A kalocsai Rokkanttelep megszervezése során tervbe vették egy népház – kultúrház felállítását is, gondolva az itt letelepedő hadirokkantak, valamint azok családjai szabadidejének hasznos eltöltésére. Legfőbb célkitűzés azonban a kultúra ápolása volt: táncos-zenés, ismeretterjesztő és színi előadások, felolvasások és bálok tartásával. 1921-ben ideiglenesen egy régi lakóházat alakítottak át ennek megvalósítása érdekében. A nagy terv azonban háttérbe szorult, hiszen a kétszobás, teraszos épület az oktatás előtérbe helyezésével elsősorban népiskolai, tantermi funkciót töltött be. Mindezek mellett hittan teremként és imatermeként, 1928-tól népházként, 1929-től pedig olvasóteremként is használták. Maximálisan igyekeztek kihasználni az épület adta lehetőségeket. Az évek múlásával és a gyakori igénybevétel következtében a ház hamarosan romlásnak indult. Időszerűvé vált egy új és minden igényt kielégítő, önálló kultúrház megépítése. A telepi igazgatóság, Kalocsa városa, az érsekség, a rokkanttelepi olvasókör és Kujáni Ferenc közbenjárása meghallgatásra talált a Honvédelmi Minisztériumnál: engedélyt és támogatást (20.000 pengő) adott a munkálatok megkezdéséhez.

Az országosan kiírt kivitelezési pályázatot Podolák Gyula újkécskei vállalkozó nyerte el. Fenczel András műszaki tiszt tervei alapján, Podolák Gyula vezetésével, irányításával kezdődtek el a munkálatok 1935 augusztusában. Az építkezés olyan jó ütemben haladt, hogy a kultúrház (magyaros stílusú, két terem és egy előcsarnok) 1935 szeptemberére el is készült a gazdasági iskola mellett (ma Hosszú Antal utca és az Obsitos köz sarkán). Az épület falainak díszítését (kalocsai motívumokkal), valamint a kerítés és az oszlopok faragását Gábor Lajos végezte el.

Az ünnepélyes átadásra és felavatásra egyéb okok miatt csak 1935. november 10-én került sor. Az ünnepségsorozat délelőtt nagymisével kezdődött a Szent Imre templomban Tóth István külvárosi lelkész celebrálásával, majd délután folytatódott a kultúrház megáldásával Zichy Gyula kalocsai érsek által, végül este az egybegyűltek megvendégelésével zárult. A nem mindennapi eseményen részt vett vitéz Maralk Jenő tábornok és több magas rangú katonatiszt is.

A kultúrház kisebbik termében szövőüzemet hoztak létre 9 szövőszékkel (amelyből 6 üzemi, 3 tanfolyami), telepes asszonyok alkalmazásával. Az üzem vezetésével a rokkant Horváth István tartalékos hadnagyot bízták meg. Számos és változatos terméket (félszéles gyapjúszöveteket, fehérnemű vásznakat, lepedővásznakat, ágyneműanyagokat, fehér és színes abroszokat, fürdőlepedőket, törülközőket, konyharuhákat és nyári ruhavászon anyagokat) állítottak elő kiváló minőségben. A jól működő üzemet 1936 májusában átköltöztették a régi népházba (közben a kultúrház üresen maradt kis terméből olvasószobát hoztak létre), melynek átalakítási munkálatait Rökk Károly végezte el. Mindez rossz döntésnek bizonyult. A gondokat csak tetézte az állandó nyersanyaghiány. A felvevő piac beszűkült, az üzem veszteségessé vált. A meglévő 5 szövőszékből már csak kettő működött tovább. Az 1941-es nagy árvíz még tovább rontotta a helyzetet – az épület súlyosan károsodott. A felszerelési eszközök, gépek és szerszámok újra a kultúrházban kaptak elhelyezést. Horváth István 1944-ben bekövetkezett halálával a műhely megszűnt és annak minden ingóságát (mivel állami tulajdon volt) a Honvédelmi Minisztérium elszállíttatta.

A kultúrházat a megszálló katonaság raktárnak használta. Távozásuk után asztalok, berendezési tárgyak és színpadi deszkák tűntek el. 1946-tól bérbeadására is sor került, a Kommunista Párt kalocsai szervezete használta – mulatságokat és műsoros estéket rendezett benne.

Rokkanttelep önállósága 1949. december 17-én ért véget. Minden az állam tulajdonába ment át.

A kultúrház az államosítási folyamat után egészen napjainkig lakóház szerepét tölti be.