Ha valamikor, hát idén bőven van okunk arra, hogy minden eszközzel próbáljuk megidézni a tavaszt. Az emberek többsége lógó orral közlekedik, maga sem tudja tán, mi a baja, pedig a legfőbb ok a folyton szürke ég, a szüntelenül zuhogó eső – és az ezekből következő ár- és belvízi hírek.

Ilyen körülmények között a legjobb, ami történhetett velünk, a Liszt Ferenc AMI (Alapfokú Művészetoktatási Intézmény) „Tavaszi vidámságok” című, hagyományos koncertje volt. A kezdés előtt fél órával már mozdulni sem lehetett a Kamaraterem előtti folyosón, de senki nem türelmetlenkedett, hanem azt találgatták: vajon idén milyen maskarát öltenek a fellépők?

Nos, a Liszt AMI tanárai és növendékei mindent megtettek azért, hogy jó kedvre derüljünk, és ez a derű bevonzza az áhított évszakot. Újra megmutatták: sok-sok ötlettel, rengeteg munkával, együtt, összefogva remek szórakozást tudnak nyújtani a közönségnek – és nem mellesleg a szereplők is kiválóan érezték magukat!

A zongora – vonós – fúvós – magánének tanszak csaknem hatvan növendéke lépett fel, hogy cselló, fuvola, hegedű, kürt, ének, trombita, tuba, szaxofon, zongora segítségével megmutassa, mennyit fejlődött a tudása ebben a tanévben. Felléptek mókusok, elefántok, egy bohóc, két 6-tyú (nem tévedés, ez volt a hattyúk hátán: 6-tyú!), egy kisnéger, két snájdig kozák. Őket követte dr. Bubó és az ő háza népe, a Mézga család teljes létszámban, néhány tavaszi virág, továbbá a gombafejűek csapata: a Bitlisz (!), az operaház fantomja(i) és a vadnyugat cowboyai. Egymás után vonultak fel ötletesnél ötletesebb jelmezekben, és természetesen kiválóan szólaltatták meg a zeneirodalom örökzöldjeit, hogy aztán Carl Orff: Carmina Burana című darabjával az egészre feltegyék a koronát.

Filus Mónika tüneményes boszorkányként fogta keretbe az egész műsort, csakúgy szórta a rímeket, amint a színpadra szólította a szereplőket. Fél kézzel varázsolt, nyereménytárgyakat bűvölt elő a kondérjából, és hatalmas virágcsokrot nyújtott át a bevezető mesejáték: a Varázserdő szövegírójának, Fitó Icának, aki meghatottan figyelte, amint mondatai megelevenednek a színpadon.

Egyszóval: szép este volt. A tanárok szüntelenül terelgették növendékeiket, együtt keresték velük a kezdőhangokat, és jobban izgultak, mint az összes szereplő együttvéve. Fehérvári István igazgató, mint „főbitlisz” felejthetetlen volt, Tóth Tibor a kamera mögül irányította szemvillanásokkal fúvósait, Betlenné Dajkó Ágnes, Borbély Lászlóné, Csicsák Lászlóné, Haskóné Apagyi Judit, Felnagyné Geri Emese, Vízi Melinda maguk is felléptek, színpadot rendeztek, öltözékeket igazítottak – és mindenki tapsolt mindenkinek.

Mikor a hangverseny után az utcára léptünk, még esett az eső. De szerintem már félénkebben! És most, amikor e sorokat írom szombaton, igenis, süt a nap. Még kicsit bizonytalanul, de süt. És jön a tavasz, ez egészen biztos.

Muzsikások, kedves, jelmezbe öltözött, izgatottan készülő, a kedvünkért rengeteget dolgozó tanárok és növendékek: köszönjük!