Már hagyomány, hogy a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiség Napok rendezvénysorozat keretében a Pátria Klub emeleti termében kiállítást rendeznek Kőrösi Tamás festő legújabb képeiből. Szeptember 2-án Kiss István kalocsai festő-tanár nyitotta meg a tárlatot.

Barátok, érdeklődők sereglettek a bevezetőben említett helyszínre, hogy részesei legyenek, amint a nézőknek átadják a zömében tájképekből álló, 24 képet tartalmazó kiállítást. Az alkotások többségében Kalocsán és környékén születtek, ám néhány hangulatos kép ismét megjelent Tamás nyári, olaszországi utazásán keletkezett művei közül is.

– Kőrösi Tamás kilenc éves koráig Miskén és Hajóson nevelkedett. Első élményeit a vidéki élet motívumai, a mezők, vadvizek, erdők, patakok inspirálták – elevenítette fel Kiss István a kezdetet, amely Tamást a festés irányába terelte. – Majd Kalocsára került, és a Belvárosi Általános Iskola rajz szakkörében bontogatta szárnyait, néhány társával együtt. Rembrandt, Paál László, Munkácsy, Med-nyánszky volt rá nagy hatással, ami az itt kiállított képeken tetten érhető. Lélek van e képekben, erő, szenvedély, melankólia, öröm és bánat, látvány és varázs. A léleknek, a fénynek az üzenetsugarai.

Elemző és elismerő szavai után Kiss István felvillantotta a képek témáit>: fák a meszesi Duna-parton, Érsekkert Kalocsán, nyárfák, erdőrészletek, őszi Duna, búcsúzó nap, szeptemberi erdő, csatorna, szántás, téli határ, nádas, gemenci hangulat, városszéli kalocsai házak. Mind-mind a szeretett szülőföld gyöngyszemei. Azután apácák Riminiből, majd arcképek: arcok, szemek, töprengők, kétkedők, vágyakozók.

Kőrösi Tamás így vall alkotásairól: a tájak mellett kedvelem az ódon hangulatú, mediterrán utcákat, templomokat, hidakat, melyeket Riminiben volt szerencsém tanulmányozni. Képeimen igyekszem a lelkemből fakadó, sallangoktól mentes, természetes szépséget tárni az emberek elé, melyeket bárki láthat, hiszen a természet csodái itt vannak közöttünk.

És valóban: a megnyitó után a képek előtt bolyongó látogatók örömmel, vagy meghatottan fedezték fel az ismerős tájakat, amelyek szépségét – a pillanatot megragadva – mély, sugárzó, ragyogó zöldekkel, titokzatos árnyakkal, áradó fénnyel álmodta vászonra a festő. Örömmel fedeztük fel valóban, hogy ami körülvesz minket, mennyire szép, mennyire változatos, milyen varázslatos. Köszönet érte.