A KSE Karate Szakosztály 2019. évét értékelték

2020.01.29 15:40   

A Kalocsai Sport Egyesület Karate Szakosztály vezetője, Szűcs Zsolt megtartotta a 2019. évi évértékelőjét.
Beszámolójából megtudhattuk, hogy 2019. évben négy csoportban folyt a munka, így minden korcsoport, az egészen kicsi ötéves óvodásoktól a szenior 40-50 év feletti gyakorlók és a versenyzők is megfelelő szakmai irányítás és terhelés mellett gyakorolhattak.
Az év során a versenyzők kimagasló eredményeket értek el, szám szerint 60 dobogós helyezést melyből 19 aranyérem, 15 ezüst és 26 bronzérem.
Eredményeik alapján 9 versenyző kvalifikálta magát, hogy a kiemelt nemzetközi versenyeken és az Európa Bajnokságon öregbíthessék Magyarország és Kalocsa hírnevét. A kiválasztottak olykor heti 6 edzéssel készültek, mely eredményeként először Görögországban a Challenge Kupa NK versenyen bizonyítottak, ahol Kozma Patrik és Bessenyei Réka I. helyezést, míg Mészáros Lili és Czéh Alexa III. helyezéseket értek el.

karate_450
 
Május 24-26. között az Európa Bajnokságon, ahol 19 európai országból és Japánból 500 versenyző érkezett. A magyar csapat tagjai voltak a KSE Ciglidi úti karatékák válogatott versenyzői (Bessenyei Réka, Czéh Alexa Adrien, Jáksó Márkó, Kozma Patrik, Matos Milán, Mészáros Lili, Szilágyi Alex Martin, Varga Zoltán) A legfiatalabb EB dobogósunk Matos Milán III. helyezést ért el, küzdelemben és Kata-ban is versenyzett. A lányoknál az idei év diákolimpia országos bajnoka Czéh Alexa Adrienn a dobogó harmadik fokára állhatott. Serdülőknél Bessenyei Réka Európa Bajnok címet szerzett.
 
A cikk folytatása a Kalocsai Néplap 2020.01.31-én megjelenő 5. számában a 15. oldalon olvasható.

A környék hírei

Budapesti fesztiválon jártak a dunapataji csengősök

Negyedik alkalommal gyűltek össze az ország amatőr és profi csengettyű-, harang- és ütőegyüttesei,...

Hartán milliós összefogást szabadított fel a járványveszély

Mára talán nem túlzás azt állítani, hogy nincs az országnak, sőt, lassan a világnak sem olyan...

PAKS II. MEGÉPÍTÉSE NEMZETI ÉRDEK

Felértékelődött az atomenergia szerepe

2020.03.30. 10:25 Az ellátásbiztonság érdekében itthon kell megtermelnünk a lehető legtöbb áramot...

A Kiskunvíznél is megjelent a honvédség

A COVID-19 világjárvány magyarországi visszaszorításának érdekében 140 olyan vállalatnál segít be...

Idén nem a vendégek „indítják be a nedvkeringést”

Néhány hete még arról határozott a hajósi képviselő-testület, hogy elfogadja közel félmilliárd...

Pályázati pénzből jelentős fejlesztések Drágszélen

Drágszél Kalocsa környékének az egyik legkisebb települése, alig háromszázötvenen lakják. Mindazon...

Elkezdődött egy 150 páciens befogadására alkalmas járványügyi mobil konténerkórház építése Kiskunhalason

Elkezdődött egy 150 páciens befogadására alkalmas járványügyi mobil konténerkórház építése...

Dunaszentbenedeken idén is folytatódnak a fejlesztések

Százmilliós nagyságrendű fejlesztés jutott Dunaszentbenedeknek tavaly, melyből modern fogorvosi...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás