Háromszáz éven át érdemes volt termelni

Szakmai konferenciával nyitott az idei Paprikafesztivál

2013.10.23 22:01    |    Zsiga Ferenc  

„Kalocsa a paprika fővárosa: a kalocsai paprika szerepe, jelene és fejlődési lehetőségei mezőgazdasági és turisztikai szempontból” című szakmai konferenciával kezdődött szeptember 13-án, pénteken a 2013. évi Paprikafesztivál, amelynek egyik különlegessége, hogy Kirchheim unter Teck és Kúla testvérvárosokból is érkeztek vendég előadók.

Az egykori tiszti klub emeleti tanácskozótermében megtartott prezentációk egyik konklúziója, hogy a Kalocsán és környékén megtermelt paprika dicső múltja biztos alap és jelentős ösztönző erő, de az új kihívásokra új, korszerű válaszokat kell adni.

A városi önkormányzat, a Kalocsai Városmarketing Kft., a Fűszerpaprika Zrt., a Chili Trade Paprika Manufaktúra Kft., a Fűszerpaprika Kutató-fejlesztő Kft. és a Bio-Drog Berta Kft. szervezésében megtartott konferenciát Török Ferenc polgármester nyitotta meg, majd Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke „A mező- és erdőgazdasági földek átalakításáról”, egyszerűbben szólva az új földtörvényről tartott mintegy 15 perces előadást. A Soltvadkerten élő és gazdálkodó országgyűlési képviselőnek az új földtörvényről tartott sajtótájékoztatójáról nemrégiben részletesen is beszámoltunk, ezért ennek ismertetésétől ezúttal eltekintünk.

romsics_imre_conference_paprika_202Romsics Imrének, a Viski Károly Múzeum igazgatójának „A kalocsai paprika múltja, története” című, a témával hivatásszerűen foglalkozó szakemberre valló alapossággal és igényességgel megtartott előadása alatt a hallgatóság figyelme egy percre sem lankadt. A prezentációt a KalocsaTV felvette, így azt mindenkinek ajánljuk, aki Kolombusztól a Magyarországon az 1570-es években először a virágoskertekben feltűnő, majd 1748-ban már a Kalocsai Érsekség területén fűszernövényként említett, külföldön magyarborsnak nevezett paprika diadalútjára kíváncsi. Az előadás alatt számos fajszi és bátyai termelő könyvelhette el örömmel, hogy a XIX. század első felében a térség paprikatermelő és feldolgozó központja még nem a város, hanem Fajsz és Bátya volt. Olyannyira, hogy 1891-ben Bátyán működött Európa legnagyobb paprikamalma. Kalocsán 1861-ben adták át az első paprikamalmot, majd a mai fűszerpaprika gyár elődjének tekinthető első üzem 1917-ben kezdte meg működését. Ez az esztendő azért is mérföldkő, mert 1917. október 1-jén Kalocsai Paprikakísérleti és Vegyvizsgáló Állomás néven megindult a tudományos alapokon nyugvó fajtanemesítés a városban. A Kalocsai Sárköz zárt paprika termőkörzet határait 1934-ben határozták meg rendelettel, a termőkörzethez 23 község tartozott. A fejlődésnek újabb lendületet az 1936-ban létrehozott HANGYA szövetkezet adott, a legnagyobb fejlesztések – egészen az 1947-ben végrehajtott államosításig – ebben az időszakban történtek. Az előadó a paprika és a paprika feldolgozás történetét 1947-ig idézte fel, de mint zárszavában mondta: a kalocsai paprika termelés és feldolgozás ezt követő időszakát az előadáson részt vevők többsége talán nála is jobban ismeri. Tény, hogy egyelőre mind a helytörténettel foglalkozó szakemberek, mind a helyi sajtó adós a rendszerváltozást megelőző, majd a privatizációt követő évek történéseinek tényszerű feldolgozásával.

conference_paprika2_360Németh József, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. vezérigazgatója kendőzetlenül, számok tükrében mutatta be az ágazat, a kalocsai termőkörzet, valamint a paprikafeldolgozás és
-értékesítés helyzetét. Mint kiderült, a jelenlegi felvásárlási árakat jelentősen befolyásolja, hogy 1 kilogramm jó minőségű paprikát 1100 forintért lehet értékesíteni a piacon. A gyengébb minőségű, de még így is kitűnő, a világ legjobb beltartalmával rendelkező magyar paprika a jelenlegi Euro árfolyam mellett 900 forint alatt van. Ezek az eladási árak nagyban befolyásolják, hogy a drága talajműveléssel, kemikáliákkal, nagy élőmunka-ráfordítással terhelt termelőnek milyen felvásárlási árat tudnak ajánlani. Az ágazat helyzetéről reális képet festő vezérigazgató a termőterület jelentős beszűkülése, az egy főre eső paprikafogyasztás 40-ről 30 dekagrammra csökkenése mellett arról is szólt, hogy a „paprikásoknak” nem jó és nem sikeres az érdekérvényesítése, ebből adódóan a politikai, gazdasági támogatása sem. Míg például a borászok, tejtermelők, állattenyésztők, méhészek jelentős állami támogatásokban részesültek, már a korábbi kedvezményes hiteleik kiváltására kapnak újabb hiteleket, addig a paprikaágazat a magyar mezőgazdaság mostohagyermeke. Baj az is, hogy az egykori legnagyobb paprika felhasználó, a hús- és konzervipar a magyar paprika helyett a gyengébb beltartalmú, de jobban színező, olcsóbb külföldi paprikát részesíti előnyben. A szakember kifejtette azt is, hogy a jelenlegi körülmények között csak paprikából nem lehet megélni, ezért a cég termékskáláját jelentősen kibővítették. Mint elhangzott, ennek is köszönhető, hogy a Zrt. öt év alatt megduplázta az árbevételét. Németh József előadását azzal zárta: bízik abban, hogy a magyar, a kalocsai paprika a jelenleginél szebb napokat is megél.

Tímár Zoltán, a Fűszerpaprika Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a legújabb tudományos eredmények ismertetését a figyelemre és elismerésre méltó múlt felidézésével kezdte. Az immár legendás, dr. Márkus Ferenc nevéhez köthető 622-es (fönnálló) fajta mellett számos új paprika fajta kikísérletezése aratott elismerést. A kalocsai kutató állomás a nemzetközi konferenciákon is ott van, legfőbb célja, hogy a termelői igényeket minél jobban kielégítse.

Dr. Berta Zoltán, a Bio-Drog Berta Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója „Ki-törési pontok a magyar fűszerpaprika programban –bio fűszerpaprika és fűszerezésen kívüli szereplehetőségei” címmel megtartott, humorral és optimizmussal „fűszerezett” előadása azt igazolta, hogy kreativitással és szorgalommal egy családi vállalkozás is lehet sikeres. Különösen úgy, ha olyan, a fokhagyma kedvező élettani hatásaihoz hasonló népgyógyászati attitűdöket ad a paprikának, ami hosszabb ideje és jóval intenzívebben a nemes borok esetében tetten érhető. Az előadó szájából hitelesen hangzott: a siker egyik kulcsa, hogy a Berta család ifjabb tagjai élvezik az újdonságokkal és kihívásokkal teli feladatokat.

Kaga Mihály, a szerbiai Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Kalocsával testvérvárosi kapcsolatban lévő, a környező településekkel együtt 43 ezer lakosú Kúla gazdasági potenciáljáról, a két város gazdasági együttműködésének további lehetőségeiről tartott előadást.

A németországi Kirchheim unter Teck képviselője, Bernd Epple a testvérvárosban meglévő Locale Agend szervezet működéséről adott átfogó tájékoztatást. Az 1998-ban alapított szervezet 27 tagja a mezőgazdasági cégeken át a pékségeken keresztül a méhészetekig azon dolgozik, hogy a helyben megtermelt, a Locale Agend logóját viselő élelmiszereket és egyéb késztermékeket népszerűsítse, állandó jó minőségű termékekkel lássa el a helyi cégek termékei iránt elkötelezett, többségében ugyancsak helyi fogyasztókat. Az évi két-három egyesületi ülés a Locale Agend munkájának értékelésén túl új célok kitűzésére, vagy a régiek korrekciójára is alkalmat ad.

A konferencia tagjai az előadások végén a bátyai Chili Trade Paprika Manufaktúra Kft. és a Paprikavilág Kft. új, a Bajai úton lévő telephelyére látogattak, ahol a beruházással elégedett vendégeket Greksáné Szilágyi Szilvia idegenforgalmi referens kalauzolta.


A környék hírei

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás