Abban a házban, ahol négy őselem: a víz, a föld, a tűz és a levegő ölelkezéséből új anyag születik, a kerámia, Kovács László Fazekas Alkotóházában múlt héten a „konkurencia” vendégeskedett és hozta el gyönyörűbbnél gyönyörűbb edényeit, butéliáit, faliképeit, használati- és dísztárgyait.

A házigazda, Kovács László fazekasmester bevezetőben elmondta, hogy amikor a műhelyének a kapuit szélesre tárta és alkotóházzá bővítette, a célja az volt, hogy elhozzon a városba olyan mestereket és alkotásaikat, akiket a kalocsai közönség egyébként nem láthatna. Számtalan egyéb rendezvénynek is helyet ad az alkotóház, de csak a kézműves mesterek ilyen jellegű kiállításainak száma is már az ötvenhez közelít.

Kozák Éva gerjeni fazekasmester kiállítását a házigazda köszöntő szavai után dr. Balázs Kovács Sándor néprajzkutató nyitotta meg.

Bevezetésként évtizedes ismeretségükről beszélt, arról, hogy mit is jelentett egykor és mit is jelent ma a népművészet, amikor a népi kultúrát őrző és átörökítő hagyományos paraszti közösségek felbomlottak.

A felgyorsult, hagyománytalan világban az ember is gyökértelenné vált, de az életforma váltással egy időben támadt fel az érdeklődés is a népművészet iránt, ami átmentette a népi díszítőművészet formakincsét, és az új igényeknek megfelelően új szerepet biztosított. Minden népi iparművészeti alkotás legfontosabb kritériuma az, hogy valamilyen módon képviselje, folytassa a népművészet történelmi hagyományait, formavilágát, színeit, tehát a forrásnak hagyományosnak kell lennie.

Továbbiakban a mezőtúri születésű gerjeni fazekasmester életútját, sokrétű munkásságát méltatta.

– Kozák Éva állandóan újat kereső, kísérletező egyéniség. Tárgyaiban a legnemesebb hagyományok a finom kézi munkával, nőies fantáziával és találékonysággal, szín- és formaérzékkel ötvöződnek. Tükrözik alkotójuk egyéniségét és ízlését is – mondta a néprajzkutató.

És igen, elég csak körülnéznünk a csodálatos kerámiák között, már nem is szorulnak további magyarázatra a megnyitón elhangzott mondatok.

Az 1600-as évek fazekasságának jelképrendszere jelenik meg egyes munkáin, madarak, virágok, égitestek, kígyók, gyümölcsök, más tárgyain pedig szintén egy újdonság, feliratok, a népi pajzánság megjelenése a butélia-feliratokban, melyeket elhozott Kalocsára.

Munkáiban visszafogott finomság, egyediség párosul a színek harmóniájával. Fali kerámiáin pedig ősi motívumok és szimbólumok sorát jeleníti meg. Éva jelmondata: „Aki nem ura mesterségének, az a rabszolgája”. A kiállított tárgyakat látva nem lehet kétségünk, hogy Éva mesterségének ura, kerámiáiban tűz van, lendület és gondolat, az őselemek találkozása az emberrel.

Aki szeretne gyönyörködni Kozák Éva kerámiáiban, még az ünnep előtti pár napban, majd kis szünet után január közepéig megteheti a Kunszt utcai Fazekas Alkotóházban.

(A kiállításmegnyitón Jakab Erika fuvolamuzsikájában gyönyörködhettünk.)

Mezőtúron született Kozák Éva 1958-ban. Tanulmányozta az alföldi, később a dunántúli fazekasságot is. Gerjenbe 1980-ban költözött. Két házasságából három lánya született. Munkássága sokrétű. Tálaló- és sütőedények, butéliák, kancsók, vázák, gyertyatartók, áttört kerámiák, református úrasztali edények és a hódoltság korát idéző tálak kerülnek ki a műhelyéből. Munkáiért számos elismerést, kitüntetést, pályadíjat kapott. A Népművészet Ifjú Mestere (1979), a Népi Iparművész (1983) és a Népművészet Mestere (1994) cím birtokosa. Az utóbbi időben népművészeti zsűrizésre is felkérik.