Április 19-én a déli órákban valóban különlegesnek számító színházi bemutatóra került sor a Nagyasszonyunk Köznevelési Intézmény színháztermében: Brandon Thomas Charley nénje című örökzöld komédiáját adták elő, amelyben a Kalocsai Fegyház és Börtön fogvatartottjai szerepeltek. Az előadás létrejöttéről Cselik Beatrix, az intézmény sajtóreferense adott tájékoztatást.

– Tavaly augusztusban írt ki a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága egy pályázatot, amelynek alapján meghatározott feltételek betartása mellett a börtönökben fel lehet készülni egy színdarabbal. Szeptembertől már dolgoztunk rajta: első volt a darab-, majd a szereplőválasztás. A „Charley nénje” mellett azért döntöttünk, mert már korábban is bemutatták az intézetben, van hozzá jelmez és díszlet, és nem utolsósorban mindig nagy sikere volt, hiszen vidám, zenés, és jópofa karakterek vannak benne. A fogvatartottak a munkájuk mellett rengeteget áldoztak a próbákra a szabad idejükből, hétvégéikből, és igazán büszke vagyok rájuk, mert ez a közös munka nagyon jól sikerült! Március közepén adtuk elő az intézetben a darabot, sokan látták, és nagyon nagy sikert aratott. Házon kívül először mutatjuk be, rettentően izgulunk, milyen lesz a fogadtatása.

– Mi volt a parancsnokság célja ezzel a pályázattal?

– Ez egy vetélkedés az intézmények között, az első négy vagy öt színdarab kerül a döntőbe, és előadhatják a darabot Dunaújvárosban, a Bartók Béla Színházban. Még nem dőlt el, kik lesznek a szerencsések, de nagyon várjuk és szurkolunk, hogy bekerüljünk ebbe a körbe!

– Kik lesznek most a közönség soraiban?

– A katolikus iskola felsőbb évfolyamai, akik már középiskolások, és a Kossuth Zsuzsanna középiskola egy osztálya, akik azért jöttek el, mert a darab színpadra állításában rengeteget segített nekünk az osztályfőnökük, Herczeg-Magó Marianna, és kíváncsiak az eredményre.

– Lesznek további előadások is?

– Igen, szeretnénk megmutatni magunkat a város közönségének is, reméljük, hogy sikerülni fog.

A főszereplők közül hárman: Dohnál Réka (Jack), Nagy Eleonóra (sir Francis) és Villányi Klára (Brasett) vállalták, hogy elmondják a felkészüléssel kapcsolatos érzéseiket-élményeiket.

– Egy nyugdíjas ezredest alakítok, aki Indiából érkezett haza, közölni a fiával, hogy örököltek egy csomó adósságot. A „fiam” nincs erre felkészülve, és cselhez folyamodik, hogy megnősítsen engem, de akit el kellene vennem, nem nő, hanem férfi. Végül a turpisság kiderül, és én megtalálom ifjúkori szerelmemet – mondja Nagy Eleonóra, aki fekete festékkel felvitt szakállal-bajusszal arcán, komor tiszti kabátban érkezik az előadás előtti percekben – A szerepet az alapján kaptam, hogy több darabban is felléptem már, és úgy vélte a nevelőnő, hogy ezt a karaktert éppen rám szabták.

– Én Jacket játszom, aki egy úri ficsúr az oxfordi egyetemről, és szerelmes, de nem kapja meg a szerelme kezét, csak akkor, ha az apja beleegyezik és ezért cselhez folyamodik a barátjával – sorolja egy szuszra Dohnál Réka.

– A szemén látom, már beleélte magát a cselek világába – mondom az energikus fiatal nőnek, aki nagyot nevet, és rávágja: – hát ilyenkor teljesen át kell szellemülni! Fiút játszani egy nőnek nem könnyű, és muszáj előre beleélni magamat!

– Mire alapozta a szerepformálást?

– Megnéztük több alkalommal a darabot – én már korábban is láttam két szereposztásban, és ezekhez az élményekhez próbáltam hozzáadni a saját – meglévő, vagy képzelt – tehetségemet.

– Mennyi munka volt a felkészülésben? Mióta dolgoznak rajta?

– Hát, úgy ősz óta, tehát jócskán van benne munka – mondja Villányi Klára, aki azután a darabban boszorkányosan jól alakítja Jack minden hájjal megkent inasát, és a kérdésre, ki választotta a szerepet, így válaszol: mindenki azt kapta, ami jól áll neki, amit rá szabtak. – Nagyon élveztem a próbákat, kikapcsolt a monoton mindennapi életből, amiben minden nap hajnali négy órától részünk van. Egy másik világba léphettünk át, és ez nagyon jó volt.

A függöny felgördülését nemcsak a színpadon várták izgatottan. – Az életben semmi sem történik véletlenül – mondta az előadás előtt a közönségnek Cselik Beatrix. – Az sem, hogy a fogvatartottak, a szereplők életük egy szakaszában a Kalocsai Fegyház és Börtönben töltik a büntetésüket. Ám ők ettől még ugyanolyan sokfélék, mint mi vagyunk: tehetségesek, értékesek, színes egyéniségek. A darab előadásával próbálnak jót, értéket közvetíteni mindenkinek. Szeretnénk, ha ugyanolyan szeretettel fogadnák, fogadnátok a darabot, amilyen lelkesedéssel és örömmel készültünk ide.

A diákok közül a legtöbben először láthattak közelről fogvatartottakat, és kíváncsian, tartózkodva, vagy éppen idegenkedve fogadták a szereplőket. Aztán, ahogy egyik mulatságos jelenet a másik után zajlott a színpadon, egyre többször csattant fel a nevetés és taps, hogy azután a végén igazi vastapssal köszönjék meg a szereplők teljesítményét.

Riportalanyaim kiválóan formálták meg szerepüket, de a többiek is szívvel-lélekkel bolondoztak, játszottak mindvégig. A legnagyobb sikert a Spittigue alakját játszó szereplő aratta, aki fantasztikus karaktert formált a kapzsi zsarnokból. Remekelt a Babber-leyt – majd egy ideig Donna Luciát – alakító szereplő is, emlékezetes perceket okozva a nézőknek. Nevüket ők nem vállalták, így én sem írhatom ide.

A Kalocsai Fegyház és Börtön kórusát már többször láthattuk és hallhattuk a városi rendezvényeken. Az intézményben folyó színvonalas pedagógiai, kulturális tevékenység újabb bizonyítékát láthattuk a színjátszó kör előadásán. A börtön egy nagyon furcsa, gyakran természetellenes, kemény világ. Nem véletlenül foglalkoztatja az embereket, hová is kerülnek büntetésük letöltésére azok, akiknek cselekedeteiről/bűneiről hallva elborzadunk, vagy felháborodunk. A szállóige szerint mindenkinek van egy téglája a börtönben, és nem tudhatja, mikor találkozik vele közelről… Hátborzongató, ugye? Ám aki oda bekerül, többségében vissza is kerül a társadalomba. Ez egyik félnek sem könnyű. Most megint tett valamit a kalocsai börtön nevelői és fogvatartotti közössége azért, hogy egy előítéleten elgondolkodhassunk. Elismerés illeti őket ezért.