Kákonyi István festőművész és szobrász (1917–1993)

Kákonyi Konstantina kalocsai iskolanővér, festőművésznek – akiről a Néplap karácsonyi számában emlékeztünk meg – nagy szerepe volt mindkét öccse, a kilenc évvel fiatalabb István és a 15 évvel fiatalabb Imre (Asztrik atya) képzőművészi tehetségének kibontakozásában.

István, a kalocsai polgári iskola és az Érseki Tanítóképző elvégzése után, 1936-tól Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Ott, ahol az előző évben Konstantina festőművész-rajz-tanári diplomát szerzett. István tanára Boldizsár István festőművész volt, aki a Nagybányai művésztelep impresszionista táj- és portré-festészetét kedveltette meg a tanítványaival. István művészi törekvéseit, amelyek Kalocsáról, a Vajas csatorna mentének mély, festői természeti élményeiben gyökereztek, a mesterének közelében lángra gyulladtak. A mester is felfigyelt az ifjú tehetségre, és tanársegédjévé neveztette ki.

A festőművészi diploma után az Apponyi kollégium kétéves tanfolyamán tanítóképző-intézeti tanári oklevelet is szerzett. 1945–49 között jelentős szerepe volt a Képzőművészeti Főiskola háború utáni újraindításában, mint a főiskola titkára. 1946-ban kapta a Budapest-Százados úti művésztelepen a műtermes lakást, ahol élete végéig, 1993-ig alkotott. 1949-ben elbocsátották a főiskoláról. A kőbányai Szent László gimnázium rajztanára volt 1949–51 között, majd 1951-től harminckét éven át, 1982-ig, a nyugdíjkorhatárig, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, a Rajz Tanszék tanára lett. Építésznemzedékeket nevelt a művészet szeretetére, a helyes arányokra, a képzőművészet és az építészet szerves egységének fontosságára.

Eközben tovább érlelődött a művészete, a festői látásmódját egyre inkább plasztikában, kőben, fémben, főképpen vörösrézben és fában jelenítette meg. Az oktatói tevékenységgel párhuzamosan számos jeles szobrot, domborművet készített. Ezek közül számos az ország legkülönbözőbb helységében köztereket, intézményeket, templomokat ékesít. Említsük csak a hódmezővásárhelyi óvoda 1958-ban készített mészkőszobrát, a Mackót, az ölelkező Csikókat megjelenítő másfél méter magas kőszobrát a Budapest XIV. kerület Edison-közi lakóparkban, vagy Budapesten az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem névadójának, Eötvös Lorándnak a világhírű magyar fizikusnak portré-domborművét a Puskin utcai épületen, a nagybörzsönyi Bányásztemplom számára készített Keresztúti stációkat (a középső képen), a pilisszentléleki templom Szent Antalt és Lisieux-i Szent Terézt (a legfelső képen) ábrázoló vörösréz-domborításait.

Valamennyit a festői látásmód, mély költőiség jellemzi, amely különösen a vörösréz-domborítások fénylően világító művészi fény-árnyék hatásra épülő kompozícióinál szembetűnő. Kákonyi István mély lélekábrázoló művész, akinek portrészobrai különösen kiemelkedőek. Ezt igazolják az említett Eötvös Loránd dombormű mellett a kiskőrösi Petőfi-szobor, a jászladányi József Attila-portré, a keceli Arany János, a salgótarjáni Bolyai János réz-dombormű vagy Vásárhelyi Pál bronz mellszobra a budapesti Műszaki kollégiumban.

A plasztikai alkotások mellett mindvégig örömmel készített grafikákat, amelyek közül itt a Halászokat ábrázoló linóleum-metszetét említjük, amelynek a lendületes és dekoratív vonalművészete mély expresszivitás sugároz. Erről vallanak a korai, 1945-ben, a háború végén készített remekművű illusztrációi is, amelyeket Madách Imre: Az ember tragédiája című drámájához készített, amelyek a Jó és a Gonosz végzetes szembenállását megrendítő erőteljeséggel jelenítik meg.

Kákonyi István művei 1946-tól rendszeresen szerepeltek az országos kiállításokon. 1982-ben szülővárosa, Kalocsa rendezte meg a gyűjteményes kiállítását, amellyel méltóképpen tisztelgett országos hírnévre emelkedett művész-fia előtt. 2000-ben, a Millenniumunk évében közös kiállításon mutatta be a város a három Ká-konyi-testvér művészetét a Művelődési Központban. Mindez jól jelzi, hogy Kalocsa büszkén őrzi emléküket.

István művei a Kalocsai Múzeumon kívül ott vannak a Magyar Nemzeti Galériában is. A köztereken és az egyházi és állami intézményekben lévő alkotásai nap mint nap segítik nemzetünk szellemi felemelkedését, optimista világnézetének, költői lelkületének megerősödését.