősebbek, de rögtön ott vagyunk mögöttük. Nagyszerű, magasan képzett, lelkes tanáraink vannak, ezt le kell szögeznem, és ez folyamatosan biztosítja a sikert annak ellenére, hogy mögöttünk nincs művészeti szakközépiskola, mint az említett, nagy műhelyek mögött. Nekem például már három növendékem táncol országos csoportokban, mint a Duna Művészegyüttes, vagy az Állami Népi Együttes, és kettő művészeti szakközépbe készül. Azt is tudni kell, hogy nemrégiben egyesítették a Liszt AMI-t és a Hétszínvirág AMI-t, előtte más-más koncepcióval, módszerrel dolgoztunk, folyamatosan próbálunk összecsiszolódni, és ez szerintem már a mai műsoron is meglátszott. Ami pedig még nem működik tökéletesen, azt kijavítjuk! Ez pedig úgy lehetséges, hogy figyelünk egymásra, értékeljük és kontrolláljuk a teljesítményünket, és ezt szeretnénk elérni a szülőknél is: ne csak a saját gyereküket, és azt az egy csoportot nézzék, hanem a többit is, akkor fogják látni, merre tartunk, hogyan dolgozunk, és megnyugodni, hogy jó helyen van nálunk a gyermekük!