Szalmaszív és csuhé virág

2020.02.13 10:58   

Akár a közelgő Bálint nap alkalmából is készülhettek volna ezek a kézműves ajándékok, de nem így történt. A Városi Galéria „Égig érő fa” című kiállításán jártak a gyerekek. A Viski Múzeum szervezésében rövid tárlatvezetésen ismerhették meg az alkotókat, majd hagyományos anyagokból, kézműves technikával készítettek tárgyakat a diákok.

csuhe_599

A múzeum célja, hogy az aktuális kiállításhoz kapcsolódóan, foglalkozás keretében ismerkedjenek meg a gyerekek, a kiállított anyaggal.

A Galériában megrendezett kiállítás minden egyes darabja a Viski Károly Múzeum tulajdona. Új szerzemények, melyek vásárlással és ajándékozás útján kerültek az intézmény birtokába.

A kiállítás három alkotó világát mutatja be. Kollár János fafaragó, népművész, hegedűkészítő Miskén alkotott. Tőke Imre fafaragó, szobrász, a Népművészet Mestere, a Vas megyei Nagytilajon élt, Czár János pedig kalocsai származású fafaragó, népijáték-készítő Miskén dolgozott. Mindhárman a naiv művészet jeles képviselői, ösztönös alkotók, akik számára az alkotás napi szükséglet, örömforrás volt. Az alkotók a saját maguk által megélt élményeket, közvetlen környezetük világát mutatják be. Láthatunk családi és falusi munkajeleneteket, gyönyörűen megmunkált használati tárgyakat, sok-sok népi játékot szalmából, vesszőből, sásból és a kukorica minden részéből. Czár János a Népművészet Mestereként, közel ötszáz féle játék elkészítését tudta és remekül oktatta is.

Az alkotók egyike sincs már közöttünk, de munkáikon keresztül és az égig érő fa segítségével - mely az eget és a földet összeköti - találkozhatunk velük.

                                                                                                                                Marosi Mária

 

 


A környék hírei

Budapesti fesztiválon jártak a dunapataji csengősök

Negyedik alkalommal gyűltek össze az ország amatőr és profi csengettyű-, harang- és ütőegyüttesei,...

Hartán milliós összefogást szabadított fel a járványveszély

Mára talán nem túlzás azt állítani, hogy nincs az országnak, sőt, lassan a világnak sem olyan...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Felértékelődött az atomenergia szerepe

2020.03.30. 10:25 Az ellátásbiztonság érdekében itthon kell megtermelnünk a lehető legtöbb áramot...

A Kiskunvíznél is megjelent a honvédség

A COVID-19 világjárvány magyarországi visszaszorításának érdekében 140 olyan vállalatnál segít be...

Idén nem a vendégek „indítják be a nedvkeringést”

Néhány hete még arról határozott a hajósi képviselő-testület, hogy elfogadja közel félmilliárd...

Pályázati pénzből jelentős fejlesztések Drágszélen

Drágszél Kalocsa környékének az egyik legkisebb települése, alig háromszázötvenen lakják. Mindazon...

Elkezdődött egy 150 páciens befogadására alkalmas járványügyi mobil konténerkórház építése Kiskunhalason

Elkezdődött egy 150 páciens befogadására alkalmas járványügyi mobil konténerkórház építése...

Dunaszentbenedeken idén is folytatódnak a fejlesztések

Százmilliós nagyságrendű fejlesztés jutott Dunaszentbenedeknek tavaly, melyből modern fogorvosi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás