Labdarúgás – megyei III. osztály

Gyengén muzsikáltak északon

2015.01.12 09:40    |    (esem)  

Lassan két hónapja ért véget a megyei III. osztály Nyugat csoportjának a küzdelme, hamarosan újra cipőt húznak a játékosok, hogy elkezdjék az alapozást a tavaszi szezonra (bár többen is csak cipőt cseréltek és teremben folytatták a versenyzést). Érdemes visszatekinteni a csapatok őszi teljesítményére, hogyan látják az elért eredményeket. Ezen a héten a tabella végén végzett két újoncot (a csoport két északi csapata), a Dunavecse és a Tass csapatát vettük górcső alá.

13. Dunavecse 12 0 1 11 7-48 1

Ez a Dunavecse nem az a Dunavecse, melyik két éve még a második helyen végzett a megyei III. osztály Nyugat csoportjában. Nem csak eredményesség tekintetében, hiszen a 2012-13-as szezont veretlenül végigjátszó vecsei csapat négy döntetlenje miatt akkor egy ponttal lemaradt a bajnoki címről, de játékos összetételben is teljesen kicserélődött. Tavaly már a megyekettőben nehezen indult el a szekerük, ősszel még szereztek hét pontot, de tavasszal már pont nélkül maradtak és simán kiestek. Csoportunkba kerülve se változott sokat játékuk, mindössze az Uszód elleni 2-2-es döntetlennel tudtak csak egyszer pontot érően lejönni a pályáról. Játékosaik egyelőre még rutintalanok, igaz, a tabella dobogósai rendesen elpáholták őket (a Géderlak–Homokmégy–Bátya trióval szemben 0-25 lett a gólkülönbségük) ám a többiek „csak” magabiztosan nyertek ellenük. Meccseikben sokszor benne volt az is, hogy passzivitásuk, defenzív játékuk „elaltatta” az ellenfelüket, akik csak nehezen tudták megszerezni góljaikat, például az 5. helyen végzett Solt és a 10. helyen végzett Apostag is csak egy árva góllal tudott nyerni ellenük. Érdekes módon a mindössze hét szerzett gólt hét különböző játékos szerezte, ez is mutatja, hogy nincs olyan játékos a csapatban, mely egy kicsit is kiemelkedne a többiek közül.

12. Tass 12 2 0 10 25-54 6

A csoport egyik újonca volt a Tass csapata, mely az előző szezonban a megyei III. osztály Északi csoportjának a 8. helyén végzett. Kovács Tibor játékos-edző elmondta, hogy így újoncként nem volt ismeretük a csoport erősségéről és konkrét célokat nem tűztek ki a bajnokság előtt, hanem elsősorban hosszabb távra előre tekintve a csapatépítés, a közösség megerősítése volt az elsődleges feladat az ősszel. Hiába indultak neki a bajnokságnak 28 játékossal, ezek jelentős része lemorzsolódott (főként a fiatalabbak), pedig minden meccsen mindenki kapott játéklehetőséget, Apostagon például a félidőben hat (!) játékost is cserélt, bár sajnos többnyire az volt a jellemző, hogy a padon csak egy-két játékosuk volt. Az edző véleménye szerint a játékosállomány és a játékosok tudása szerint az ősz számukra nagyon gyenge teljesítményt hozott, szerinte sokkal több van ebben a csapatban. Meglehetősen rapszodikus volt a csapat teljesítménye, hiszen volt, amikor a tabella első felében tanyázó csapattól csak szoros meccsen kaptak ki, majd a következő meccsen egy hozzájuk hasonló erősségű csapattal szemben pedig összeestek és kiütéses vereséget szenvedtek. Mindenféleképpen az ősz mélypontja volt a Géderlakon elszenvedett 12-1-es vereség, ám a második helyen álló Homokmégy elleni egy órányi vezetést pedig az egyik legjobbnak értékelte az edző, amellett, hogy az Uszód elleni győzelmüknél érezte, hogy ez az, amire képes a csapatuk. Játékost nem akart kiemelni az edző, így csak a számszerűséget tekintve álljon itt, hogy a góljaik hatvan százalékát a Csiklya – Csonka páros szerezte, előbbi 9 (8. hely a góllövő listán), utóbbi 6 (17.) alkalommal volt eredményes.

 

 


A környék hírei

Negyedmilliárd a Szőlőkköze fejlesztésére

A legutóbb megtartott képviselő-testületi ülés két legfontosabb döntése az Ifjúsági Ház udvarán...

Ápolókat vezényeltek át Kalocsáról a halasi járványkórházba

A kiskunhalasi járványkórház lassan betelik. Dr. Kásler Miklós miniszter újabb hat kórházat vont be...

Országosan elsők közt adták át az 550 milliós iskolabővítést Kalocsán

A nemzeti ünnepet megelőző napon, október 22-én, csütörtökön illusztris vendégek és szónokok...

Főhajtás ’56 áldozatai előtt a börtönnél

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kalocsai eseményei szempontjából történelmi helyen, a...

Kalocsai család nyerte az országos versenyt

A fődíjként felajánlott autót idén a Bács-Kiskun megyei Rideg család nyerte.

Megkezdte működését az Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark Egyesület

Március végén hazánkban tizenhatodikként a hajósi székhelyű Őrjeg és Szőlőhegyei Natúrpark kapta meg...

Nagy ívű beszédek, országra szóló kezdeményezés

„Üdvöz légy, emlékezetes hajlék aki Petőfit születni láttad, új gazdád, a magyar irodalom...

Filvig Géza polgármester 70. születésnapján köszöntötte Bábel Balázs érseket

Dr. Filvig Géza polgármester a város és a maga nevében október 18-án, vasárnap köszöntötte Dr. Bábel...

Megalakult a Petőfi 200 Emlékbizottság Kiskőrösön

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján minden héten legalább egy programot tervez megrendezni...

Kalocsa Város Önkormányzata ünnepi megemlékezést tart az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére

„Kristályt” - új pszichoaktív anyagot árultak Kalocsán

  A kalocsai nyomozóknak olyan információ jutott a birtokába, miszerint egy helyi férfi "kristály"...

Vélhetően Kalocsán is portyázott a félegyházi katalizátor tolvaj

Városunkban szeptember végén kelt híre, hogy az éjszaka szabadban parkoló autókról lopják a...

Kormány elé kerülnek a bátyai vízmegtartó projekt tapasztalatai

Fontos állomáshoz érkezett az úgynevezett LIFE-MICACC vízmegtartó mintaprojekt Bátyán. Október 8-án...

Ünnepi műsor, koszorúzás az Aradi Vértanúk Emléknapján

Október 6-én délután négy órától tartották a városi önkormányzat Aradi Vértanúk tiszteletére...

Újabb fontos engedélykérelmet nyújtott be a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. a villamos energiáról szóló törvényben foglalt kötelezettségének eleget téve...

Vadászati kiállítás nyílt a Hajósi Barokk Kastélyban

A Hajós Vadásztársaság szervezésében október 3-án, szombaton a Hajósi Barokk Kastély...

Vízre szállva ismerkedett a TEIT az atomerőmű működésével

Kivételes helyszínen tartotta a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás...

Újrafásítják a városháza előtti utcaszakaszt

Nagy horderejű döntést hozott az újonnan alakult városi képviselő-testület az elmúlt év januárjában:...

Mayer József rendőr ezredes beszámolója

A városi képviselőtestület előtt Mayer József rendőr ezredes, a Kalocsai Rendőrkapitányság vezetője...

Polgármesteri köszöntő az Idősek Világnapján

Tisztelt Szépkorú Kalocsaiak! Nagyon sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket Idősek...

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A 2020/2021. tanévben ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő”...

Átadhatja jó gyakorlatait más intézmények pedagógusainak

Azt a magas színvonalú, több évtizedes munkát ismerte el az Oktatási Hivatal, melyet a Kalocsai...

Még a bajnokaspiráns is félve jött Kalocsára Kalocsai FC – Kiskunfélegyházi HTK 3-0 (1-0)

Elképesztő menetelésében még mindig nem talált legyőzőre a Kalocsai FC. Kohány Balázsék a hatodik...

Dr. Szobonya Zoltán emlékére

Immáron 5. alkalommal rendezték meg a mai napon a Dr. Szobonya Zoltán Megyei Emléknapot, melyet idén...

Miniszteri ösztöndíj a dunapataji Dusnoki Csabának

A dunapataji egyetemista, Dusnoki Csaba neve nem ismeretlen a Kalocsai Néplap olvasói előtt. Tavaly...

Októberben indul a Paks II. Zrt. új karrierportálja

Megújult internetes felületen lehet jelentkezni októbertől a Paks II. Zrt.-hez. Az új...

Koronavírusos tanító miatt rendeltek el szünetet

A Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Iskolájában dolgozó egyik pedagógus pozitív...

A légvédelmi katonákra emlékeztek

Mint minden évben, idén is megemlékezett a Foktői úti laktanyában egykor állomásozott tüzérezredről...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás