A Magyar Képzőművészet kategóriában emelték ki a kiskőrösi Kunhegyesi Ferencet. A roma festő a megyei Prima Primissima díj birtokában sem érzi magát jobbnak a kategóriában szerepelt kilenc másik művésznél. Kíváncsisággal fogadta a jelölést, a végső győzelem pedig kellemes meglepetésként érte. Elve, hogy mindig és napi szinten dolgozni kell a fejlődésért, mindegy, hogy ki hány éves, vagy mennyire kiforrott. Kedvenc nagy témaköre az idő, ezzel összefüggésben készít portrékat, amelyek gyakorlatilag soha sem konkrét személyekről készülnek: az arcok gondolati szinten állnak össze, majd kerülnek vászonra.

- Az a művész, aki megelégedik azzal, amit éppen csinál, úgy gondolom, megreked, de ez így van az összes művészeti ággal, és magával az élettel is – fogalmazott

Kunhegyesi, aki folyamatosan és minden nap dolgozik a műtermében, hogy a keze állandóan érezze az alkotáshoz szükséges mozgásokat. - Mindenkinek meg kell találnia a saját útját és ehhez egy jó mester nélkülözhetetlen – fűzte hozzá, legfontosabb mesterét, Szentandrássy Istvánt kiemelve, mint fő inspiráló személyt.

Az olyan alkotók, mint a fent írt Kossuth-díjas művész, vagy épp Balázs János és Péli Tamás, akiket szintén nagyon nagyra tart, egyben fel is adták neki a leckét, hiszen, mint mondja, mindig a „legnagyobbakhoz méri magát”, hogy a legnehezebb utat keresse, mert ezzel lehet a legtöbbet fejlődni. Vallja, hogy mindenki folyamatosan érik, ő is, 48 évesen, és meggyőződése, hogy sokat kell rontani, míg végre vállalható alkotások kerülnek ki az ember keze alól.

- Általában magányos portrékat festek, istenszerű, szent lényeket, mert azt gondolom, hogy mindannyian azok vagyunk – mutatta be dióhéjban művészi beállítottságát és kedvelt témáját. - Az időt akarom megformálni, mert az idő múlásával kapcsolatos gondolatok mindig vissza-visszakanyarodnak az életemben – fogalmazott. Megjegyezte: nem véletlenül érdeklik az arcok, ezen belül is a sok történetet megmutató, érett arcok, hiszen míg napjaink fiataljai a közösségi média trendjei miatt a fotókon „eltorzítják” az arcukat, az idősek szégyellik azt, pedig büszkén vállalni kellene.

géjé