Útjelző Szeliden

Mérföldkő a Magyar Zarándokút életében

2013.05.05 09:32    |    Schill Tamás  

zarandok_ut_213A tavaszi hideg ellenére egy maroknyi lelkes zarándok járta mintegy szezonnyitóként az Esztergomból Máriagyűdre tartó, 430 km hosszú Magyar Zarándokutat. Az első áprilisi hétvégén a Szelidi-tó partján, az egyik leendő zarándokszálláson pihentek meg egy éjszakára. Vasárnap délelőtt képletesen és ténylegesen is mérföldkőhöz érkezett a Magyar Zarándokút Egyesület és a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás.

A zarándokutat jelölő rendszer egyik fontos elemét, az útjelző követ vették át hivatalosan és mutatták be egyúttal a sajtónak, a szakembereknek.

A zarándokutat jelölő és útbaigazító mérföldkövekről Rumi Imre, a Magyar Zarándokút egyesület elnöke adott felvilágosítást lapunknak.

– A Magyar Zarándokút fizikai megtestesítése két részből áll: a kijelölt útvonalból, illetve a zarándokszállások és szakrális helyek rendszeréből. Az út jelölése is több elemből áll, ahol mindenütt a zarándokút jelképét használjuk: a sárga nyilat kettős kereszttel. Ez a jel fehér alapra már sok helyen turistajelzés-szerűen fel van festve. Vannak továbbá mérföldkövek, vagy más néven útjelző kövek és járdába építhető nyilak. Útjelző köveket útkereszteződésekben, csomópontokban helyezünk el. Ezeken a köveken, a zarándokút jelképén túl, az Esztergomtól és Máriagyűdtől való távolság lesz feltüntetve. A Bács-Kiskun megyében található 206 kilométeres zarándokút szakaszon 250 darab útjelző kő lesz kitéve. Ezt a beruházást a Bács-Kiskun Megyei Zarándokút Fejlesztési Projekt keretében valósítjuk meg, amihez pályázaton nyertünk támogatást. A zarándokút többi részén elhelyezésre kerülő mérföldkövekhez a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás saját költségvetéséből biztosít forrást. Ma került bemutatásra a mérföldkövek prototípusa a gyártó, a pályázat műszaki ellenőre és a pályázati menedzsment társaságában. Ide, a Szelidi-tó partján található zarándokszálláshely elé került a Magyar Zarándokút arculati elemének, a mérföldkőnek első darabja. Az ország területén, a zarándokút mentén 350 darab ilyen mérföldkő fogja mutatni az utat a gyalogos zarándokoknak.

A Zarándokút Egyesület minden évben egy-egy jeles közéleti személyiséget kér fel arra, hogy csatlakozzon hozzájuk. Dr. Papp Lajos szívsebész és Schmittné Makray Katalin után idén Eperjes Károly színművész csatlakozott a zarándokokhoz és vette át jelképesen a vándorbotot. Eperjes mély vallásossága köztudomású, a zarándokútra is olvasóval jött, testileg és lelkileg is felkészülve. Elmondta, hogy színházi munkái mellett is szakít időt a zarándoklatokra, és már több szakaszt előre teljesített a teljes Magyar Zarándokútból.


A környék hírei

A szegregált terület integrációja

" A szegregált terület integrációja A roma társadalom Kalocsa életében A Kalocsai...

Pályázatból parkosított templomkert és új kerítés Ordason

Átvette a református egyház a Visszatérés Háza kulcsaitNagy ünnepre gyűltek össze az ordasiak elmúlt...

Kalocsai szerző sikere az irodalmi pályázaton

Október 14-én, pénteken este Budapesten kihírdették a Világháló Alapítvány ésa Blinken OSA Archívum...

Lélekemelő kórushangverseny a kalocsai főszékesegyházban – Három kiváló egyházi kórus több, mint 100 tagja énekelt

Kalocsa gyönyörű barokk templomában, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban október 15-én,...

Az aradi vértanúkra emlékezett Kalocsa – A koszorúzáson Balogi József mondott beszédet

Kalocsa város hagyományai szerint az első felelős magyar kormány szoborcsoportjánál tartották meg a...

Új fasorok, fák díszítik Kalocsát

 „A legjobb időpont a faültetésre 20 éve volt, a második legjobb ma van!” – tartja...

Az integráció fontos szerepe a roma társadalomban

Antidiszkriminációs programok Kalocsa  város életébenA Kalocsai Önkormányzat, a Szociális Központ és...

In memoriam Szallár Károly (1951-2021)

Futótűzként járta be a várost, hogy elhunyt Szallár Károly, Kalocsa idegenforgalmának egyik jeles...

Közlekedésbiztonsági napra készül a rendőrség

Októberben kezdődött és december elejéig tart a Kalocsai Rendőrkapitányság illetékességi területén...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás