Sztárparádét, fergeteges vígjátékot, könnyfakasztó nevetést és sziporkázó pikáns humort ígért a Kalocsai Színház március 21-én, pénteken bemutatott darabjában, a „Mona Marie mosolya” című francia komédiában. Köszönjük szépen, meg is volt! Mi több, egy felejthetetlen estével ajándékoztak meg bennünket briliáns színészek.

Az előadást megelőzően a színpad mögött sétáltam, hogy még az előadás előtt kikérdezzem a kabarélegendát, Forgács Gábort, a darabban játszott szerepéről. Néhány perc múlva az öltözőből lejött a Vidám Színpadról, a Szeszélyes Évszakokból és más kabaréműsorokból ismert interjúalanyom, aki elmesélte, hogy többször is járt már városunkban igazi kalocsai paprika-beszerző úton, amit alkalomadtán jó kis bátyai fokhagymával is megspékelt.

Bár furcsa érzés önti el az embert, amikor egy ilyen ízig-vérig komikus berkekből ismert művésszel beszélget, nem maradhattak érintetlenül olyan fajsúlyos témák, mint például a mai színészek jelene, amelyet Forgács Gábor borzasztónak tart, a jövőt pedig egyenesen kétségbeejtőnek minősítette. („Hála” ezért az álvalóság-műsoroknak és népbutító társaiknak, amelyek „éjjel nappal” folynak a televíziós csatornákból. Abból a televízióból, amely az ő idejében felemelt és ismertté tett arra érdemes embereket – nem pedig botrány-celebeket nevelt ki.)

Természetesen egy igazi színész sosem tudja levetkőzni szenvedélyét, így az interjú közben megelevenedett néhány karakter, amelyek az ő magyar hangján szólalnak meg a tévében, vagy a mozivásznon. Így köszönt be a „beszélgetésünk-be” az egyik ismeretterjesztő csatorna csillagászprofesszora, a „Madagaszkár pingvinjei” című animációs sorozatból ismert Julian király, vagy épp a hazai operett máig legendák övezte primadonnája, Honthy Hanna. Vele annak idején volt szerencséje együtt haknizni, sőt, egyik fellépése előtt az akkor már nyolcadik iksz felett járó díva arra kérte, hogy a „jobb kezével jó erősen markoljon a fenekébe”. Tette mindezt babonából – mesélte.

Amikor arról kérdeztem, hogy milyennek találja a most bemutatott darabot, így válaszolt: „Ez szinte már musical, annyi zene és tánc van benne. Szenes Iván szellemes szövegei és Nádas Gábor zenéje színesítik, én pedig egy nagyon-nagyon gazdag embert játszom, aki megjelenik igen elegánsan, aztán a végére rendesen lerongyolódik. Ja, és imádja a női igent, nem a női nemet, hanem a női igent! Először nem beszél túl sokat, de amikor megismerjük őt, jókat lehet röhögni rajta! ”

A nézőtéren telt ház várta, hogy felgördüljön a függöny. Várakozás közben még egyszer átfutottam a darab szereposztását: Carlierné: Sáfár Anikó, Carlier: Forgács Gábor, Carlier Lau-re: Balázs Andrea, Marie: Oszter Alexandra, Blaise: Szabó Máté, Genevieve: Némedi Varga Tímea, és aki bár ez alkalommal hiányzott, de a következő alkalommal már itt lesz, Gregor Bernadett.

A történet szerint egy grófi család elszegényedett sarja, Blaise úr, vagyis Szabó Máté nemesi származása ellenére már mindent kipróbált, csakhogy pénzt szerezzen. Árult partvisokat, most pedig festészettel foglalatoskodik. A lakás, amelyben illusztris vendégeket készül fogadni, nem az övé, sőt senki és semmi nem az, akinek és aminek látszik, és még az ügynökség által kiküldött szobalány sem jól fésült komornyik, pedig annak kellett volna lennie. A szobalány, Marie, akit Oszter Alexandra játszik, azonnal belopja magát a nézők szívébe. A színésznő egyszerűen sziporkázik karakterében. Még most sem tudom eldönteni, hogy játékát én élveztem-e jobban a nézőtéren, vagy ő, odafent a színpadon. Imádnivaló, akcentussal beszélő vidéki fruskaként jelenik meg, aki minden elront, amit el lehet, mindent felborít, amit fel lehet és mindent összekuszál, amit össze lehet. És ha ez nem lenne elég, beleszeret újdonsült munkaadójába, aki modell híján Marie-ról szeretne aktfestményt készíteni, ami már akkor bonyodalmakat rejt, amikor még egy ecsetvonás sem készült. És ez még csak a kezdet…

Ami a szereposztást illeti: felüdülés Oszter Alexandrát ilyen könnyed szerepben, ilyen vérbő komédiában látni, hiszen legutóbb a Molnár Ferenc féle „Ibolya” című műben, édesapja, Oszter Sándor oldalán lépett a kalocsai nagyérdemű elé.

Szabó Máté tehetséges, nem kérdés. Minden mozdulatából áradt az energia, szinte abban elfárad a néző, hogy végigkíséri. Mégis minden hang és minden lépés, amelyet a színpadon tett, ott volt, ahol annak lennie kellett. Ha nem is, a közönség akkor is úgy látta jónak. Az örök szerencsétlen figuráját játssza, akinek végig azért szurkolunk, hogy legalább egy slamasztikából másszon ki, legalább egy baljós ügyet ússzon meg – mondani sem kell, hogy minden megoldott probléma helyére két másik tódul.

Forgács Gábor pedig… Nos, ő Forgács Gábor! Követelmény, ha kilép a színpadra, meg kell nevettetnie a publikumot. A színműben először elegáns úriembernek tűnik, aki nem beszél hosszú perceken keresztül, így szinte ácsingózik a közönség hogy „szólaljon már meg, had’ nevessek már úgy, mint a Szeszélyesen a tévében”! Hát nevettünk is, nem keveset, és nagyon jóízűt – ő volt ugyanis a „ritkán szól, de akkor nagyot” karakter, akinek már a nézése követelte a mosolyt, a megjelenése pedig a tapsot.

Hosszú oldalakon keresztül górcső alá vehetnénk minden egyes szereplőt, mert megérdemelnék, de Forgács Gábor szavaival élve, „nem szabad lelőni a poént!” Inkább el kell menni március 29-én, szombaton este 19 órakor a Kalocsai Színházba a „Mona Marie mosolyának” következő – s egyben utolsó – előadására. Könnyed, pikáns, humoros, egyszóval kellemes darab. Annak, aki szeret nevetni, kihagyhatatlan!